A SEC elnöke tisztázta: a közeljövőben nem fogadnak el Bitcoin ETF-et

Jay Clayton SEC elnök a Bitcoin ETF-ek kibocsátásának lehetőségeiről beszélt, ugyanis számos pénzügyi szervezet kér engedélyt ETF-alapú kriptovaluta termékek forgalmazására. A SEC azonban még egyet sem fogadott el, Clayton kijelentése szerint túl sok a bizonytalanság az igényt benyújtó piacokkal kapcsolatban, így teljes bizonyossággal nem adhatnák ki az engedélyeket.

Olvastad már? A Coinbase Wallet már az Ethereum Classicot is támogatja

 

A SEC elnök elutasító az ETF-ekkel kapcsolatban

Jay Clayton SEC elnök kifejtette, hogy miért nem fognak belátható időn belül elfogadásra kerülni a BTC-alapú ETF-ek. Véleménye szerint a kriptovaluta piac még mindig olyan megkülönböztetett instabilitással rendelkezik, amelynek kapcsán nem engedhetik, hogy a befektetők feleslegesen túl nagy kockázatokat vállaljanak.

Clayton kijelentette:

 

„Amire a befektetők vágynak ezzel az ETF mögött álló termék kereskedelmével kapcsolatban, az a kockázatmentes, illetve a manipulációs kockázattól mentes kereskedelem.”

Azaz a vezető még mindig nem bízik az olyan szabályozatlan piacokban, mint amilyen a kriptovaluták piaca is.

 

Hozzátette:  „Ezek a biztos pontok nem léteznek az olyan piacon, ahol digitális fizetőeszközökkel kereskednek.”

A piac esetleges manipulációja mellett a SEC elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a kriptovaluták könnyedén ellophatóak például az egyes váltókról. A tényleges letétkezelési megoldások hiánya tovább nehezíti a BTC-alapú ETF-ek jóváhagyását.

Út a jóváhagyáshoz

A bejelentés mindenesetre elhallgattatta azokat a híreszteléseket, amelyek egy ETF elfogadásáról szóltak még az új év előtt. A SEC már 10 javaslatot utasított el, ezek közül a legismertebb a Winklevoss ikrekhez és Gemini nevű kriptopénzváltójukhoz köthető, a maradék kilenc közül pedig a Proshares és a Van Eck kezdeményezései voltak a legjelentősebbek.

A SEC jelentősen szigorította a kriptovalutákra vonatkozó szabályozásokat, ebben a hónapban például már 400.000 dollár mértékű bírságot szabtak ki egy tőzsdére, amely nem regisztrált értékpapírokat kínált kereskedelemre. Szintén 250.000 dollár bírság fizetésére, és a befektetőktől befolyt összeg visszatérítésére köteleztek két ICO-t is.

A kriptovaluta-befektetők és piaci szakértők az ETF elfogadásától várták, hogy véget vessen a piacon jelenleg uralkodó medve tendenciáknak, azonban ez úgy tűnik nem a közeljövőben következik majd be.

A Bakkt határidős szerződéses terméke januárban kerül forgalomba, tehát idén már biztos nem számíthatunk az intézményi befektetők által végzett piaci helyreállításra. A legtöbb hozzászóló a jövő év első negyedévétől gyors korrekciót vár, leginkább az akkor piacra érkező új intézményi tőke miatt.

 

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Csendes vihar a kriptopiacon? Japán lehet a következő nagy trigger

A kriptopiac most egy olyan szakaszba lépett, ahol már nem önmagában a chartok diktálnak. A háttérben egy sokkal nagyobb erő kezd kirajzolódni: a globális likviditás...

Olajár-sokk jöhet – a Bitcoin sincs biztonságban?

A Bitcoin az elmúlt hetekben meglepő erőt mutatott, különösen annak fényében, hogy a Közel-Keleten kialakult konfliktus az egyik legnagyobb geopolitikai sokk volt az idei évben....

Dolgozóinak 12%-át mesterséges intelligenciával helyettesíti a Crypto.com

A Crypto.com mintegy 12%-kal csökkentette a munkaerő létszámát. Ez része annak a szélesebb törekvésnek, hogy a mesterséges intelligenciát beépítsék a működésükbe. Kris Marszalek vezérigazgató figyelmeztetett:...

Újjáéledhet-e a bikapiaci remény a bitcoin árfolyamában?

A bitcoin 76.000 dollárig emelkedett, ami újraélesztette a befektetők optimizmusát. Az onchain adatok azonban azt mutatják, hogy ez még csak a korai felépülés része lehet,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.