A népszerű sportblogger az első kisebb esés során bepánikolt és eladta a bitcoinját

Dave Portnoy, egy, a kriptoszférába frissen érkezett internetes megmondóember, a Barstool Sports alapítója, tőzsdei kereskedő erősen támogatóan nyilvánult meg a bitcoinról.
Persze csak addig, amíg ez nem került neki pénzbe. Az első komolyabb esésnél kiderült, hogy nem eléggé fegyelmezett a kriptózáshoz, komoly veszteséggel adta el a coinjait.

Egy augusztus 21-i videóban mondta el, hogy kiszáll a buliból. Azt is hozzátette, hogy nincs ideje arra, hogy komolyabban megismerje az eszközosztály működését.

„Hónapokig tartott, mire nagyjából képbe kerültem a bitcoinnal, erre most meg kinyír. Beszálltam, és vesztettem egy rakás pénzt, ezt hozta nekem a BTC.”

A LINK közösségét szintén csalóknak hívta, hiszen mint közösség, elsősorban csak a projektet akarják népszerűsíteni.
 

„Mindenki eladja. Én nem dumpolok, én pumpálni akarom, de minden esik. Nem kell ez nekem. Tudom, hogy hogyan működik a részvénypiac, ott vagyok otthon. Ebben a bitcoin piacban nem bízok. Lehet, hogy estére ki is szállok az egészből. Ha a kriptósok azt szeretnék, hogy maradjak, akkor imádkozzanak az emelkedésért, máskülönben lépek.”

Még aznap el is adta a bitcoinját, 25000 dolláros veszteséggel. Több ismert név is feltűnt ezután a környéken a kriptoszférából, hogy kommentben kérdőjelezze meg a tőzsdei hozzáértését egy esés utáni azonnali eladás miatt.
Portnoy az internet berkeiben nem csak sportrajongóként, hanem Davey Day Trader néven tapasztalt tőzsdei kereskedőként is ismert, mégis, már korábban kiderült, hogy hiányos ismeretei vannak a kriptoszféráról.

Nemrégiben a Gemini kriptotőzsde alapítói, a Winklevoss ikrek jártak nála vendégként a műsorában, hogy az iparágról beszélgessenek. Szóba került a LINK is, és az, hogy negyedmillió dollárral szállt be a kriptokereskedésbe.
Pár nappal később már a kriptovilág mélyén találta magát, és éppen a pump-and-dump sémákat próbálta baráti eseményként feltűntetni.
Augusztus 18-án egy közel százezer dolláros nyereség után már ő volt a bitcoin királya, és a következő hónapokban látta maga előtt a milliós profitokat.

Olvastad már? A Buffett-index szerint összeomlás vár a részvénypiacokra

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Nagyot pattant a Circle részvénye, de vajon mi áll a háttérben?

A Circle részvénye, a CRCL június végén szinte szabadesésbe kezdett, 299 dollárról 171,5 dollárra zuhant, ami 42%-os esést jelent. Egy ilyen meredek zuhanás könnyen azt...

Hogyan védhetjük meg kriptovalutáinkat a kiberbűnözőkkel szemben?

A Binance vezérigazgatója, Richard Teng erőteljes figyelmeztetést adott a kriptós közösségnek: az eszközeid csak annyira biztonságosak, amennyire te megvéded őket. Egy friss X-bejegyzésben Teng arra...

A BTC, ETH és SOL tartalékhírek a csúcson — Az XYZVerse előértékesítése az utolsó szakaszba lépett 1000× mém-sport vízióval

Vendégbejegyzés Ahogy a vezető kriptovaluták körüli izgalom új csúcsokra emelkedik, egy új kihívó vonja magára a figyelmet. Egy innovatív projekt előértékesítése, amely az internetkultúrát sporttal ötvözi,...

A Tether stratégiai terve: a világ legnagyobb Bitcoin-bányászává válni

A Tether vezérigazgatója, Paolo Ardoino elmondta, hogy a cég jó úton halad. 2025 végére „valószínűleg a világ legnagyobb bányászává” válhat. Ardoino elismerte, hogy a közvetlen BTC-befektetés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.