A Native Markets és az USDH alaposan felkavarták a stablecoin-piacot

A stablecoinok világában újra forrnak az indulatok. A Hyperliquid USDH tokenje hivatalosan is elindult, és a körülötte zajló dráma bőven túlmutat egy átlagos kávészüneti beszélgetésen.

A legnagyobb győztes? A Native Markets, amely 70%-os támogatottságot szerzett a Hyperliquid validátoraitól, ezzel maga mögé utasítva olyan nagy neveket, mint a Paxos és az Ethena.

Villámgyors győzelem

A Native Markets nem pazarolta az időt, mindössze másfél órával a Hyperliquid felhívása után már be is nyújtották a javaslatukat.

- Advertisement -
USDH
Forrás: X

Közben figyeltek a közösségi visszajelzésekre, finomítottak a terven, és végül simán győztek, ráadásul úgy, hogy a Hyperliquid Alapítvány maga nem is vett részt a szavazásban.

A validátorok döntöttek, és egyértelműen jelezték, kire szavaznak.

Természetesen más nagy játékosok is próbálkoztak. A Paxos, a BitGo és az Ethena is ringbe szálltak, de nem tudták tartani a tempót.

Az Ethena végül ki is hátrált, így a Native Markets gyakorlatilag akadálytalanul szerezte meg a koronát, igazi kiscsapatból lett a történet hőse.

Zárt ajtók mögötti megállapodás?

Ahogy minden jó drámában, itt sem maradhatott el a botrány.

Haseeb Qureshi, a Dragonfly Capital befektetője kritikus megjegyzéseket tett a folyamatról, azt sugallva, hogy a validátorok már előre a Native Markets mellé álltak, és a szavazás csak formalitás volt.

Ez persze sokakban felvetette a kérdést, hogy mennyire volt tiszta a játék?

Új kihívó a stablecoin-trónon

Az USDH indulása komoly versenytársat jelent a Circle USDC-je számára, amely eddig a stablecoinok egyik első számú szereplője volt.

A Hyperliquid ugyanakkor jelezte, az USDC és más stablecoinok is maradhatnak a platformon, de ehhez teljesíteniük kell néhány feltételt, például legalább 10 millió dollárnyi HYPE letétet kell felmutatniuk, stabil dollár árfolyamot biztosítaniuk, és elég likviditást kell fenntartaniuk a kereskedéshez.

Megrendült a piac

A piac gyorsan reagált, a Circle részvényei több mint 16%-ot estek az USDH megjelenése óta, és a HYPE token is kicsit megsínylette a helyzetet, valamivel több, mint 1%-ot csúszott le.

Az USDH debütálása tehát nemcsak a Hyperliquid ökoszisztémát, hanem a teljes stablecoin-piacot is felkavarta.

A Native Markets villámgyors és magabiztos lépései komoly nyomást helyeznek a régi nagyokra.

Hogy végül sikerül-e letaszítaniuk az USDC-t a trónról, az még kérdéses, de az biztos, hogy a dollár alapú stablecoinok versenye most lett igazán izgalmas.

Olvastad már? A kriptovaluták átalakíhatják a kapitalizmust és a tőkepiacokat


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hiába a 700 milliós nettó nyereség, bezuhant a Coinbase árfolyama

A Coinbase részvénye egyetlen kereskedési napon több mint 10 százalékot zuhant, noha a kriptotőzsde 719 millió dolláros nettó nyereséget jelentett a harmadik negyedévre. A befektetők...

Sereghajtó lett a bitcoinból és az aranyból

A bitcoin és az arany 2026-ban egyszerre kerültek a befektetési rangsor végére. Ez azért különösen szokatlan, mert a két eszköz az elmúlt hónapokban még ugyanarra...

Újabb hackertámadás rázta meg a kriptopiacot: ezúttal a Premia Labs volt az áldozat

A Premia Labs Arbitrumon futó opciós trezorait támadás érte, az első becslések szerint mintegy 464.600 dollárnyi kriptovaluta került illetéktelen kezekbe. Az eset újra megmutatta, milyen...

Az AI-kiadások miatt romlottak a Meta hitelkilátásai

A Meta továbbra is kiemelkedő hitelminősítéssel rendelkezik, a kilátás azonban romlott. Az S&P Global Ratings az óriásvállalat gyorsan növekvő mesterségesintelligencia-költségei miatt stabilról negatívra módosította a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.