A világ 5. legnagyobb bányászpoolja Kazahsztánba költözik Kínából

A BTC.com a továbbiakban nem tud elektromossághoz jutni a kínai szolgáltatóktól a hatósági döntések értelmében, így elköltöztetik a létesítményeiket az országból.
A kínai szerencsejáték-vállalat tulajdonában lévő bányászpool az első szállítmány áttelepítését már sikeresen le is bonyolította.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A pool idén februárban került a mostani tulajdonosaihoz, Jihan Wu alapította, és a Bitmain hardvergyártó futtatta az akvizíció előtt.
Jelenleg a világ ötödik legnagyobb pooljának számít, a Bitcoin hálózat blokkjainak a 10,4%-át ők validálják.
A cég azután döntött a költözés mellett, hogy Sichuan tartomány hatóságai megtiltották, hogy a szolgáltató elektromos árammal lássa el a cég adatközpontjait.

„Június 19-én a cég a Sichuan Tartományi Szolgáltatótól értesítést kapott, hogy az áramellátását felfüggesztik, azonnali hatállyal. A létesítmények azóta nem működnek. A tartományban működő üzemegységek a cég májusi bevételének a 3%-áért feleltek.”

A szolgáltató lépése beleillik a kínai állami intézkedések sorába. A bányászat nagyon energiaigényes, és a szénlábnyoma is nagy.
Kína pedig szeretné csökkenteni a kibocsátását, így az iparág szembemegy ezekkel a törekvésekkel.
Belső Mongólia tartományában, amely korábban népszerűnek számított a bányászok körében, a helyi hivatalok forródrótot tartanak fenn, ahol a lakosság bejelentheti az esetleges illegális bányászati aktivitást.
Ilyen feltételek mellett nem csoda, ha legalább három nagy cégről is tudunk, a BTC.TOP, Huobi és a HashCow, amely felfüggesztette a bányászatot az országban.
A BIT Mining ügyvezetője, Xianfeng Yang szerint a céljaik megegyeznek az államéval, a cég szintén védeni akarja a környezetünket, és csökkentené a szénlábnyomát.

„A terjeszkedés beleillik az üzleti, növekedési stratégiánkba. A tengerentúlon is növeljük a jelenlétünket, így Texas és Kazahsztán területén is létesítettünk központokat, amelyek kriptobányászati tevékenységet folytatnak.”

Kína már egy ideje szigorúan áll hozzá a bányászokhoz, de számos más ország is egyre jobban foglakozik a kérdéssel, főleg az energiaigény miatt.

Nemrégiben Kirgizisztán egyik hivatalnoka okolta a bányászokat az ország energiaválsága miatt. Ugyanilyen vélemények uralkodnak a kaukázusi területeken, de még Iránban is.
Még Elon Musk is úgy nyilatkozott, hogy a cégüknél nem lehet a továbbiakban bitcoinnal fizetni, mivel túlságosan szennyezőnek tartja a bányászatot.

- Advertisement -

Olvastad már? A Bitcoin medvepiacon van? A szakértők nem biztosak benne

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Három engedélyezett eszközzel indul az orosz kriptokereskedés

Oroszország szabályozott keretek közé tereli a lakossági kriptokereskedést. A Bank of Russia november 6-án három eszközt jelölt ki a nem minősített befektetők számára. Bitcoin, ethereum és...

A Strive bitcoin-tartaléka új csúcsra emelkedett

A Strive októberben minden korábbinál agresszívebben növelte bitcoin-tartalékát. A vállalat 43.124 bitcoinra emelte állományát, és ezzel már a nyilvánosan jegyzett vállalati trezorok élmezőnyét ostromolja. A társaság...

Szigorodhat a stablecoinok felügyelete Nigériában

Nigéria új szintre emeli a kriptoszektor felügyeletét. A központi bank szigorú tőkekövetelményeket, tartalékszabályokat és engedélyezési rendszert vezetett be a stablecoinok, a kriptós fizetési szolgáltatások és...

A WLFI-visszavásárlás új keresletet teremthet

A World Liberty Financial újra saját tokenje, a WLFI felé terelné a keresletet. A Trump családhoz kötődő projekt a USD1 stablecoin tartalékain keletkező bevételeket is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.