A választás fellendítette a határidős piacot is

Ahogy az USA elnökválasztása körüli hangulat emelkedett, úgy pezsdültek fel a kereskedők is, és vették fel a pozícióikat a CME platformján.
A Chicago Merkantile Exchange jelentős növekedést tapasztalt a BTC határidős kötéseiben.

„Helyi idő szerint reggel kilenc előtt már 6700 ügyletet nyitottak, összesen 33500 bitcoin értékben. Ez 75%-kal haladja meg a tavaly ilyenkori értéket, és több, mint a duplája az induláskori számoknak.”

A CME-nél egy kötés 5 BTC-vel egyenértékű, így eszerint a szavazás éjszakáján a bitcoin árfolyama alapján nagyjából 462 millió dolláros forgalmat bonyolított le a tőzsde.

A szóvivő azt is kihangsúlyozta, hogy ez a forgalom 75%-kal nagyobb, mint az eddigi napi átlagforgalom tavaly óta.
Ráadásul a tőzsde mostanra több nagy partnerrel rendelkezik, mint valaha, a CFTC saját definíciója alapján ide tartozó befektetők száma 102, amely szintén új rekord.
A november amúgy is jól indult, a BTC-kötések száma érzékelhetően növekedett eddig is:

„Az átlagos határidős részvétel november első két napján már 20%-kal megugrott, 11929 szerződést kötöttek. Az átlagos napi forgalom pedig már két héttel a választások előtt növekedni kezdett, október utolsó hetén már 167%-kal több ügylet zajlott le, mint a hónap első hetében.”

A CME összességében pozitívan értékeli 2020-at a bitcoinkereskedelem szempontjából. A BTC szép hozamot biztosított idén a tulajdonosainak, főleg, ha a márciusi 3800 dolláros aljról számoljuk. A mostani árfolyamokat közel három éve láttuk utoljára.

- Advertisement -

Olvastad már? Már csak egy nagy ellenállásra vagyunk a 20.000 dollártól

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Célzott vizsgálatokat indít a FATF a kriptós pénzmosás ellen

A Pénzügyi Akciócsoport (FATF) célzott felülvizsgálatot indít azokban az országokban, ahol jelentős kriptoeszköz-szolgáltatói piac működik. A szervezet 2027 júniusában közli az első eredményeket, majd októberben...

Több mint félmilliárd dollár áramlott ki a bitcoin-ETF-ekből októberben

A kriptopiac október utolsó napjaiban élesen kockázatkerülővé vált. Az amerikai spot bitcoin-ETF-ek hónap végi kiáramlása és a Binance történelmi biztonsági incidense egyszerre gyengítette a befektetői...

106 millió dolláros kriptolopás gyanúja merült fel

Több mint 106 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy meg nem nevezett európai uniós entitás központosított tőzsdei számláiról. A pénzmosás útvonala alapján ZachXBT szerint nem a...

A Strategy pénzügyi igazgatója távozik, figyel a piac

A Strategy pénzügyi igazgatója, Andrew Kang november 5-én távozik a posztjáról. A rövid átmeneti időszak újra felvetette a kérdést, hogy a vezetőváltás csupán szervezeti döntés-e,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.