A vezető japán autókereskedők már kriptopénzt is elfogadnak

Egy japán kriptovaluta-váltó két vállalattal kötött együttműködési szerződést, a kriptofizetések elfogadásának érdekében. Ennek keretén belül már a Hinomaru Limousine repülőtéri taxijai, illetve a Carchs Holdings autókereskedés is elfogad digitális fizetőeszközöket

Olvastad már? Dél-koreai jackereket tartóztattak le

 

A Honomaru reptéri autószolgáltatása

A Bitpoint, Japán 16 szabályozott kriptovaluta-váltójának egyike nemrég két üzleti szövetséget is bejelentett, amelyet a kriptovaluták fizetőeszközként való elfogadásának kapcsán kötött.

Kedden a váltó bejelentette, hogy együttműködésre lépett a tokiói Hinomaru Limousine vállalattal, amelynek lényege, hogy a cég reptéri taxijaiban kriptót is elfogadjon, mint fizetőeszközt. A szolgáltatás próbaidős, egyelőre január 9-ig lesz aktív.

Az 1981-ben alapított Hinomaru 362 limuzint és 161 taxit üzemeltet – írta a Bloomberg. Egy, az ügyet jól ismerő forrás a hírportálnak azt nyilatkozta, hogy „ha a próbaüzem sikeres, a szolgáltatást a hagyományos taxikra is kiterjesztik majd”

A Bitpoint bejelentése szerint a kriptofizetések Tokió 23 fő kerülete és a város két legnagyobb repülőtere, a Haneda és a Narita között közlekedő taxikon kerültek aktiválásra. A rendelkezésre álló járművek típusai négy utas esetében egy Tesla Model S, 4-6 utas esetében pedig egy Toyota Alphard.

A Narita reptérre 19.102 jen (168 dollár) és 37.020 jen közötti összegért, a Hanedára 8300 és 15.600 jen közötti összeért cserébe juthatunk el. Ahhoz, hogy utazásunkat kriptovalutával fizethessük, a Bitpoint tárcaalkalmazást kell használnunk akár Androiddal, akár iOS-el rendelkező készülékünk van. Az app jelenleg a BTC, BCH és ETH-ben történő fizetéseket támogatja.

A Carchs használtautó-kereskedések

November 1-én a Bitpoint együttműködésbe lépett a Carchs Holdings Co. Ltd. vállalattal, hogy lehetővé tegye a kriptofizetéseket a kereskedésekben.

Az 1989-ben alapított Carchs Holdings jelenleg 48 egységgel rendelkezik országszerte. Nyolc kereskedés található Hokkaidó és Tóhoku körzetben, 17 Kantoban, 10 Kanszaiban, 10 Hokurikuban és Csúbuban, illetve további 3 egység Csúgoku, Sikoku és Kjúsu régióban.

A Bitpoint segítségével két kereskedés, a Carchs Mega Szendai Hokkaidó/Tóhoku körzetben, és a Carchs Nangang Kanszai régióban tette elérhetővé ügyfelei számára a kriptovalutával történő fizetés lehetőségét. A próbaidőszak január 9-ig tart majd.

A hivatalos bejelentésben az áll, hogy a két vállalat „a jövőben minden Carchs kereskedésben szeretné elérhetővé tenni a szolgáltatást”.

A Hinomaru Limousine esetében alkalmazott megoldáshoz hasonlóan az ügyfeleknek a Carchs vásárlásokhoz is a Bitpoint tárcáját kell használniuk.

Tavaly decemberben láttunk már példát e két ipar összefonódására: az Idom Inc. japán autóipari csoport a Bitflyerrel (az ország legnagyobb kriptováltója) működött együtt a kriptofizetések bevezetésének érdekében.

 

Forrás: news.bitcoin.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Újraindulás a bitcoin piacán: miért csökkent a nyitott pozíciók értéke?

A határidős Bitcoin-ügyletek nyitott pozícióinak értéke a felére csökkent. 2025 októberében 42 milliárd dollár volt, 2026. április 8-án pedig már csak 21 milliárd. Ezt a BIT...

A kripto kilép a háttérből – a Paysafe új megoldása már a fizetésről szól

A Paysafe új lépése jól mutatja, merre halad a kripto szerepe a mindennapi használatban, miután a vállalat elindította „Pay with Crypto” megoldását az amerikai iGaming...

A hírek is fogadásokká válnak – a Fox új lépése sok mindent átír

A Fox és a Kalshi együttműködése első ránézésre egy újabb médiapiaci partnerségnek tűnhet, valójában azonban egy sokkal mélyebb változás jele, amely azt mutatja, hogy a...

Arthur Hayes most már csak egyetlen tokent vesz – és ez sokat elárul a piacról

A kriptopiacon ritkán hangzanak el olyan egyértelmű kijelentések, mint amit most Arthur Hayes mondott, amikor arról beszélt, hogy jelenleg „csak egy dolgot vesznek”, mégpedig a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.