A fiatalok majdnem 50%-a szívesen tartaná kriptóban a nyugdíjalapját

-

Az amerikai befektetési alap, a Charles Schwab legújabb felmérésének eredménye alapján a Z és az Y generáció tagjai szeretnék, ha a 401k nyugdíjalapoknak a kriptopénzek is a részévé válnának.

A felmérés során a Z generációsok 46%-a, míg az Y generációból 45% válaszolt úgy, hogy szeretné, ha a nyugdíjcélú megtakarításait kripto-befektetésekben is tarthatná.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!

Nem meglepő, hogy szintén ez a két generáció az, amely tagjai 43 illetve 47%-ban már eleve rendelkeznek kriptopénzekkel.

Ez a tény rávilágít arra, hogy a fiatalok alapvetően fogékonyak erre az új technológiára.

A felmérés során a vállalat 1100, 21 és 70 év közötti embert kérdezett meg idén áprilisban, akik mind rendelkeznek 401k nyugdíjszámlával, amely egyfajta önkéntes nyugdíjpénztári számla az USA-ban.

A résztvevők legalább 25 főt foglalkoztató cégnél dolgoztak, ahol a cég is aktívan befizetett a munkavállalói nyugdíjszámlákra.

Az Y generáció a ’80-as évek és 1995 között születetteket, míg a Z generáció a ’95-től a 2010-es évek elejéig születetteket jelenti.

A felmérés eredményei éles ellentétben állnak az X generáció (1970-1980), és a boomerek, a második világháború után következett generáció válaszaival.

Ők mindössze 31 illetve 11%-ban szeretnének kriptopénzeket látni a nyugdíjszámlákon, és még ennél is kevesebben vannak, akik egyáltalán rendelkeznek bármilyen kriptopénzzel.

Minden esetben viszont az infláció volt az egyik legnagyobb akadály, amelyet a nyugdíjba vonulás előtti problémaként láttak a válaszadók.

Egy másik felmérés, amelyet az Investopedia végzett, szintén idén tavasszal, szerényebb számokat eredményezett.

Nekik az Y generáció 28%-a, és a Z generáció 17%-a mondta azt, hogy a kriptopénzek segítségével szeretne majd nyugdíjba vonulni.

A Charles Schwab jelenleg nem ajánl kriptós befektetést a 401k számláin, pedig már 2019 eleje óta elérhető hasonló befektetési termék.

A Fidelity Investment például a saját maga által kezelt nyugdíjszámlákon 20%-os részarányig engedélyezi a bitcoin jelenlétét.

Ausztráliában is van olyan nyugdíjalap, amely tavaly november óta lehetővé teszi a közel 1,9 millió tagjának, hogy kriptopénzbe is tegye a pénzét.

A legtöbb eszközkezelő, amely nyit a kriptopénzek felé, a bitcoint és az ethert részesíti előnyben.

Van viszont olyan megyei nyugdíjalap is az USA Észak-Virginia államában, amely például kamatozó defi-tokenekbe is fektet. Ennek hátrányai is vannak persze.

A kanadai Quebecben egy alap 154,7 millió dollárt vesztett a Celsius platform bedőlésekor, amelyben nagy befektetésekkel rendelkezett.

Az ilyen eseteket előszeretettel emlegetik fel a politikai élet résztvevői, mint hatalmas veszélyeket, amelyek a nyugdíjakra lesnek.

Több szenátor is van, akik elmondása szerint a kemény munkával megkeresett nyugdíjpénzeket az amerikaiaknak nem szabadna kriptós kaszinókban kockára tenni.


Olvastad már? A Reddit NFT projektje elérte az 5 millió dolláros értékesítési szintet

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Legfrissebb bejegyzéseink

A Fidzsi-szigeteken illegális a bitcoin-vásárlás

A szigetek központi bankja, a Reserve Bank of Fiji, az RBF nemrégiben jelentette be, hogy a kriptopénzek továbbra sem számítanak hivatalos pénzeszköznek az országban, és...

Dogecoin (DOGE) technikai elemzés 04.20.

Prémium Dogecoin (DOGE) A Dogecoin (DOGE) árfolyama mindent összevetve bikásan kereskedik, és az emelkedő trendvonal mentén konszolidálódik, annak ellenére, hogy az egész piacon megfigyelhető visszafogott felfelé irányuló...

Visszaszámlálás a bitcoin felezésig, 100 ezer vagy 55 ezer lesz a következő árfolyam

Április 20 nagy nap a Bitcoin hálózat számára, ismét itt a felezés, a kriptoközösség hangulata tagadhatatlanul emelkedett. Rengetegen úgy vélik, nagy emelkedés jöhet, és 100...

Ripple (XRP) technikai elemzés 04.20.

Prémium Ripple (XRP) A Ripple (XRP) árfolyama április 13. és 17. között 0,59 dollárról 0,43 dollárra esett, majd április 18-án újra tesztelte és áttörte a 0,50 dolláros...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!