Kína: a Huobi és az OKEx is megúszta a kormány lépéseit

Kína jobban bír egyes kriptotőzsdéket, és a Huobi lehet az egyik kedvence. Az ország fellépésének elemzése azt mutatja, hogy nem minden cég egyenlő a kínai kormány szemében. 

Az apró, kétes hátterű piacokra csaptak le leginkább 

A Huobi és az OKEx elég jól megúszta vizsgálatokat Matthew Graham, a Sino Global Capital vezérigazgatója szerint.  


Nemrég jelent meg a hír, miszerint a kínai hatóságok átkutatták egyes kriptotőzsdék irodáit, így azok félni kezdtek a lehetséges büntetésektől. Azonban úgy tűnik, hogy a legnagyobb büntetéseket az apró, ismeretlen tőzsdék kapták.   
A Binance is belekeveredhet az ügybe, így egyelőre óvatos marad a kínai belépéssel és a nemzetközi piacokon nyújtja szolgáltatásait.  
A kínai kereskedelem továbbra is meglehetősen aktív. Az OKEx átlagosan naponta több mint 528 millió dolláros volumennel bír, egyes napokon azonban még az 1 milliárd dollárt is meghaladja az oldal forgalma. Az OKEx bír a legaktívabb derivátumpiaccal, nemrég elindította a Tether-alapú határidős szerződéseket.  
A Huobi forgalma 573 millió dolláron áll, mely szintén alacsonyabb, mint a korábbi csúcsok. A tőzsde szerepe kulcsfontosságú volt a kereskedelmi láz nem régi kirobbanásában. A piac emellett elnyelte a Plus Token-csalás veszteségeit.   
A HuobI egy TRON Super Representative szeretne lenni, ezzel csatlakozna az egyik legelfogadottabb kriptoprojekt mellé.  

A Huobi csatlakozott Kína blokkláncalapszú szolgáltatásainak hálózatához 

Kína kriptoszervezetekhez való hozzáállása meglehetősen ellentmondásokkal teli, ugyanis az ország megtűri a különböző szerencsejáték-alapú kriptoprojekteket
A Plus Token-csalás több hónapon át futott, és egyes hírek szerint jelenleg is aktív egy hasonló átverés.  
Ugyanakkor Kína egy a kormány által támogatott testület megalapítását is támogatja, amely rendszerezné a kriptoszolgáltatásokban érdekelt cégeket.
Xinhua hírügynökség cikke szerint, a Blokkláncalapú Szolgáltatási Hálózat egy, az állam által támogatott testület lesz, amely nagyrészt helyi cégekből állna. A Huobi is köztük szerepelne, mint a vezető tőzsde. 
A Huobi esete különleges, mivel piaci üzemeltetője Dél-Kínában található, Hainan tartományban. Ugyanakkor az OKEx az offfshore máltai regisztrálás mellett döntött.
 Doves Wan szerint a Huobi azért is tudta jól megúszni eddig, mivel kellő távolságra van a fővárostól.  
Azonban a kisebb tőzsdékre való lecsapások csökkenthetik a kínaiak érdeklődését a kereskedés iránt.  


Ezen a ponton elképzelhető, hogy a kínai kereskedők fokozott tevékenysége nem az egyedüli tényező a bitcoin áremelkedése mögött. A határidős piacok növekedésével, az USDT-alapú spekulációval és az altkoinok áremelkedésével hamarosan a kereskedelem új arculatát is megismerhetjük. 

Olvastad már? Leállt a OneCoin weboldala, de a csalás továbbra is üzemel

Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂
MicroCoin – az első magyar kriptovaluta

Legfrissebb bejegyzéseink

Volatilitás mindenhol: piaci reset vagy manipuláció?

Az elmúlt 24 órában a kriptovaluták összértéke több mint 4,87%-ot esett, ami hozzávetőleg 200 milliárd dollárnyi piaci tőkét olvasztott le. A hirtelen gyengülés erős reakciókat...

Kazahsztán óvatosan, de 300 millió dollárral léphet a kriptopiacra

Kazahsztán jegybankja olyan lépésre készül, amely alapjaiban változtathatja meg a globális kriptó-hatalmi egyensúlyt: akár 300 millió dollárt is elhelyezhet digitális eszközökben. Az összeg nem az...

Kína újra megerősítette a kriptotilalmat – stablecoinok a célkeresztben

A Kínai Népi Bank ismét megerősítette a kriptovalutákra vonatkozó tilalmat, és kijelentette, hogy a kriptokereskedelem az utóbbi időben újra felütötte a fejét. A jegybank emellett...

Arthur Hayes: A Bitcoin akár 500.000 dollár lehet 2026 végére

A BitMEX korábbi vezérigazgatója, Arthur Hayes rendkívül optimista kilátást osztott meg a Bitcoinról és a teljes kriptopiacról. Előrejelzése szerint a Bitcoin akár 500.000 dollárig is...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.