A Wall Street Farkasa szerint hosszú távon jó pénzt lehet keresni a bitcoinnal

Jordan Belfort nemrégiben úgy nyilatkozott, hogy a bitcoin fundamentumai annyira erősek, hogy meglepő lenne, ha lenne olyan, aki több éves időtávon ne tudna pénzt keresni vele.
Belfort, a korábbi részvénykereskedő, akiről film is készült Martin Scorsese rendezésében, és aki a Wall Street Farkasa becenevet érdemelte ki a szakmában, a Yahoo Finance kriptós műsorában tűnt fel, itt osztotta meg a véleményét a bitcoinról.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Stratton Oakmont alapítója a centes részvényekre szakosodott, és a cégével ezeket próbálta eladni a befektetőknek, hogy aztán rajtuk nyerészkedjen.
Belfort tőzsdei pump-and-dump sémákért lett elítélve, a börtönbüntetése óta pedig motivációs előadóként tevékenykedik.
2017-ben még szkeptikus volt a kriptókat tekintve, most viszont már úgy definiálja magát, mint kriptoszakértő.
Most is úgy véli, hogy amit akkoriban mondott, nagyjából helytálló, van viszont egy kivétel.

„Egy dologban tévedtem, hogy a bitcoin nullára fog esni. A helyzet az, hogy elég ránézni a bitcoinra, és nagyobb időtávon gondolkodni. Ne 12 hónapban, hanem mondjuk 24-ben. Két éves távon már jó pénzt lehet keresni vele. Ha pedig felmész három, négy, öt évre, akkor meglepődnék, ha valaki ne tudna pénzt csinálni vele, annyira erősek a fundamentumai. Nagyon, nagyon erősek. Korlátozott a készlete, az infláció pedig csak növekszik. Eljön az a pillanat, amikor a bitcoin annyira beérett eszközosztály lesz, hogy értéktárolóként fog rá tekinteni a többség, nem pedig egyfajta kockázatos részvényként.”

Belfortot arról is megkérdezték, hogy mit ajánlana egy hosszú távon gondolkodó kriptobefektetőnek.
Elmondása szerint az első számú választás egyértelműen a bitcoin, de másodikként az ether is meggondolandó.
A BTC jelenleg a 20 ezer dolláros régióban van, ez a múlt hetihez képest 9%-kos emelkedés, az egy évvel ezelőtti árhoz viszonyítva viszont 38%-kal alacsonyabban található.

Olvastad már? Kevin O’Leary szerint nagy pánik lesz a piacon, de ő örül neki

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.