Állampolgárság bitcoinért

A 100.000 dollárt érő antigua és barbudai állampolgárság helyett mostantól elegendő „csekély” 12 bitcoint fizetni azért, hogy a szigetország lakói legyünk.

Mindezt az után, hogy az ország parlamentje módosította az Antigua és Barbuda Befektetési Állampolgárság Programról szóló törvényt, lehetővé téve, hogy a kifizetéseket bitcoinban vagy más kriptopénzben is végrehajthassák. A határozatot az ország miniszterelnöke és pénzügyminisztere, Gaston Browne jelentette be – írta az Antigua News Room.

Elérni a hodlereket

Browne szerint a döntés kényelmes megoldást jelent azok számára, akik állampolgárságot szeretnének vásárolni, és kriptopénzzel rendelkeznek. A fizetési mód hozzáadásával a program világszerte még több emberhez jut majd el.

„Kiszélesítjük a piacot, mivel számos kriptobefektetőnk van, aki hajlandó lenne állampolgárságot vásárolni, de csakis kriptovalutáért” – mondta Browne az ország parlamentjében, majd hozzátette, hogy „ha nem fogadod el a kriptovalutát, szó szerint kiszorulhatsz a piacról.”

Browne azt mondta, a kriptopénzekben végzett kifizetéseket minden nap amerikai dollárra váltják majd, hogy elejét vegyék a voltailitásból származó veszteségeknek.

Befektetni vagy hozzájárulni

Hogy a személyek megfeleljenek az Antigua és Barbuda Befektetési Állampolgárság programjai által támasztott követelményeknek, választhatnak, hogy 400.000 és másfélmillió dollár közötti befektetéseket végeznek az országban, vagy pedig 100.000 dollárral járulnak hozzá az ország Nemzeti Fejlesztési Alapjához. Továbbá az eltartottak száma alapján további összegeket kell fizetni.

A CCN előzőleg már beszámolt róla, hogy a Nyugat-indiai-szigetek különböző törekvésekkel álltak elő annak érdekében, hogy egy kriptobarát környezetet hozzanak létre. Múlt év áprilisában például a kormány arra utasította az ország főállamügyészét, hogy vázoljon fel egy keretrendszert, amely lehetővé teszi, hogy a kormány szolgáltatásaiért bitcoin segítségével lehessen fizetni.

Javítani az ország képén

Az ország külügy-, illetve nemzetközi kereskedésért és bevándorlásért felelős minisztere, Everly Paul Chet Greene azzal érvelt, hogy mivel a blokklánc megváltoztathatatlan természete lehetővé tenné a tranzakciók számára a nyomon követést, megkönnyítené a szigetország adóparadicsomként való elhíresülését.

Virágzó pénzügyi szektorának és internetesjáték-iparának köszönhetően az országra úgy tekintenek, mint ahol könnyen lehet pénzmosást és más pénzügyi bűntevékenységeket folytatni. Greene azt is megjegyezte, hogy ha a kormány engedélyezi a szolgáltatásokért történő bitcoinos fizetéseket, az megszilárdítaná Antigua és Barbuda hírnevét, mint a régió egyik úttörője.

„Itt, Antigua és Barbudán tudjuk, hogy mindig is az új fejlesztések úttörői és központja voltunk; vezetők és iránymutatók vagyunk a Karib-térségben” – zárta gondolatait Greene.

 

 

Forrás: ccn.com

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

A bitcoin 45 hét után az 50 hetes mozgóátlag fölött zárt

A bitcoin 45 hét után ismét a hosszú távú trend egyik legfontosabb határvonala fölött zárt. A szeptember 20-án véget ért héten a BTC 81.159 dolláron...

Perpetual futures: új verseny indul a részvényekért

Új front nyílik a kriptotőzsdék és a hagyományos részvénypiac között: a Kalshi amerikai egyedi részvényekre épülő perpetual futures termékeket vezetne be, miközben a Coinbase és...

Négy év börtönt kapott a hongkongi bankár, aki kriptóban fogadott el kenőpénzt

Kriptovalutában kapott több mint 470.000 dollárnyi kenőpénzt az a hongkongi banki alkalmazott, aki 1,6 milliárd dollár értékű hamis hiteldokumentumokat hitelesített. Lam Chun-yin ügyében a bíróság négy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.