A FED megmozdulása után a kereskedők több bikás jelet is látnak a bitcoinon

Egy ismert elemző, kereskedő, Filbfilb szerint a hét végén lejáró határidős szerződések okozhatnak meglepetést, de egyelőre mégis a bikák uralják a hangulatot.
Még mindig kézzelfogható közelségben van a 13 ezer dollár, főleg, hogy a makrogazdasági faktorok a pozitív hangokat erősítik.

A 11500 dolláros szint megtartása továbbra is fontos, hogy innen folytatódhasson az emelkedés. Ha maradunk ezen a szinten, a bikák még hosszabb ideig halmozhatnak fel.
A kereskedő a Telegram csoportjában nyilatkozott, hogy dacára a mostanában tapasztalható volatilitásnak, még mindig long pozícióban van.

„A heti grafikonon a 11000 a támasz, a 11500 pedig most ellenállásként működik. Ez az elsődleges megtartandó cél, hogy folytathassuk az akkumulációt.”

2019-ben 13870 dolláron állt meg az emelkedés, idén egyelőre a 12925 dollár jelentette a fordulópontot.
A jelek mindenesetre pozitívak, legalábbis Filbfilb szerint a FED inflációval kapcsolatos nyilatkozatai az ő szemében kifogták a szelet a bitcoinra veszélyt jelentő medvék vitorlájából.

„Alapvetően long pozícióban maradok, néhány okból. Általánosságban viszont a Twitteren is majdnem pánikolnak a kriptósok, és már a 9000 dolláros támaszt vízionálják. Az arany és az ezüst, amelyekkel az utóbbi időben korrelál a bitcoin, szintén esnek, és a határidősökön is többségbe kerültek az esésre számítók.”

A FED bejelentésének azért nem volt hatása, mert szerinte ez várható volt, és már előre beárazta a piac.
 

Közeleg a lejárat

Rövid távon a pénteki lejáratú határidős szerződéseknek lehet befolyásoló hatása a piacra, ez USA idő szerint délután fog kiderülni.
A historikus adatok alapján az esés ilyenkor valószínűbb, de a legtöbben most úgy gondolják, hogy a volatilitás ellenére sem fogja a mostani alkalom komolyabban megmozgatni az árfolyamot.
A Deribit információi alapján most 580 millió dollárnyi BTC és 113,5 millió dollárnyi ETH határidős szerződés fog lejárni.

A BTC esetében pedig pont a mostani 11000 és 11500 dollár közötti sáv a legfájdalmasabb, itt lehet a legkevesebb hasznot realizálni most.
Sokan arra is számítanak, hogy egy rés fog megnyílni az árjegyzésben. Ez olyankor fordul elő, mikor egy határidős időszak nyitóára nem egyezik meg azzal az összeggel, amellyel az előző időszak véget ért.
Az árfolyam pedig ilyenkor elég gyorsan be szokta zárni ezt a rést, a kereskedők pedig szeretnek lecsapni erre a lehetőségre.
Jelenleg is van két érték, amelyre különösen odafigyelnek a kereskedők, és ahol egy ilyen rés létrejöhet, ez felfelé a 16000 dolláros árszintnél van, lefelé pedig 9700-nál, amely nem mellékesen erős támaszként is szolgál az árfolyam számára.

Olvastad már? Megengedőbb lett az SEC az akkreditált befektetőket illetően

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.



Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

A Barca a saját appjába építi a kriptotárcát, a Stellar blokkláncán

A futball-klubok és a kriptó kapcsolata eddig legtöbbször a szponzori logókról szólt. A Barcelona most mást próbál, és ez a lépés sokkal közelebb áll a...

A Tether kaszálja az arany-defi kísérletét, az Alloy 37 nap múlva leáll

A Tether arany-fedezetű hitelezési platformja, az Alloy két évvel az indulása után leáll. A cég szeptember 17-én zárja be a szolgáltatást, így mindössze 37 nap...

A medvepiac elérte az ETF-kibocsátókat is, a Bitwise 14 százalékos leépítést jelentett be

A kriptopiac lejtmenete eddig főleg a tőzsdéket és a bányászcégeket sújtotta, most viszont elérte az ETF-kibocsátókat is. A Bitwise Asset Management nagyjából 14 százalékkal csökkentette...

Közel 200 ezer XRP tűnt el a Coreum-hídról egy banális hiba miatt

Nem az XRP Ledger omlott össze, és nem is egy klasszikus „ripplinghiba” okozta a támadást: egy hibásan működő Coreum-oldali ellenőrzési folyamat hiteles befizetésként könyvelt el...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.