A Gemini és a Genesis vitatja a SEC vádjait

Az USA tőzsdefelügyelete, a SEC idén januárban perelte be a Geminit és a Genesist, mivel állításuk szerint regisztrálatlan értékpapírokat adnak el amerikai állampolgároknak.

A SEC vádjai alapján a két cég ezzel a gyakorlattal több milliárd dollárnyi kriptopénzhez jutott, több százezernyi befektetőtől.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!

Május 26-án viszont újabb dokumentum került a bírósághoz, amelyben a Gemini és a Genesis ügyvédei úgy fogalmaztak, a SEC beadványát semmissé kell tenni, mivel a Gemini Earn programja, illetve az ahhoz kapcsolódó ügyfélmegállapodás nem számít értékpapírnak.

A jogászok szerint a SEC azon igyekszik, hogy olyasmit lásson bele a dolgokba, ami sosem létezett.

„A SEC úgy nyilatkozik, hogy a szövetségi értékpapír-törvények egyértelműen meghatározzák a jelenlegi helyzetet, a valóság az, hogy a felügyelet valójában a hatáskörét próbálja a valósnál nagyobbra kiterjeszteni, mégpedig indokolatlan mértékű értelmezési túlkapásokkal.”

A Gemini és a Genesis nem a SEC első áldozatai, a hivatal már több kamatfizető kriptós platformot is célba vett.

A Celsius és a Blockfi esetében több államban is eljárást indítottak ellenük az értékpapírokkal foglalkozó hatóságok, még a csődjük előtt.

Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.

Annak ellenére, hogy a SEC mit gondol a Gemini és a Genesis saját hitelezési szolgáltatásáról, a jogászok nézetei alapján ezek a termékek nem felelnek meg az értékpapírok követelményeinek.

„Ezek a termékek sosem kerültek aukcióra, nem kereskedhetők semmiféle másodlagos piacon, nem képviselnek mögöttes eszközt, sem pedig átruházható jogosultságot, és a működésükhöz nem szükséges, hogy bárki kölcsönözzön, vagy hitelt vegyen fel.”

A két vállalkozást képviselő ügyvédek úgy fogalmaztak, hogy még ha a SEC-nek tényleg igaza van, és az Earn termékek valóban értékpapírnak számítanak, a hivatal akkor is valótlanul állítja azt, hogy ezeket bárkinek is értékesítették, vagy, hogy egyáltalán létezik olyan résztvevő fél, aki értékesíteni tudja ezeket.

Olvastad már? A Tron könnyen megelőzheti az Ethereumot, de…

Forrás: news.bitcoin.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Kriptovásárlás: újra éledezik a lakossági kereslet

A lakossági kriptokereslet újra éledezik, de a Google adatai alapján nem feltétlenül úgy, ahogy azt a bitcoin árfolyama alapján várnánk. A „kripto vásárlása” kifejezésre egyre...

Adathalász link jelent meg a Coldcard X-fiókján

A Coldcard hivatalos X-fiókján megjelent adathalász link újabb riasztást keltett a Bitcoin-közösségben – különösen azért, mert a Bitcoin-only hardveres tárca gyártója éppen egy súlyos biztonsági...

A kriptopiac bálnái a zuhanásban is vásároltak

A kriptopiac látványosan megtorpant az elmúlt napokban, a háttérben zajló pénzmozgások azonban jóval érdekesebb képet mutatnak, mint amit az árfolyamgrafikonok első pillantásra sugallnak. A bitcoin néhány...

Indul a TRON kvantumálló változata a teszthálózaton

A TRON már a kvantumszámítógépek korszakára készül: Justin Sun szerint elindult a hálózat kvantumálló kriptográfiája a teszthálózaton. A blokkláncok egyik legnagyobb hosszú távú biztonsági kockázata egyelőre...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.