A stabilkoinok előnyeire és kockázataira figyelmeztet az IMF

-

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) mindig is mutatott némi érdeklődést a kriptopénzek iránt. Nemrég megjelent dokumentumában kommentálták stabilkoinok, illetve a rögzített értékkel rendelkező vagyoneszközök felhasználási lehetőségeit.

Az IMF felkapta a stabilkoinokat

Legutóbb megjelent írásában a szervezet kiemelte az ezen eszközökhöz fűződő ígéreteket és kockázatokat, illetve úgy hivatkozott rájuk, mint új szereplőkre a fintech színpadán.
Az IMF közvetlenül beszél a stabilkoinok előnyeiről, amelyek megteremtik a globális fizetésekhez való gyors és egyszerű hozzáférést.

A stabilkoinok valójában különböző valuták – leggyakrabban az amerikai dollár – tokenizált formái. A rögzítés azonban többféle módon valósítható meg. Az egyike, hogy a dollárt egyszerűen egy bankban tárolják, amellyel a biztosérme bármikor visszaváltható.
A kockázatosabb fajta az algoritmikus stabilkoin, amikor az érték más kriptopénzek teljesítményéből származik.

A rögzített érmék a személyes pénzügyek és makrokockázatok korát hozhatja el?

Az IMF ugyanakkor kockázatokat is lát a biztosérmepiaccal kapcsolatban, különösen a kisebb gazdaságok esetében. Ha egy helyi valuta mellé ilyen globális stabilkoin kerül be – legyen az Libra, vagy más eszköz –, az akaratlanul is a gazdaság dollarizációjához vezethet, amellyel a nemzeti valuta szuveneritása gyengül.
Egyelőre komoly verseny folyik néhány biztosérme között. Az IMF jóslata szerint azonban a jövőben egyetlen hálózat fogja megszerezni a piac monopóliumát. Egy ilyen rendszer felválthatná a bankokat, és tönkretenne más fizetési szolgáltatókat is.

A kriptotérben egyébként egy ilyen monopólium már jelen van, mivel a tether (USDT) a stabilkoinok piacának több mint 97%-át teszi ki.
A bankok szintén versenyezni fognak majd saját stabilkoinjaikkal. Fenyegetést jelent azonban, hogy a stabilkoin-hálózatok képesek a terrorizmus finanszírozásának és törvénytelen tevékenységeknek az elrejtésére. Azon tény ellenére, hogy a blokklánc adatbázisa teljesen átlátható és nemzetközileg hozzáférhető, a szabályozóknak továbbra is nehéz dolguk van, ha az információ nyomon követéséről van szó.
Jelenleg néhány stabilkoint csak abban az esetben értékesítenek, ha annak vásárlója keresztülmegy az ügyfél-azonosítási procedúrákon. Az ennek való megfelelés azonban csalás és személazonosság-lopás kockázatait rejti magában.
A biztosérmeprojektek szintén nem nyújtanak megfelelő biztosításokat a vagyon elveszítése vagy csalás esetén. Az IMF olyan cégeket képzel el, amelyeknek tőkei és likviditási követelményeknek kell megfelelniük, akárcsak a bankok esetében.
A központi bankok eddig különféle típusait tárták fel a rögzített értékkel rendelkező érmék működésére. A Kínai Jegybank korábban jelentette ki, hogy digitális jüant bocsátana ki. India szintén megemlítette egy esetleges digitális rúpia lehetőségét, ütemtervet azonban még nem határozott meg.

Olvastad már? 2019-ben folyamatosan emelkedett a kínaiak érdeklődése a bitcoin iránt

Az IMF szkeptikus a nemzeti valuták alternatíváival kapcsolatban. A Valutaalap korábban különleges figyelmeztetésben részesítette a Marshall-szigeteket, miután bejelentették az iránti szándékukat, hogy egy „marshalli szuverénnek” (SOV) nevezett digitális valutát bocsátanának ki.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Telegramon.
Legyen szép napod! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A szakértők szerint ezek a rejtett kripto drágakővek hamarosan berobbannak

Vendégbejegyzés A kriptopiac bővelkedik lehetőségekben, mivel 2024-ben új szakaszba lép. A szakértők néhány kiválasztott kriptovalutára összpontosítottak, amelyek jelentős növekedésre vannak kilátásban. Ebben a cikkben mélyrehatóan elemezzük ezeket...

A Fidzsi-szigeteken illegális a bitcoin-vásárlás

A szigetek központi bankja, a Reserve Bank of Fiji, az RBF nemrégiben jelentette be, hogy a kriptopénzek továbbra sem számítanak hivatalos pénzeszköznek az országban, és...

Dogecoin (DOGE) technikai elemzés 04.20.

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin (DOGE) árfolyama mindent összevetve bikásan kereskedik, és az emelkedő trendvonal mentén konszolidálódik, annak ellenére, hogy az egész piacon megfigyelhető visszafogott felfelé irányuló...

Visszaszámlálás a bitcoin felezésig, 100 ezer vagy 55 ezer lesz a következő árfolyam

Április 20 nagy nap a Bitcoin hálózat számára, ismét itt a felezés, a kriptoközösség hangulata tagadhatatlanul emelkedett. Rengetegen úgy vélik, nagy emelkedés jöhet, és 100...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!