A SEC megnyerte a Terraform Labs elleni pert

Az Egyesült Államok még nem tudott érvényt szerezni az akaratának, hogy az alapító Do Kwon legyen kiadatva számukra, de a tőzsdefelügyeleti hatóság sikert ért el a bíróságon, ahol elmarasztalták a Terraform Labs alapítóját.

Do Kwon bűnösnek bizonyult a Terra bedőlésében, mivel megtévesztette a befektetőit.

Két évvel ezelőtt a Terra csődje az egyik leghangosabb katasztrófa lett a kriptoiparban, és a befektetői veszteségek mértéke elérte a 40 milliárdot.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A probléma abból eredt, hogy egy hackertámadás során az algoritmus segítségével működő UST stablecoin bedőlt, magával rántva a LUNA tokent is, és így az egész ökoszisztéma összeomlott.

Az alapító, Kwon elmenekült a hatóságok elől, de végül letartóztatták, Montenegróban, miután hamis útlevéllel próbálta meg elhagyni az országot.

Azóta folyamatos jogi csatározás zajlik az USA és Dél-Korea között, hogy melyik országnak adassák ki a montenegrói hatóságok, és a jelek szerint ebben az ügyben Kwon szülőhazája, Dél-Korea áll jobban.

A Bloomberg pedig arról adott hírt, hogy a New York városi bíróságon a SEC, az amerikai tőzsdefelügyelet pert nyert a Terraform Labs és Kwon ellen, amelyet a befektetők megtévesztése miatt indítottak.

A jogi eljárást eredetileg azért indították el, mert a Chai, egy népszerű koreai fizetési applikáció a Terraform Labs által fejlesztett blokkláncot használta a tranzakciói feldolgozásához, és keresetet nyújtottak be Kwon, valamint a Terra ellen.

Az esküdtszék emellett azt a döntést is meghozta, hogy Kwon és a vállalat hazudtak a befektetőiknek, hogy hogyan működik az UST stablecoin, hogy mennyire stabil.

„A jól ismert kriptós ígéretek közül, hogy nem kell regisztrálni, és nincs szabályozás, ez a kettő tényleg működött, és nagyon komoly következményekkel járt az emberek számára. A hatóságok kemény munkájából látható, hogy mi tényleg meg akarjuk védeni a befektetőket, minden rendelkezésünkre álló eszközzel, de mára annak is eljött az ideje, hogy a kriptoipar is elkezdje betartani a szabályokat.”

A Terraform jogi csapata úgy nyilatkozott, hogy rendkívül csalódottak a bírósági döntés miatt, és nem hiszik, hogy a bizonyítékok az eredményt támasztanák alá.


A precíziós kereskedés itt kezdődik, Útmutató a TradingView sikeres használatához!

Emellett azt is újból megerősítették, hogy a nézeteik alapján a SEC semmiféle jogkörrel nem rendelkezik, hogy egyáltalán a bíróság elé vihesse őket.

A Terraform Labs elleni győzelem a SEC viszonylag kevés szerencsés esete közé tartozik, mivel a közelmúltban több kriptós cég ellen is vereséget szenvedtek, 2023-ban a Grayscale és a Ripple is legyőzte őket a bíróságon.

Kövesd a Kriptoworld-öt a Google News-on

Olvastad már? A Bitcoin bányászok versenyeznek a nyereségességért a feleződés előtt

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

AVAX háttérbe szorul: Az alacsony kapitalizációjú mémérmék akár 15.000%-os növekedést is elérhetnek

Vendégbejegyzés Az Avalanche (AVAX) erős szereplő volt az altcoin piacon, de legyünk őszinték — a legnagyobb nyereségek az alacsony piaci kapitalizációjú mémérmék között találhatók, amelyek akár...

Ethereum (ETH) árfolyam elemzés 02.13.

Prémium Ethereum (ETH) A legújabb visszapattanás az Ethereum árfolyamát 2600 dollár fölé emelte a keresleti zónában. Eközben egy újabb eladási hullám rövid időn belül visszahúzhatja az árakat...

Engedélyt kapott a Gemini – jöhet az európai terjeszkedés

A Gemini kriptotőzsde elvi jóváhagyást kapott Máltától egy befektetési vállalkozási engedélyre. Ez lehetővé teszi számára, hogy lejárat nélküli határidős ügyleteket kínáljon az Európai Unióban. A jóváhagyást...

Az USDC 56 milliárd dolláros ugrása: Likviditásnövekedés, verseny és szabályozási lendület

Az USDC piaci kapitalizációja meghaladta az 56 milliárd dollárt, jelezve a DeFi aktivitás növekedését, az intézményi elfogadás terjedését és a szabályozási környezet egyre nagyobb tisztázottságát. Ez...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.