A MasterCard felmérése szerint az Y generáció 40%-a használna kriptót fizetéseihez

A fiatalok bizakodnak a kriptóban, 77%-uk szeretne többet megtudni róla.

A MasterCard felméréséből kiderült, hogy tízből négy fő tervezi kriptovaluták használatát a fizetésekhez a következő egy éven belül.

A május 4-én közzétett „Digitális fizetések fogyasztói motivációja” című felmérésben több mint 15.500 embert kérdeztek meg 18 országban.
Kiderült, hogy az Y generáció tagjai különösen érdekeltek a kriptovalutákban, több mint kétharmaduk egyetért abban, hogy jelenleg nyitottabbak a kriptovaluták használatára, mint egy évvel ezelőtt.
Továbbá 77%-uk érdekelt abban, hogy informálódjon a kriptóról, illetve 75%-uk egyetért azzal, hogy használna digitális eszközöket, ha jobban értené azokat.
Az Egyesült Államok Népszámlálási Irodája a 1982 és 2000 között születetteket sorolja az Y generáció tagjai közé, tehát azokat, akik 2021-ben 21 és 39 év közöttiek.
A kriptovalutákhoz való hozzáférés bővítése már megkezdődött – február közepén a MasterCard bejelentette, hogy támogatja majdnem egymilliárd felhasználó digitális eszközzel történő fizetéseit több mint 30 millió kereskedőnél.
Az általános kriptofelhasználás 40%-os támogatási aránya minden korosztályra kiterjedt, a válaszadók Észak-Amerikából, Latin-Amerikából, a Közel-Keletről, Afrikából és az ázsiai csendes-óceáni országokból érkeztek.
A MasterCard kijelentette, hogy bár a fogyasztók érdeklődése továbbra is magas az ún. „floating” kriptovaluták iránt, mint a bitcoin, viszont rengeteg munkára van szükség a fogyasztók választási lehetőségeinek, védelmének és a jogszabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A járvány megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját a digitális fizetésekkel kapcsolatban – írja a felmérés, hozzátéve, hogy az eredmények azt mutatják, hogy az emberek 93%-a egy éven belül fontolóra venné legalább egy feltörekvő fizetési mód használatát az alábbiak közül: kriptovaluták, biometrikus adatok, érintés nélküli vagy a QR-kódos fizetés.
Craig Vosburg, a MasterCard termékvezetője kijelentette, hogy a vállalatnak minden fizetési módot engedélyeznie kell, beleértve a kriptovalutákat is:

„A jövőben elérhetővé kell tennünk minden lehetőséget, mind a bolti, mind az internetes fizetéseknél, hogy ezáltal formáljuk a kereskedelem szövetét és működőképessé tegyük a digitális gazdaságot mindenki számára.”

Május 3-án a Cointelegraph arról számolt be, hogy a fizetési óriás gyorsító programot indított fintechstartupok számára, többek között blokkláncalapú fizetési cégek bevonásával.

Olvastad már? Ismét visszapattant a 60 ezerről a bitcoin

Forrás: cointelegraph.com

- Advertisement -

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

Az amerikai felügyelet tisztázta a tokenbirtokosok szavazati jogát

Az amerikai értékpapír-felügyelet vállalatfinanszírozási részlege november 2-án frissítette a kriptoeszközökről szóló gyakori kérdéseit, és ebben egy olyan kérdést válaszolt meg, amely minden decentralizált protokollt és...

Arthur Hayes a jegybanki mérlegekhez köti a bitcoin erősödését

Arthur Hayes, a BitMEX egyik alapítója egy rövid bejegyzésben mondta el a véleményét a bitcoin következő időszakáról. A lényeg két mondatban, hogy a dollárlikviditás újra...

Mi várhat a tőzsdére a félidős demokrata győzelem után?

Az amerikai részvénypiaci határidős jegyzések a kezdeti zuhanás után fordulatot vettek november 4-én. A befektetők most azt próbálják felmérni, mekkora valódi kockázatot jelent a félidős...

133 millió dollárnyi kriptovalutát loptak el egy francia banktól

Több mint 133 millió dollárnyi kriptovaluta tűnhetett el egy francia pénzügyi csoporthoz köthető számlákról. A Crédit Mutuel Arkéa érintettségét egyelőre sem a bank, sem a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.