Bitcoin

A stock-to-flow megalkotója szerint a bitcoin 100.000 dollár felé tart

A bitcoin értéke átlépte a 11.700 dollárt, a stock to flow (S2F) modell megalkotója szerint pedig 100.000 dollár felé tart az árfolyam.

PlanB úgy hiszi, hogy 100.000 dollár felé tart az árfolyam. Ez az optimista szemlélet egybeesik azzal, hogy a piac lendülete kezd áttevődni az altkoinokról a bitcoinra.

PlanB azt mondta:

„Jelenleg nem tudom grafikonnal szemléltetni, de a S2F modell továbbra is kitart.”

A bitcoin értéke 17%-ot emelkedett a héten miután megtört egy hároméves trendet. A kereskedők arra számítanak, hogy a bitcoin árfolyama a közeljövőben még nagyobb ellenállási szinteket tehet próbára.

 

Adatok szerint eljött a bitcoin ideje

Az altkoinok értéke esni kezdett az elmúlt 72 órában, miközben a bitcoin ára tovább emelkedett. Az ethereum a bitcoinnal együtt mozgott az áremelkedés alatt, de az elmúlt két nap során elmaradt a bitcoinnal szemben.

A bitcoin a közeljövőben profitokat vehet el az altkoinoktól, ugyanis a befektetők úgy számolnak, hogy a vezető kriptopénz jobban teljesíthet.

Kelvin Koh, a Spartan Group kockázatitőke-társaság társalapítója elmondta:

„Ha a bitcoin áttöri a 11,4 ezer dolláros ellenállást, akkor rövid időn belül 12.000 dolláron leszünk. Ez rövid távon árthat az altkoinoknak.”

Nem új dolog, hogy az altkoinok időszaka után a bitcoin is megindul. A korábbi ciklusok során a vezető kriptopénz értéke élesen emelkedni kezdett az altkoinok után. Ezek a trendek azért alakulnak ki, mivel a befektetők a bitcoinnál biztonságosabb eszközöket keresnek.

A FOMO miatt sok kisebb DeFi-token értéke is nagyot ugrott. A Compound (COMP) ára például hatalmas növekedést tapasztalt, majd olyan kisebb tokenek követték, mint a Yearn Finance (YFI), Synthetix Network (SNX), és az Aave (LEND).

Miután a kisebb tokenek értéke ötszörösükre és tízszeresükre emelkedett a befektetők elkezdték kivenni a profitot. A DeFi tokenek visszahúzódása egybeesik azzal, hogy emelkedésnek indult a bitcoin árfolyama.

Kereskedők szerint továbbra is kitart az irány

A Skew adatai alapján több tízmillió dollárnyi short szerződés került likidálásra. Ez azt jelzi, hogy sokan a bitcoin ellen fogadnak a közeljövőben.

Forrás: Skew

Cantering Clark, kriptokereskedő elmondása szerint érti, hogy miért tűnnek vonzónak a shortok, de továbbra is jelentős emelkedésre számíthatunk:

„Kockázati és nyereségi szempontól érthetők ezek az ügyletek, de fontos megértetünk a kontextust. Egy ilyen nagy változás után kisebb az esélye annak, hogy sikeresek lesznek a short ügyletek. Arra kellene fogadniuk, hogy kitart az árfolyam.”

Egyes kereskedők számára vonzók lehetnek a short ügyletek, mivel a bitcoin nagyon sokat emelkedett az elmúlt egy hét során és hamarosan ellenállási szintekbe ütközik.

Egy 17%-os emelkedés még egy bika piac közepén is nagy ugrás a bitcoin számára. De ha ennyire jók a bitcoin kilátásai, akkor a short szerződések likvidálása csak további olajat önt a tűzre.

Az elmúlt 12 óra során több mint 23 millió dollárnyi short szerződés került likvidálásra. Ha tovább folytatódik az emelkedés, akkor a likvidálások még nagyobb áremelkedéshez vezethetnek.

Olvastad már? Az Ethereum egyre közelebb áll a 2.0 mainnet elindításához

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon. Legyen szép napotok! 🙂


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Friss hírek

Snoop Dogg felfedte magát: ő áll egy népszerű NFT-Twitter mögött

A rapper azt állítja, hogy ő Cozomo de' Medici, egy álneves kriptotwitteres személyiség, akinek igen értékes NFT gyűjteménye van. (tovább…)

13 óra

Újra visszapattant a bitcoint, miután kis időre elveszítette a 40.000-es támaszt

A kínai ingatlanfejlesztő incidense hamarosan „elfelejtett esemény" lesz, mondja egy elemző, a piacok máris vállat vonnak a sztoritól. (tovább…)

17 óra

A Fear&Greed index alapján a bitcoin alulértékelt

A technikai elemzés egyik népszerű indikátora alapján úgy tűnik, a kereskedők többsége reménykedhet a hegymenetben. (tovább…)

22 óra

Texas követi Salvadort? A felmérés szerint a lakosok 37%-a akar kriptovalutás fizetést

Az államban nemrég lépett életbe két, a kriptovalutákkal kapcsolatos jogszabály, és számos vállalkozás már elfogadja a digitális fizetéseket. (tovább…)

1 nap

Jó hír: a hashrate növekszik, a banyászok pedig halmoznak

A Bitcoin bányászok a jelek szerint nem szívesen adják el BTC-jüket, mivel a hashrate a közelmúltbeli eladás ellenére is növekszik.…

2 nap

Dupla csúcs az Ethereum grafikonján

A héten eséssel kezdett a piac, az ether sem kivétel ez alól, már a 2000 dollárnál lévő támaszt figyelik az…

2 nap