A tervek szerint zajlik az ETH kivonása a staking szerződésből

Az Ethereum (ETH) staking szolgáltatásai túl vannak a harmadik kivonási körön, a Nansen elemzőplatform adatai alapján viszont láthatjuk, hogy a letétek mennyisége nagyjából ugyanannyi, mint amennyit kivesznek a felhasználók.

A Nansen szerint a mostani kivonási hullámért elsősorban a Kraken tőzsde a felelős, a legtöbb ETH oda irányult.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

A kivonási kör azt jeleni, hogy hány napot igényel a kivonás elindítása, a letétért járó jutalom kikalkulálása, és annak a tényleges elküldése.

A Nansen úgy mérte, hogy jelenleg átlagosan 4 és fél nap alatt lezajlik ez a folyamat, ennyi időre van szükség.

A legutóbbi nagy kiutalás április 24-én zajlott le, ekkor 61608 ethert kaptak vissza a felhasználók, ugyanebben az időben viszont 63 ezer ethert küldtek be az okosszerződésbe, ennyit helyeztek letétbe.

A staking során lekötött ETH mennyisége így a gyakorlatban szinte nem is változott az elmúlt 24 órában.

eth
Forrás: Nansen

Februárban a Kraken rákényszerült, hogy felfüggessze az Ethereum staking szolgáltatását, mivel a tőzsdefelügyelet, a SEC azzal vádolta, hogy regisztrálatlan értékpapírokat értékesít.

Ennek eredményeképpen a legtöbb kivonás, amely eddig lezajlott, a Krakenen keresztül történt, ahogyan a felhasználók visszaigényelték a tokeneket, amelyeket lekötöttek.

A Nansen számaiból kiderül, hogy a Krakenhez köthető a teljes kiutalható ether-mennyiség 2,3%-a.

Jelenleg 632651 ETH vár a kiutalásra, ez a jelenlegi árfolyamon számolva nagyjából 1,16 milliárd dollárt jelent.

Ezzel egy időben új csúcsot láthatunk a teljes lekötött ethermennyiségben. a felhasználók összesen 18,9 millió ETH-t küldtek be a staking szerződésbe, körülbelül 34,5 milliárd dollár értékben, az április 24-i adatok alapján.

A teljes ETH készletnek így a 14,5%-a le van kötve a staking keretein belül.

A szeptemberi Egesítés óta az elégetett ETH mennyisége eléri a 114 ezer ethert, azaz a 209 millió dollárt.

A kivonás lehetségessé válásával számosan azt várták, hogy hatalmas eladói nyomás helyeződik majd a piacra, ahogyan a tulajdonosok visszakapják a tokeneket, de ezek a várakozások egyelőre nem bizonyosodtak be.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Április 12. óta 1,66 millió ETH-t kezdtek el kivonni, de ugyanebben az időperiódusban a letétek száma elérte az 1,07 millió ETH mértéket, összességében így nem csökkent túlságosan nagy mértékben a lekötött mennyiség.

A kriptoközösség ebből arra következtet, hogy a felhasználók szemében továbbra is vonzó lehetőségnek számít az Ethereum staking.

zeta

Olvastad már? John Deaton támogatja a Coinbase-t a SEC perben

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

4 figyelemre méltó altcoin, amelyek idén nyáron reflektorfénybe kerülhetnek

Vendégbejegyzés Képzeld el, hogy egy szerény összegből néhány hónap alatt komoly vagyont érhetsz el. A kriptovaluták piaca ezen a nyáron olyan lehetőségeket kínálhat, amelyek ezt valóra...

Ausztrália komolyan teszteli a kriptopénzeket

Ausztrália új szintre emeli a pénzügyi kísérletezést. Most épp a digitális valuták világában próbálja megvetni a lábát. Az ország jegybankja, a Reserve Bank of Australia...

A Solana (SOL) árfolyama új lendületet kapott

A Solana (SOL) árfolyama 3%-ot emelkedett az elmúlt 24 órában, így 2025. július 11-én, pénteken körülbelül 164 dolláron kereskedtek vele. Ez a nagy kapitalizációjú altcoin, amelynek...

Átlépte az 500 millió dolláros határt a Ripple új stablecoinja, az RLUSD

Miközben a kriptopiac ismét zöldben pompázik, a Ripple tokenje, az XRP továbbra is nehezen mozdul ki a holtpontról. A háttérben viszont egy új szereplő lopakodik...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.