A részvételi problémák ellenére 90%-ig készen áll az Ethereum 2.0 indulásának próbája

Ismét alacsony a részvétel, de úgy tűnik ez nem számít.

Vegyesre sikerült az Ethereum 2.0 legújabb, Spadina teszthálózatának indulása kedden.

A Spadina egy rövid életű „ruhapróba” lett volna a fő hálózat indulása előtt, amely jelzi, hogy egyre közelebb van az Ethereum 2.0 nulladik fázisának indulása. A hálózat szeptember 29-én indult és 72 órás élettartamot szántak neki.
A fejlesztők szerint ez az utolsó lehetőség a jövőbeli etherkamatoztatók számára, hogy kipróbálják a beutalásokat, a 0. fázis indulása előtt.
Ebben a tekintetben eddig jól mentek a tesztek, nem találtak nagyobb problémát a beutalások során, és a kliensek is sikeresen kezelték a blokkokat.
Azonban, mint a Medalla teszthálózat esetén, a részvétel most is messze alulmúlta az elvárásokat. A hitelesítések első pár köre során a kamatoztatók kevesebb mint 34%-a csatlakozott, míg a cél 80% volt.
Az ilyen alacsony részvétel azt jelzi, hogy a jelentkező közösségnek nem sikerült időben csatlakoznia a teszthálózat indulásához. A fejlesztők szerint ez azzal magyarázható, hogy „semmi nem forog kockán.” Mivel a teszthálózaton lévő ethereumnak nincs értéke, így a kamatoztatókat nem érdekli, ha nem keresnek pénzt, amíg nem csalatkoztak.
A valódi hálózathoz valószínűleg sokkal többeket vonz majd, mivel komoly anyagi hátrány érné őket, ha ezt nem tennék meg.
Danny Ryan, az ETH 2.0 vezető koordinátora elmondta, miszerint „az elvárások 90%-át sikerült teljesítenünk.”
Mivel a teszthálózat az indulásra koncentrált, így nem probléma az alacsony részvétel. Mindazonáltal egyes felhasználóknak problémája akadt a Teku klienssel, nem tudtak elérni bizonyos funkciókat. Mások szerint probléma akadhat a porttovábbítással, mivel a legtöbb felhasználó nem univerzális plug & playt használt.
Ez a technológia megnyitja a routerek portjait, hogy kívülről is csatlakozni lehessen a helyi hálózatokhoz, amely kulcsfontosságú a peer-to-peer hálózatok számára. Ennek hiánya problémát okozhat az informatikában kevésbé jártas felhasználók számára, akik nem tudják manuálisan megnyitni a portokat.

Konkrétumokat nem tudtunk meg, de az eddigi teszthálózatok meglehetősen stabilak és sikeresek voltak. Három hónap maradt az évből, így valószínű, hogy tartani tudják a 2020-as indulást.
Azonban a 0. fázis nem fog kihatni az Ethereum teljes hálózatára. A proof-of-work hálózat továbbra is üzemelni fog, csupán létezni fog az Ethereum 2.0 beutalási okosszerződés is.
Afri Schoedon aktív résztvevője az Eth 2.0 teszthálózatoknak, szerinte a 0. fázis egy „ösztönzött próbafázis lesz”, melynek célja, hogy valós környezetben teszteljék a kamatozók viselkedését.
Vitalik Buterin, az Ethereum társlapítója bízik benne, hogy a 0. fázis beacon lánca az Ethereum 1.0 kliensek számára is hasznos lehet.
Azt is elmondta, hogy az indulással a kevésbé hatékony elméleti munka helyett áttérnek a különböző szolgáltatások megalkotására és kiadására.

„Az Eth 2.0 hálózata idővel egyre fontosabb lesz a teljes ökoszisztéma számára.”

Olvastad már? Nem sok bitcoin maradt még hátra, mire az utolsót is kibányásszuk

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

XRP és RLUSD: együtt építi stratégiáját a Ripple

Brad Garlinghouse szerint az XRP továbbra is a Ripple stratégiai középpontja, még akkor is, ha a vállalat az utóbbi időben látványosan bővítette stablecoin- és intézményi...

Fed kamatemelés jöhet az infláció miatt

Újabb kamatemelés felé tolódhat a Federal Reserve álláspontja, miközben az amerikai infláció továbbra sem a kívánt forgatókönyv szerint alakul. Mary Daly szerint a jegybanknak szigorítania...

Kínai titkosszolgálati kapcsolatok miatt kell magyarázkodnia az Nvidia vezetőjének

Jensen Huang washingtoni kapcsolatai ezúttal aligha lesznek elegendők ahhoz, hogy megvédjék az Nvidiát az amerikai politikai nyomástól. A vállalat vezetőjét egyszerre szorítják a kínai chipértékesítések,...

Vizsgálat indult a Polymarket ellen a gyanús fogadások miatt

Gyanúsan időzített fogadások kerültek a figyelem középpontjába az amerikai választási előrejelző piacokon. Egy Polymarket-felhasználó közel 200.000 dollárt tett Pete Ricketts nebraskai szenátor újraválasztására, alig egy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.