A Fox Business egy házigazdája szerint az összes bitcoin elveszett

-

A műsorvezető tévesen állította azt, hogy 18,5 millió bitcoin ülne elveszett vagy tönkrement tárcákban. A valóságban ennek csak a töredékéről van szó.

Ez minden bitcoinfelhasználót aggodalommal töltene el, hiszen a 18,5 millió bitcoin az eddig kibányászott coinokkal egyenlő.
Ha a Fox Business házigazdája igazat mondott volna, az azt jelentené, hogy a világ összes bitcoinja már örökre elveszett.

Szerencsére ez egyáltalán nem igaz.

A házigazda egy, a The New York Timesban megjelent cikkre hivatkozott, amely azt mondta, hogy „a ma létező 18,5 millió bitcoinnak a nagyjából 20%-a – jelenlegi árfolyamon 140 milliárd dollárt – úgy néz ki, örökre elveszett, vagy más módon ragadt a tárcájában a Chainalysis kriptoadatcég szerint.”


Mindössze 21 millió bitcoint fogunk tudni összesen kibányászni. Amint elérjük ezt a számot, a bitcoingyártás örökre leáll. A mai naptól még mindig több mint kétmillió bitcoin vár arra, hogy kibányásszák.
Ez teszi a bitcoint egy olyan egyedi eszközzé, amelynek a készlete soha nem fog 21 millió fölé növekedni, függetlenül attól, hogy mekkora lesz iránta a kereslet, valamint attól is, hogy mennyire fog drágává válni idővel.
Az azonban igaz, hogy a bitcoin kibányászott készlete korántsem egyenlő a forgalomban lévő készlettel. A 18,5 millió legyártott bitcoinból nagyjából 3 milliónak pecsételődött már meg végleg a sorsa.
Az ilyenfajta eltűnések leggyakoribb oka az, hogy valaki elhagyja a privát kulcsát. A privát kulcs egyfajta jelszóként működik, amely biztosítja a tulajdonosnak a bitcoinjához való hozzáférését. Ha a privát kulcs elvész, nincs sehol egy „elfelejtett jelszó” gomb, a vagyonhoz soha többé nem lehet hozzáférni, soha többé nem lehet azt elkölteni.
Néha csak egy véletlen baleset miatt rengeteg bitcoin kerülhet ki a cirkulációból. Nem egyszer hallottunk már olyan történeteket, hogy valaki több ezer dollárnyi bitcoinhoz veszítette el hozzáférését.

Medvepiac?

Miután a bitcoin árfolyama 42.000 dollárról zuhant vissza korábban ezen a héten, a CNN azt mondta, a vezető kriptopénz medvepiacba lépett.

„A bitcoin árfolyama új rekordértékre emelkedett pénteken, mielőtt 31.000 dollárra húzódott volna vissza hétfő reggelre” – állt a CNN jelentésében. „Ez több mint 20%-os csökkenés, ami azt jelenti, hogy a bitcoin már medvepiacban van […].”

Van oka, miért nyilatkozott így a CNN. A medvepiac jellemzően olyan piacot jelent, amely hosszú ideig csökkenő trendet mutat, és általánosságban pesszimista hangulat uralja el az eszközosztályt és annak befektetőit.
Sok kommentátor azonban rámutatott, hogy ez a terminológia nem illeszthető rá a volatilis kriptopénzpiacra.

A bitcoin ugyan 20%-ot csökkent egyetlen nap alatt, ez mégis egy bikapiac kellős közepén történt. Ebben az értelemben talán van még hová növekednünk.
A bitcoin például továbbra is 30%-os pluszban van 2021 eleje óta, és majdnem 350%-ot nőtt az elmúlt 12 hónapban.
Ez pedig igencsak feltűnő lenne egy medvepiacon.

Olvastad már? 10 év börtönbüntetést kapott a románoknak asszisztáló bolgár tőzsdetulaj

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


 

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitwise benyújtotta Ethereum ETF kérelmét

A Bitwise, az egyik vezető kriptopénz vagyonkezelő S-1 formanyomtatványt nyújtott be az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelethez egy spot alapú Ethereum ETF elindítása érdekében. Ha jóváhagyják, a...

Binance Coin (BNB) technikai elemzés 03.28.

Prémium Binance Coin (BNB) A Binance Coin (BNB) múlt heti árfolyam-emelkedése a Chaikin Money Flow (CMF) lefelé irányuló trendjével együtt medvés divergenciát hozott létre, ami potenciális árfolyam-fordulatra...

Ezek a kriptók gazdaggá tesznek ezen a bikafuttatáson

Vendégbejegyzés A Bitcoin feleződése élénk vitákat váltott ki a kriptoközösségben, és sok szakértő jelentős árfolyam-emelkedésre számít. Ezt a fejleményt alapul véve bizonyos kriptovaluták készen állnak arra, hogy...

„A Solana az új Ethereum” – Íme, miért gondolja ezt ez a vezető

A Solana (SOL) decentralizált tőzsdei (DEX) tevékenysége rekordot döntő tranzakcióvolumen-emelkedésnek volt tanúja, ami egybeesett a szélesebb kriptopénzpiaccal. Különösen a Solana heti DEX volumene meghaladta a 13,3...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!