A pénteki opciós lejárat nagy nyereséggel kecsegtet

A héten 1,8 milliárd dollárnyi opciós kötés jár le, a mostani 65 ezer fölötti árfolyam pedig nagy haszonnal jár a bikák számára.
Két-három hete alig voltunk 52 ezer dollárnál, 65 ezerre fogadni október 22-ére elképesztően optimista lépésnek számított.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A bitcoin árfolyama viszont hatalmas lökést kapott, a héten két nagy jelentőségű hír is napvilágot látott.
Elsőként bejelentették az USA első bitcoin ETF termékének az indulását, aztán pedig a Digital Currency Group, a Grayscale anyacége emelte meg a saját bitcoin-vásárlási limitjét 1 milliárd dollárra.
Az elemzők véleménye szerint az új rekordot többek között ezeknek a híreknek köszönhetjük.
A Grayscale bitcoinos terméke, a GBTC 2015 óta érhető el az USA befektetői számára, a cég pedig most bejelentette, hogy szintén saját ETF-et akar indítani, ezért kérelmezte a SEC-nél, hogy az alapjukat átkonvertálhassák.
Forrás: TradingView

Szintén a napokban nyilatkozott az ismert milliárdos befektető, Carl Icahn úgy, hogy a közeledő gazdasági bizonytalanságok, és növekvő infláció ellen a bitcoin számít a legjobb védekezési megoldásnak most.
Oroszországból is pozitív hírek érkeztek, a helyi kereskedelmi miniszterhelyettes, Vasily Shpak a jelentések szerint beadott egy tervezetet, amely az orosz gázmezők hulladékhőjének a bitcoin-bányászatra való felhasználásáról szól.

Az olaj- és a földgázkitermeléssel kapcsolatos környezetvédelmi aggályok egy ideje terítéken vannak Oroszországban, a megoldást viszont hátráltatja az infrastruktúra fejletlensége.
Minden adott hát, hogy a pénteki lejárati dátum nagy profitot hozzon az optimistáknak. Pár hete viszont még egészen máshogy festett a piac.
Forrás: Bybt

A lejáró szerződések között hatalmas aránytalanságot nem találunk, 1 milliárd van a bikák oldalán, esésre számítva pedig 810 millióért kötöttek ügyletet. Így a vételi és eladási arány most 1,23 ponton áll.
Ez persze sokat nem jelent, ráadásul, ha az árfolyam 64 ezer felett marad záráskor, a kötések nagy része értéktelenné is válik, sőt, gyakorlatilag már 60 ezer dollárnál alaposan lecsökken a volumen, eladási ajánlatot nem is találunk efölött.

Ha pedig az árfolyam a várt legmagasabb szinten, 68 ezernél lesz a lejáratkor, akkor a bikák majdnem egy milliárd dollár tiszta nyereséget könyvelhetnek el.
Nem véletlen, hogy az optimizmus uralja a piac egészét. A medvéknek közel 7%-os esés kellene, hogy ne legyenek túl nagyok a veszteségeik.
A hét eseményeit figyelembe véve a befektetőknek, kereskedőknek nem igazán áll érdekében, hogy kiszálljanak a pozícióikból, és eladjanak.
Csak tartaniuk kell, semmi másra nincs szükség. Hogy az esésre várók a megkötött több, mint 800 millió dollárnyi szerződésüket érdemben használhassák, ahhoz viszont egészen 62 ezer alá kellene esnie az árnak, ez nagyjából 7%-os korrekciót jelentene a cikk írásakor tapasztalt árfolyamról.
A kereskedők között viszont ismert tény, hogy nagyobb hegymenetek esetén az eladók sokszor teljesen hasztalan próbálkoznak lenyomni az árakat.

Az opciós piacok adatai alapján a befektetők egyértelműen optimisták, és az október végi, havi lejáratot is hasonló hangulatban várják.

Olvastad már? Peter Thiel PayPal-társalapító: a bitcoinbefektetés már egy „ismert titok”

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Ethereum staking: a BitMine elérte az 1 millió ETH-s mérföldkövet

A kriptokincstárral foglalkozó BitMine Immersion Technologies (BMNR) szombaton további 86.400 Ether-t tett letétbe. Ez körülbelül 268,7 millió dollárt ért a cikk írásakor, és ezzel átlépték...

Heves pereskedés az XRP-közösségben: Jake Claver kontra Zach Rector

Jake Claver kriptovállalkozó 30 millió dolláros rágalmazási pere Zach Rector influenszer ellen heves vitát váltott ki az XRP-közösségben. A közösségi médiában sokan nyíltan állást foglalnak...

Miért vitatja a decentralizáció eszméit az Ethereum közössége?

Az Ethereum változik. Úgy tűnik, nem mindenkinek tetszik az irány, amerre tart. Miközben hatalmas pénzek áramlanak a stakingbe, az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin a magánszféráról, helyi eszközökről...

India új szigorú KYC-szabályokat vezet be a kriptotőzsdékre

India Pénzügyi Hírszerző Egysége (FIU), amely a pénzmosás elleni és ügyfél-azonosítási szabályokat felügyeli, új irányelveket adott ki. Ezek szigorítják a kriptovaluta-platformokra történő felhasználói regisztráció szabályait. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.