A litván központi bank kripto-emlékérmet bocsát ki

A napokban megjelent sajtóhírek alapján a Bank Of Lithuania digitális, blokklánc-alapú gyűjtői emlékérmet bocsát ki 2020 tavaszán.

Az érme az ország 1918 február 16-i Függetlenségi Nyilatkozatának állít emléket. A névértéke 19,18 euró lesz, és fizikailag egy bankkártyához hasonló formában fogják kibocsátani.
Marius Jurgilas, a bank képviselője elmondta, azért választották ezt a témát, mert a Nyilatkozat történelmi hatása jelentős az országra nézve.
A blokklánc technológia segítségével 24000 tokent fognak kibocsátani, mindegyik a Nyilatkozat egyik aspektusát fogja tartalmazni. Az érmék hat különböző típusban lesznek elérhetők, típusonként 4000 darab.

Vásárláskor a vevő hat véletlenszerűen kiválasztott érmét kap. Mikor pedig mind a hat típusúból rendelkezik egy darabbal, jogosult lesz a fizikai formájú, ezüstből készült érmére is. A tokeneket a bank saját online boltjában lehet megvásárolni.
A bank reménykedik abban, hogy ezzel a kezdeményezéssel sikerül felkelteni a fiatalabb generáció figyelmét a numizmatika irányába, és a vásárlási folyamatban tetten érhető véletlenszerűség visz egy kis játékot a történetbe. Amely szintén fontos szempont lehet a fiataloknak.

Valami nagyobb dolog része

Jurgilas azt is elmondta, ez az egész egyfajta tanulási folyamat is a bank részéről, hiszen így első kézből szerezhetnek tapasztalatokat a virtuális vagyontárgyak létrehozásával kapcsolatban.
Ezek a tapasztalatok pedig különösen fontosak most, hogy már a bankok, központi bankok szintjén is beszédtéma a kriptopénzek és a blokklánc-technológia fejlődő iparága.
Ez a lépés részükről csak az első az úton, amely a fintech és az innovációk felé vezet. Még októberben jelentették be, hogy a saját blokklánc-platformjuk fejlesztéséért már ketten versenyeznek, a jól ismert IBM és az újabb játékosnak számító Tieto IT-szolgáltatásokat nyújtó cég.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoinbálnák gyűjtenek, a kisbefektetők hátrálnak

A bitcoin nagy tulajdonosai ismét gyűjtenek, miközben a kisbefektetők hátrálnak. A vezető kriptovaluta újabb kitörési kísérlete ezúttal sem bizonyult elég erősnek: az árfolyam kedden ismét...

A solana árfolyama a 78 dolláros szintet figyeli

A Solana árfolyama ismét döntési helyzetbe került: az SOL továbbra is a 74 dolláros támasz fölött mozog, miközben az intézményi pénz visszatérése új lendületet adhat...

Megugrott a Riot Platforms árfolyama az AI-megállapodás hírére

A Riot Platforms részvényei látványosan megugrottak a hétfői zárás után, miután a piac egy több mint 9 milliárd dolláros mesterségesintelligencia-megállapodás hírét kezdte árazni. A fordulat...

7,9 millió dollárnyi kriptovaluta tűnt el egy ismert szolgáltató tárcáiból

Milliós kriptolopás rázta meg a Coinsbuy infrastruktúráját: több mint 7,9 millió dollárnyi digitális eszköz tűnt el Ethereum- és Tron-tárcákból – a szolgáltató azonban azt állítja,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.