Angliában laza kriptós szabályokat szeretnének

Matt Hancock, egy brit parlamenti képviselő, korábbi egészségügyi miniszter úgy véli, lényegesen lazább kriptós szabályozásra lenne szükség, hiszen egy olyan pénzügyi forradalommal áll szemben az emberiség, amelyet senki sem tud megállítani.
Külön kiemelte, hogy „ő személy szerint utálja az atyáskodó állami hozzáállást, amely meg akarja mondani az állampolgároknak, hogy mit tehetnek a pénzükkel”.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


Egy nemrégiben adott interjúban beszélt erről Hancock, és azt is elmondta, a legutóbbi nagy piaci esés sem befolyásolta a meggyőződését.

„Egyik ország sem tudja megállítani ezt a forradalmat. Azt tudjuk csak eldönteni, hogy mi is beszállunk-e, vagy lemaradunk róla.”

Hancock azt szeretné, ha Anglia vonzó adórendszerrel és liberális jogszabályokkal kedvezne a kriptós cégeknek, hogy azok náluk akarjanak letelepedni. Az új technológiák felkarolásával pedig Nagy-Britannia is nyerne.

„Utálom, hogy az állam meg akarja mondani az embereknek, hogy mit tehetnek a pénzükkel. A szabályozók dolga az, hogy a megfelelő információkról gondoskodjanak, és, hogy a piac hatékonyan működjön. Mégis mi jogosítaná fel az államot arra, hogy beleszóljon az emberek ügyébe, hogy mit tehetnek a pénzükkel, és mit nem? Ez hihetetlenül atyáskodó hozzáállás.”

Hancock már egy ideje ismert kriptotámogatónak számít, és idén áprilisban úgy fogalmazott egy rendezvényen, hogy a kriptó megfelelő szabályozása nem csak a fejlődést gyorsítaná fel, de a transzparenciát is növelné, a pénzügyi bűnözést pedig csökkentené.
Emiatt lenne fontos, hogy az ország inkább hasznosítsa az új technológiákat és lehetőségeket, ne pedig féljen azoktól.

Szóba került persze a Terra közelmúltbeli bedőlése is, de a képviselő szerint ez csupán a normális működő piac egyik velejárója, ráadásul vannak az iparágban lényegesen kisebb kockázatokat hordozó stablecoinok is.

„A Luna bedőlése, és ennek a többi stablecoinra gyakorolt hatása emlékeztetőnek is jó, hogy a kriptopénzek ténylegesen pénzek. Néhány régi szabály pedig ezekre a pénzekre is érvényes. A blokklánc-technológia ráadásul rendkívül erős. 2001-ben kipukkant a dotcom buborék, de ettől még nem fordultunk el az internettől.”

Hancock a saját bevallása szerint nem birtokol kriptopénzeket. Ezt azzal magyarázza, hogy így szabadon tud beszélni azokról, anélkül, hogy a részrehajlás gyanúja felmerülne.
A múlt hónapban a brit kormányzat felfedte, hogy dolgozik a kriptoipar szabályozásán, és már előtte is ismert volt több kezdeményezés, amelyek segítségével a törvényhozók szeretnék kriptobarát hellyé változtatni az országot. Ezek között van az is, hogy a Királyi Pénzverde például saját NFT-t adna ki.

Olvastad már? Tartja a 20.000 dolláros tartományt a bitcoin

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.