A márciusi esések óta óvatosabbak a kereskedők

A bitcoin az elmúlt napok során nagy korrekción esett át. Miután múlt héten a 12.000 dollárt is elérte, 9800 dollárig zuhant értéke, amely sokkolta a befektetőket.

Sokan párhuzamot vontak a mostani és a márciusi esés között, amikor 9000 dollárról 3600 dolláros mélypontig zuhant az árfolyam.

Charles Edwards, digitálisvagyon-kezelő és -elemző az alábbi üzenetet írta a Twitteren:

„Március 12-éhez hasonlít a helyzet.”

Azért fontos ez a hasonlóság mivel ha a bitcoin valóban úgy mozog, mint márciusban, akkor a kiprotpénz értéke a határidős piacok bukásával órák alatt hatalmasat eshet.”
Azonban a bitcoinalapú derivátumok alapján a piac sokban különbözik a márciusi helyzettől, a kereskedők kevésbé vállalják túl magukat, és sokkal kimértebbek. Ez mindenképpen jó lehet a piacok számára.

Nagyot esett a határidős piacok tőkeáttéte, hogy elkerüljenek egy brutális zuhanást

A „Z” nevű kriptoelemző szerint a korábbi esésekkel ellentétben a kereskedők gyorsan levették tőkeáttétes pozícióikat, hogy elkerüljenek egy brutális esést.
Ez azt jelenti, hogy könnyebben el lehet kerülni egy, a márciushoz hasonló esést, amikor 24 óra alatt a felére csökkent a bitcoin értéke.
A bitcoin „25 napos skew” az opciós kereskedők pozícióit követi. Az érték az elmúlt pár hónap során nulla alatt mozgott, amely eltér a történelmi példáktól:

„12.000 dollár körül ez volt a legnagyobb változás a put-vásárlásban, mivel az emberek további esésre számítanak. A bitcoin skew értéke mindig is pozitív volt.”

A negatív skew érték az sugallja, hogy a kereskedők készülnek az árfolyamesésre, és nem csak a további növekedés reményében kereskednek.
Emellett, ahogy alább is látható, az esés során 1-1,5 milliárd dollárnyi pozíciónak csökkent a tőkeáttéte.
Más elemzők is észlelték, hogy a jelenlegi piaci ciklusban alacsonyabb a kockázatviselés.
Egy másik technikai elemző például arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ethereum-alapú nyitott szerződések milyen gyorsan visszaálltak a jelenlegi esés során, amely azt mutatja, hogy a long és short szerződéseket sem vállalták túl.

Növekvő dominancia

Azonban volt egy határidős tőzsde, ahol növekedett a tőkeáttétek mértéke a márciusi esés óta. Ez a CME hagyományos derivátumtőzsde, amely 2017 óta ismert arról, hogy támogatja a vezető kriptopénzt.
Travis Kling, az Ikigai kriptovagyonalap információs igazgatója szerint a CME-n a határidős szerződések számának gyors növekedése bullish jel lehet a bitcoin hosszú távú jövőjére nézve.

Forrás: Skew

„Új csúcson a szerződések száma a bitcoinalapú határidős piacokon. A korábbi rekord fekete csütörtök előtt jött létre, február 15-én. Érdemes megfigyelni, hogyan változott a nyílt szerződések piaci részesedése. Már oly régóta várjuk az intézményi csorda megérkezését, hogy szinte egy mém lett belőle, de most már kétségtelen, hogy a csorda megérkezett és ez nagyon bika jel.”

Olvastad már? Az új Litecoin fejlesztés alapján hamarosan itt a MimbleWimble

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.


 

Legfrissebb bejegyzéseink

Az FOMC jegyzőkönyve szerint az AI már az inflációra és a globális likviditásra is hatással van

A legutóbbi Federal Open Market Committee ülés jegyzőkönyve azt mutatja, hogy a Federal Reserve döntéshozói egyre nagyobb figyelmet fordítanak azokra a tartós inflációs kockázatokra, amelyeket...

Nagyobb kontrollt szerez a Tether a Twenty One Capital fölött

A Tether megszerezte a SoftBank Group részesedését a Twenty One Capitalban. A Bitcoin-tartalékokat kezelő cég hitelezésbe, bányászatba és tőkepiaci szolgáltatásokba terjeszkedik. A lépéssel a stablecoin-kibocsátó...

GitHub-hack miatt figyelmeztet CZ a kriptós API-kulcsok védelmére

A Binance alapítója, Changpeng Zhao (CZ) arra kérte a kriptofejlesztőket, hogy „ellenőrizzék újra” rendszereik biztonságát. Az ok egy állítólagos GitHub-hack. „Ha API-kulcsok vannak a kódodban, akár...

A Bitget új piacintegritási és tokenelszámoltathatósági keretrendszert vezetett be

A világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX), a Bitget új piaci keretrendszert vezetett be, amelynek célja a listázott eszközök, projektcsapatok és market makerek felügyeletének megerősítése. Az...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.