A Google vezérigazgatójának állítása szerint a fia Ethereumot bányászik

-

Sergey Brin Google-társalapító, és Sundar Pichai vezérigazgató életében nem csak a munka a közös pont: mindkettejük fia érdekelt a kriptovaluták terén, mégpedig az Ethereum bányászatában.

Olvastad már? Már Acisboostot is használnak a bányászok a BCH hálozatán

 

Pichai állítása szerint 11 éves fia Ehtereumot bányászik otthoni gépén, melyet az apja magának épített – írja a Business Insider. Ezt egyébként azon a The New York Times által rendezett, DealBook konferencián nyilatkozta, melyen – ironikusan – a techfüggőség és a gyermekek képernyő előtt töltött idejének korlátozásáról szóló kérdések kerültek megvitatásra.

„Múlt héten vacsora közben a fiamnak magyaráztam valamit a Bitcoinról, mire ő rám szólt, hogy amiről beszélek az valójában az Ethereum, ami egy kicsit más.” – mondta. „11 éves, és azt mondta, hogy ő is bányássza”.

Mikor megkérdezték, hogy építene-e szervert azért, hogy segítse fiát a kriptovaluta-bányászatban, nemmel válaszolt, és állítása szerint családjának otthon csak egyetlen számítógépe van.

„El kellett magyaráznom neki, hogyan is működik a papírpénz”

Pichai azt mondta, fia sokkal többet tud a digitális pénzről, mint a fiat valutákról, ezért el kellett magyaráznia neki a pénz működését a mindennapokban.

„El kellett magyaráznom neki, hogyan is működik a papírpénz” – nevetett az igazgató. „Rájöttem, hogy sokkal jobban érti az ethereum működését, mint a hagyományos fizetőeszközökét. Beszéltem vele a bankrendszerről, és annak fontosságáról. Jó kis beszélgetés volt.”

Júliusban Sergey Brin Google-társalapító bejelentette hogy fiával közösen bányásznak Ethereumot – írta meg akkor a CCN.

„Egy-két évvel ezelőtt a fiam ragaszkodott hozzá, hogy vegyünk egy számítógépet játék célokra” – mondta Brin.

Mondtam neki, hogy oké, veszünk egyet, de ha már ilyen erős gépet vásárolunk akkor bányásszunk rajta egy kis kriptovalutát is. Úgyhogy készítettünk egy Ethereum bányászgépet.”

Brin – akinek vagyona 47 milliárd dollár – hozzátette, hogy egy kis pénzt is sikerült csinálniuk a bányászattal:

„Pár centet, pár dollárt azért sikerült összehoznunk” – viccelődött.

Sergey Brin: „Technológiai reneszánszot élhetünk meg”

Ahogy a CCN is megírta, Brin korábban azt nyilatkozta, hogy az ETH bányászat jelentősen hozzájárult ahhoz a számítástechnikai robbanáshoz, amely szerinte „technológiai reneszánszhoz” vezetett.

Brin befektetőknek szóló levelében lelkesen beszélt a változásokról: „Valódi technológiai reneszánszot élhetünk meg, ez egy olyan hihetetlenül izgalmas időszak, amely alatt szinte minden társadalmi szegmensben érzékelhetünk változásokat.”

Brin hozzátette: „Számos tényező játszik szerepet a hirtelen számítástechnikai fellendülésben. Először is persze Moore örök érvényű törvénye. A második tényező a nagyobb kereslet, például fejlettebb grafikájú játékokra, és meglepő módon a GPU-val bányászható vezető kriptovaluták (mint az ETH) népszerűsége.”

 

Forrás: ccn.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Gary Gensler otthagyhatja a tőzsdefelügyelet vezetői posztját?

A közösségi médiában nagy port vert fel, hogy az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC vezetője kétértelmű bejegyzést tett közzé. A felhasználók először arra gyanakodtak, hogy Gensler...

Dogwifhat (WIF) technikai elemzés 04.19.

Prémium Dogwifhat (WIF) A Dogwifhat (WIF) árfolyama csütörtökön emelkedést könyvelhetett el, egészen odáig, hogy felülmúlta társait a mémérmék területén. A Bonk Inu (BONK) után második helyen álló WIF...

A BlackRock is a bitcoin felezéssel foglalkozik

A világ legnagyobb befektetési cége, a 10,5 billió dollárt kezelő Blackrock egy saját videóban magyarázta el a felezés hatását a bitcoinra, és azt, hogy ez...

Egy VR projekt most a befektetők favoritja

A kriptovaluta piacok az egyre növekvő, makroszintű ellenszél közepette éppen esnek, és a lassuló spot Bitcoin ETF-beáramlásoknak köszönhetően is csökken az izgalom. A kripto befektetők...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!