A JPMorgan alelnöke beismerte, hogy „egy ponton” kereslet alakulhat ki a bitcoin iránt

Daniel Pinto, a JPMorgan alelnöke a CNBC műsorában szerepelt.
Az üzenet ugyan optimistának tűnik, de a lényeg az, hogy továbbra sem jelentős a bitcoin iránti kereslet.

Mennyi kereslet lenne megfelelő?

A bitcoin árfolyama október óta közel megötszöröződött.
A folyamat során felrobbant a centralizált tőzsdék forgalma, emellett az olyan intézményi platformok, mint a CME határidős piacok és a Grayscale Bitcoin Trust is rekordmagas forgalmat jegyzett.
Azonban Pinto szerint továbbra sem elég magas a bitcoin iránti kereslet, így tovább kell növekednie, mielőtt a befektetési bankok is komolyan vennék.

„Ha idővel kialakul egy pénzügyi eszköz, melyet különböző vagyonkezelők és befektetők is használnak, akkor mindenképpen be kell szállnunk. Egyelőre még nem elég magas a kereslet, de idővel biztos kialakul.”

Azonban ez egyre közeledik.

Február 11-én Roman Regelman, a BNY Mellon vezérigazgatója azt mondta, hogy bankja hamarosan bitcoinszolgáltatásokat fog nyújtani.
Regelman a CNBC-nek adott közleményében elmondta:

„A BNY Mellon büszkén jelentheti be, hogy ez az első nemzetközi bank, amely integrált digitális valuta szolgáltatásokat fog nyújtani. Egyre nagyobb az ügyfelek kereslete a digitális eszközök iránt, és az egyre fejlődő megoldások és szabályozási átláthatóság kitűnő lehetőséget jelent számunkra.”

A BNY Mellon belépése előtt a Mastercard is bejelentette, hogy a jövőben támogatni fognak bizonyos kriptovalutákat.
Nem minden bank, intézmény és pénzügyi cég ismeri el a kriptopénzeket mint valós pénzügyi eszköz, de már számos pénzügyi konglomerátum belépett.
Így a mainstream elterjedés szempontjából továbbra is pozitív fejlemény, hogy egyre több a kriptopénzekkel kapcsolatos szolgáltatás.

Ez is hatással lehet az árfolyamra?

A Mastercard és a BNY Mellon bejelentése után új csúcsra tört a bitcoin. A hagyományos pénzügyi cégek támogatása jelentősen megdobta a bitcoin és a kriptopénzek iránti keresletet.
Ha ez tovább folytatódik, akkor a bitcoin további ellenállási szinteket törhet át.

Olvastad már? Soha annyi bevételt nem termeltek még a bányászok egy óra alatt, mint amennyit ma

Forrás: cryptoslate.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Brian Armstrong támogatja a CLARITY Act törvényt – fordulat a Coinbase-nél

A Coinbase vezérigazgatója, Brian Armstrong ismét megszólalt a régóta húzódó amerikai kriptoszabályozás ügyében, és ezúttal egyértelműen a törvény elfogadása mellett állt ki, ami éles váltás...

USA infláció 2026 március – A Bitcoin reagált a CPI adatokra

Az Egyesült Államok márciusi inflációs adatai első ránézésre megnyugtatóbb képet mutattak, de a háttérben továbbra is erős bizonytalanság látszik, főként a Közel-Keleten zajló konfliktus hatásai...

Csend lett az XRP körül – és ez most többet mond, mint egy esés

Az XRP körül látványosan lelassult a piac, és ez nem csak az árfolyamon látszik, hanem a mögötte lévő aktivitásban is, ami egyre inkább arra utal,...

WLFI token feloldás – nő a feszültség a befektetők között

A World Liberty Financial új javaslatot készít elő a WLFI tokenek felszabadításáról, ami első ránézésre előrelépésnek tűnhet, a részletek alapján azonban inkább egy lassabb, fokozatos...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.