A fejlődő országok örülhetnek a Ripple új partnerségének

A Ripple blokkláncalapú átutalási hálózat 10 millió dollárral járult hozzá a Mercy Corps civil szervezet támogatásához, amely „sebezhető népek gazdasági lehetőségeinek megalkotására” specializálódott.

Céljuk, hogy elhozzák a digitális pénzügyek világát a bankszámlával nem rendelkező emberek számára. A hírről a vállalat számolt be október 15-én.

„A meglévő pénzügyi rendszer töredezett, elavult, kirekesztő módon 1,7 milliárd embert hagy bankszámla nélkül, és aránytalanul kirekesztő a nőkkel szemben. A feltörekvő fintech-, kripto- és blokklánc-technológiáknak megvan a lehetőségük arra, hogy radikálisan megváltoztassák azt, mégis, jelentős kockázatoknak tesszük ki a világ leginkább sebezhető népeit, ha az ő igényeiket nem vesszük figyelembe az ilyen új technológiák megalkotásakor és fejlesztésekor” – mondta Scott Onder, a Mercy Corp Ventures ügyvezető igazgatója.

Hozzátette, miszerint a civil szervezet tervei között szerepel globális erőforrásainak kihasználása, hogy „biztosítsa a közösség hangjainak meghallását és azt, hogy a sebezhető népek ne maradjanak szószólók nélkül.

A Ripple és a Rippleworks – egy szociális vállalkozásokra összpontosító nonprofit szervezet – abban segít majd a civil szervezeteknek, hogy implementálhassák a „digitális pénzügyi megoldásokat használó pénzügyi technológiákat”, beleértve az elosztott főkönyvet, a digitális eszközöket és a kriptopénzeket.

A hároméves kezdeményezés során a szervezetek a tervek szerint a fejlődő országokban élő emberek nagy részének segítenek majd a globális gazdasághoz való hozzáférésben.

A Ripple és a Mercy Corps Ventures már most is több pilot projekteken dolgoznak, és a Globális Dél és Latin-Amerika országainak korai fázisukban lévő fintechstartupjaiba terveznek befektetni.

A Ripple különféle edukációs programok révén járul majd hozzá a Mercy Corp tevékenységéhez, hogy így „célozzák meg azokat a pénzügyi kihívásokat, amelyekkel ezeknek az országoknak szembe kell nézniük a digitális pénzügyi megoldások alkalmazásakor.” A céljuk az, hogy 10 millió embert érhessenek el a következő évtizedben.

Ahogy arról korábban több hírportál is beszámolt, a Ripple korábban az Energy Web Foundation nonprofit szervezettel is partnerségre lépett az EW Zero kifejlesztése érdekében.

Ez az az eszköz, amely lehetővé teszi a blokkláncok számára, hogy megújuló energiaforrásokból származó villanyenergia segítségével működhessenek.

Olvastad már? A kriptós bankok lenyomják a többit, és lehet, hogy alig három év alatt sikerül ez

Forrás: decrypt.co

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Vádak és csalások: John Deaton pert indít a Linqto ellen

A népszerű XRP-ügyvéd, John Deaton csoportos keresetet nyújtott be William Sarris ellen. A Linqto alapítóját és volt vezérigazgatóját csalással vádolja. A július 9-én benyújtott kereset szerint...

Nem a Microsoft és nem is az Apple a világ legnagyobb tőzsdei vállalata

A kaliforniai székhelyű chipgyártó, az Nvidia (Nasdaq: NVDA) szerdán történelmet írt. Ő lett az első vállalat, amelynek piaci értéke elérte a 4 billió dollárt. Az...

Fél óra alatt közel egymillió NFT-t adott el Snoop Dogg

Az amerikai rapper, Snoop Dogg szerdán 30 perc alatt eladott közel egymillió non-fungible tokent (NFT) a Telegramon. Ezzel látszólag cáfolta azt a nézetet, hogy az NFT-ipar...

Szárnyal a kripto piac, és vele együtt a SUBBD előértékesítése is

Vendégbejegyzés A kriptovaluta piac ismét belendült, amit elsősorban a Bitcoin legújabb csúcsa váltott ki. A világ legnagyobb kriptovalutája július 9-én néhány tőzsdén 115 ezer dollár fölé...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.