A kriptogyűlölő Peter Schiff saját NFT-kollekciót dob piacra

-

Elsőre azt hihetnénk, hogy valamiféle viccről van szó, de a dolog teljesen komoly, Schiff a Bitcoin hálózatán, az Ordinals protokoll használatával fog NFT-t kiadni.

A kriptoközösség reakciói vegyesek, talán nem meglepő módon. Schiff régóta nagy kriptokritikusnak számít, gyakorlatilag folyamatosan szidja a bitcoint és a kriptopénzeket.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Schiff viszont most saját maga jelentette be, hogy a „Market Price” néven ismert művész, aki neki a személyes kedvence, részt vesz a Golden Triumph nevű kollekció létrehozásában.

A 27-én posztolt tweetben Schiff elmondta, a kollekcióban a művész eredeti festményeit használják fel, és ezekből valódi fizikai festmények is készülnek, de emellett az Ordinals protokollon keresztül NFT-k is, mégpedig a Bitcoin hálózatán.

Az alkotások egy két részletben zajló aukción kerülnek majd kalapács alá, júniusban. Az első kör másodikán, a következő pedig kilencedikén indul majd.

A digitális változat esetében 50 sorszámozott példány fog majd létezni, az elsőt a legmagasabb licit kapja, a többit pedig sorban, az összeg tekintetében a következő 49 résztvevő.

A jelek szerint Schiff nem változtatta meg a véleményét a Bitcoinról, elismeri viszont a blokklánc egy másik felhasználási módját, a tulajdonjog bizonyítását, többek között NFT-k segítségével.

A Twitteren egy felhasználó meg is kérdezte tőle, hogy akkor szerinte most a Bitcoin értéket ad neki, mert a tokeneket elhelyezheti a blokkláncon, de maga a bitcoin, a kriptopénz az értéktelen? Schiff pedig elismerte, hogy pontosan így gondolja.

A hírhedt kritikus az NFT-technológiáról is számos alkalommal nyilatkozott lesajnálóan, 2021 márciusában egy blogposztban hamis eszközökként jellemezte a tokeneket, amelyek semmit sem érnek, kizárólag a tulajdonjogot igazolhatják egy-egy digitális kép esetén.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Ez az igazolás sem ér viszont semmit, hiszen nem kapcsolódik hozzá az eszköz fölötti rendelkezés, és az interneten bárki bármennyiszer lemásolhatja magának akármelyiket.

Hasonló nézeteket vall amúgy a volt amerikai elnök, Donald Trump is.

Ő szintén több alkalommal is agresszíven leszólta a kriptoeszközöket, mielőtt maga is beszállt az iparágba, és saját kollekciót adott ki.

Trump tavaly decemberben jelentette be, hogy nagy híre van a támogatói számára, majd fellebbentette a fátylat a Trump Digital Trading Cards Collection összeállításról.

Olvastad már? Kína, Oroszország és Brazília egyeztet a BRICS országok együttműködéséről

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin-tulajdonosok megújult bizalmat mutatnak

A Bitcoin (BTC) hosszú távú tulajdonosai rendületlenül hisznek a coinban, mivel a BTC az induló hónapban is 27.000 dollár felett tartotta az árfolyamát. Ez a...

Arbitrum (ARB) technikai elemzés 10.01.

Prémium Arbitrum (ARB) Az Arbitrum (ARB) veszteségeinek több mint 20%-át a szerkesztési időre visszaszerezték. Az ARB szeptember első felében 0,929 dollárról 0,739 dollárra esett, de az összes veszteségét...

Meglepi-e a Bitcoin a befektetőket 2023 utolsó negyedévében?

A Bitcoin (BTC) árfolyama nem volt olyan volatilis, mint korábban, ami elbátortalanította a befektetőket. A legfrissebb adatok szerint a Bitcoin az elmúlt 900 napban egy...

Ezért indította el a Tottenham a digitális szurkolói tokent

A Chiliz és a Socios a Tottenham Hotspur-rel együttműködve elindította a SPURS Fan Tokent, amely a sport világszintű ökoszisztémáját bővíti. A szurkolói elkötelezettség erősítése felé tett...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!