A japán hatóságok figyelmeztették a Binance tőzsdét, hogy engedély nélkül működik az országban

-

A legnagyobbak közé tartozó kriptotőzsde hivatalosan is értesítést kapott a japán pénzügyi felügyelettől, hogy nem rendelkezik a szükséges engedélyekkel, hogy az országban működjön.
A tőzsde így már másodszor kerülhet összetűzésbe a helyi hivatalokkal. Ezzel amúgy nincs egyedül, májusban a ByBit kapott hasonló figyelmeztetést.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


Mikor 2017-ben Kína betiltotta a kriptotőzsdéket, sokan, köztük a Binance is Japánba költöztette a központját.
Nem sokkal ezután Japán lett az első, amely teljesen egyértelmű és világos szabályokat hozott a kriptós cégek számára, hogy milyen feltételek mellett, és hogyan üzemelhetnek az országban.
Mind regisztrációs, mind engedélyezési követelményeket is megállapítottak akkor.
A Huobi úgy döntött, hogy megfelelnek neki a szabályok, és kialakította a megfelelő szervezeti struktúrát ehhez, a Binance viszont inkább Máltára költözött 2018 márciusában.
A sajtóinformációk alapján a tőzsde először 2020 januárjában jelentette be, hogy tervezik a japán lakosok számára a szolgáltatásaik felfüggesztését.
Japán legfrissebb pénzügyi törvénycsomagja tavaly a második negyedévben lépett életbe, és letisztázott szabályokat hozott a kriptotőzsdék számára.
Ezzel együtt viszont némileg szigorúbb szabályoknak is kell most megfelelniük.
A Binance egy akvizíció segítségével tért volna vissza a régióba, a TaoTao tőzsde felvásárlásával, de ez végül nem történt meg. A japán pénzügyi óriás, az SBI viszont napokkal az alkudozás véget érte után megvette a TaoTao-t.
A Binance szóvivője elmondta, a tőzsde jelenleg nem folytat semmilyen tevékenységet Japánban, és a helyi állampolgárok számára nem biztosít hozzáférést a platformjához.

„Elmondhatjuk, hogy együttműködünk a szabályozókkal, és komolyan vesszük a kötelezettségeinket. Nagyon aktívan követjük a változásokat a szabályok, törvények esetén.”

A tőzsde több országban is felkeltette a szabályozó hatóságok figyelmét, az USA esetében mind az Igazságügy-minisztérium, mind az adóhatóság vizsgálatot folytat ellene.
A részvény-tokenek kereskedése a német és az angol tőzsdefelügyeletet késztette reagálásra. Tavaly szeptemberben pedig az egyik nemzetközi pénzügyi ellenőrzési szervezet, a FATF úgy értékelte, hogy a Binance folyamatos költözése pontosan a szabályok elkerülése végett történik.

Az ügyvezető, CZ természetesen már korábban cáfolta a jogtalan tevékenységről szóló híreket, külön kiemelve, hogy a tőzsde mind a pénzmosás-ellenes, mind az ügyfél-azonosítási szabályoknak megfelel.
Egy friss tweetben például azt is megosztotta, hogy az angol hatóságok egyik szervezett bűnözés elleni divíziója megköszönte nekik a darknetes drogkereskedők felkutatásában nyújtott segítségüket.
A japán híreket mindenesetre a tőzsde részéről még nem kommentálták.

Olvastad már? A kolumbiai főváros 2,3 millió dollárral támogatja a blokkláncot és a feltörekvő technológiákat

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Binance elindítja a világ első kriptopénz háromoldalú megállapodását

Az együttműködés teljesen megváltoztatja a Web2 banking kriptopénz-szolgáltatásokkal való együttműködésének módját A Binance (BNB) új fejlesztése lehetővé teszi az intézményi befektetők számára, hogy a kereskedési biztosítékot...

A MicroStrategy legfrissebb Bitcoin vásárlása

A MicroStrategy legutóbbi Bitcoin (BTC) vásárlásának utóhatásai miatt a medvék azon tűnődnek, vajon megváltoztak-e az idők. A Bitcoin árfolyama ugyanis nem zuhant úgy, ahogy azt...

Optimism (OP) technikai elemzés 12.01.

Prémium Optimism (OP) Az Optimism (OP) az L2 szektor állapota miatt kihívásokkal nézett szembe. Egy nemrégiben készült jelentés mélyebben elmerült ezekben a következményekben, és abban, hogy a DEX...

Elon Musk: „B*szódjanak meg a hirdetők!”

A milliárdos vállalkozó a The New York Times éves konferenciáján fejtette ki a nézeteit a hirdetők hozzáállásáról, élő tévéadásban. A Fehér Ház antiszemita és rasszista...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!