A japán hatóságok figyelmeztetést adtak ki a Bybit derivatívatőzsédvel szemben

A figyelmeztetés válaszul érkezett a Bybit egyik marketingkampányára, amely állítólag a japán befektetőket célozta meg.
A szingapúri székhelyű Bybit – kereskedési volumene alapján a világ ötödik legnagyobb kriptopénz derivatíva tőzsdéje – a hivatalos figyelmeztetés szerint be nem jegyzett kriptopénz-szolgáltatásokat működtetett Japánban.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Japán Pénzügyi Szolgáltatási Ügynökség hivatalos figyelmeztetőlevelet adott ki a Bybittel szemben, amelyben az áll, hogy a cég nincs bejegyezve kriptoszolgáltatások működtetésére az országban.
A figyelmeztetés válaszul érkezett a Bybit marketingkampányára, amely állítólag japán befektetőket célzott meg, Norbert Gehrke, a Tokyo FinTech technológiai központ alapítója és reprezentatív igazgatója szerint.

„Ilyen nyilvános megrovás regisztrálatlan vállalkozás működtetése miatt már régen nem történt, így feltételezhető, hogy az FSA szemtanúja volt a Bybit japán befektetők felé irányuló agresszív marketingjének, amely túlmutat azokon az általános szabálysértéseken, hogy a weboldal japán nyelven is elérhető, és nem blokkolja a helyi IP-címeket”írta Gehrke egy blogbejegyzésben.

Gehrke azt állította, hogy a Bybit japán honlapja nem tesz említést arról, hogy a helyi befektetők nem férhetnek hozzá a platformhoz, és nem blokkolja a helyi IP-címek hozzáférését sem.
Megjegyezte, hogy más tőzsdék, például a panamai székhelyű Deribit kriptoderivatíva tőzsde, blokkolják a japán IP-címeket.

A Deribit japán Telegram-csatornáján közzétett értesítés szerint a Deribit 2020. május 1-jétől korlátozza a japán felhasználók hozzáférését a platformjához.
Márciusban a Bybit felfüggesztette szolgáltatásait az Egyesült Királyságban élő ügyfelei számára, miután a Financial Conduct Authority a lakossági kriptoderivatívák kereskedelmére vonatkozó általános tilalmat rendelt el.

Olvastad már? A Ripple nem ad hozzáférést az SEC-nek az XRP-vel kapcsolatos jogi feljegyzéseihez

(Forrás: Cointelegraph)

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Tokenizált betétek: közös rendszert tesztel Kanada

Kanada legnagyobb bankjai most közösen próbálják meg a blokkláncra költöztetni a hagyományos bankbetéteket – és ezzel a digitális pénz egyik legfontosabb, intézményi felhasználási területét tesztelik. A...

Zcash ETP indult az európai tőzsdéken Európában

Az európai kriptobefektetők mostantól egyetlen hagyományos értékpapírszámlán keresztül is kitettséget szerezhetnek a Zcashre, miközben a privát tranzakciókra építő token árfolyama az elmúlt hónapok egyik legnagyobb...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.