A WHO legújabb figyelmeztetése a bitcoin bika piacát is megfékezheti

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legújabb figyelmeztetése szerint a járvány „java még hátravan.” Az első hullám rekordméretű eséseket hozott a bitcoin és tőzsdepiacok számára és a befektetők újabb összeomlástól tartanak.

Ha a java még valóban hátravan, akkor tényleg újabb hatalmas eladási sorozat érheti a piacokat az esetszámok emelkedése mellett?

Aggodalomra adhat okot a WHO figyelmeztetése, a java még hátra lehet

Hat hónap telt el a járvány kitörése után, és életünk még mindig nem állt vissza a megszokottá. Még a piacok sem álltak helyre a fekete csütörtöki összeomlás hatásától.
Ahogy bejelentették a karanténokat és többet tudtunk meg a vírusról, a pánik a piacokat is elérte, amely összeomláshoz vezetett.
A tőzsdék egy hónappal ezelőtt még rekord magasan álltak, majd összehozták a legrosszabb negyedéves zárásukat. A bitcoin és egyéb kriptovaluták értéke több mint 50%-ot esett 48 óra alatt.
Mindenhol a káosz uralkodott és ez még csak a kezdet volt.
Idővel a Fed gazdaságélénkítő támogatása és a többi kormány segítsége megmentette a gazdaságot az összeomlástól. Azonban lehet, hogy a következő hullám során ez már nem lesz elég.
A járvány nem fog eltűnni. Hat hónappal később a WHO igazgatója továbbra sem optimista afelől, hogy a dolgok javulnának, mielőtt ismét romlana a helyzet.

„Annak ellenére, hogy sok országban történt haladás, a járvány továbbra is egyre gyorsabban terjed” – mondta Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO vezetője egy svájci konferencián.
„A java még hátra van. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.”

A világon már több mint 10 millió megerősített eset és több mint 500 000 haláleset van, mégis, hogy lehet még ennél is rosszabb?

A bitcoin bikák szerint tovább késhet a bika piac, ha újabb eladási hullám éri a tőzsdéket

Nem túl bizalomgerjesztő, hogy az esetszámok ismét gyors növekedésbe kezdetek, miután megkezdték a karantén lazítását az Egyesült Államokban. Ha még szigorúbb előírásokat vezetnének be, az rossz hatással lehet az emberek moráljára, akik már így is sok mindenen vannak túl.
Egy újabb pánikhullám végzetes lehet a piacok számára, veszélybe sodorhatja a piacok V-alakú helyreállását, ha újabb összeomlás lesz, akkor a V-alak helyett W-alak várható.

A bitcoin esetében tovább tolódhat az újabb bika piac

Egy szakértő által kidolgozott eszköz alapján a bitcoin 2020 elején lépett volna új bika piacba. Azonban a fekete csütörtöki összeomlás miatt ez meghiúsult.


Egy újabb hónap vagy akár még több idő kellhet ahhoz, hogy a bitcoin ismét készen álljon. Ez idő alatt a pénzügyi piacok összeomolhatnak a félelem és bizonytalanságok súlya alatt.
Ha a tőzsdék ismét zuhanni kezdenek, akkor a bitcoinnak is várakoznia kell az újabb bika piacra.

Olvastad már? A Rich Dad Poor Dad szerzője is a bitcoint élteti: „a Fed halott”

Forrás: bitcoinist.com
Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon.
Legyen szép napotok! 🙂

Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Több tízmillió dollár tűnt el Ledger-tárcákból

Alig néhány nap alatt több tízmillió dollárnyi kriptovaluta tűnt el olyan Ledger-tárcákból, amelyeket egy hivatalos délkelet-ázsiai viszonteladón keresztül vásároltak. A gyártó vizsgálatot indított, miközben a blokkláncadatok...

A 90 dolláros szintet teszteli a WTI olaj árfolyama

A 90 dolláros lélektani határhoz sodródott a WTI, miután Donald Trump orosz dízelről szóló megállapodása újabb eladói hullámot indított el az energiapiacon. A pénteki visszapattanás ellenére...

A Cardano árfolyama esik, miközben nő a hálózati aktivitás

Az ada árfolyama a hét közepén még a kriptopiac egyik legerősebb szereplője volt, majd néhány nap alatt két számjegyű esést szenvedett el. A Cardano hálózata...

Az ESMA három hónapot ad a nem-MiCA stablecoinoknak

Az európai kriptocégeknek határidőt szabtak a nem-MiCA-kompatibilis stablecoinokra. Az európai értékpapír-piaci felügyelet, az ESMA csütörtökön közölte, hogy a nemzeti hatóságoknak legkésőbb 2027. január 8-ig rendezniük...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.