A Dogecoin a bálnák játéka

A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, kevés bálna van csak, aki nagy tételben mozgat Dogecoint. A hét közepén a DOGE ismét folytatta a menetelését a kapitalizációs listán felfelé.
A viccprojekt maga mögé utasította az XRP-t, a 69 centes, sok kereskedő által célként kitűzött árfolyammal pedig megszerezte a 4. helyet a listán.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A jelek szerint viszont úgy tűnik, a történet nem is annyira vidám. A projekt körüli felhajtás nem kis részben Elon Musk tevékenységének köszönhetően hatalmas, az adatokból viszont látszik, hogy a hálózatot kevés szereplő használja, és ők hatalmas összegeket mozgatnak meg.
A blokkláncon forgalmazott mennyiség kedden elérte az 58 milliárd dollárt, ez pedig 70%-kal magasabb, mint amennyit a Bitcoin kezel, és 260%-kal több, mint az Ethereum forgalma.
A blokklánc-technológia viszont átláthatóvá teszi az adatokat, így könnyű az elemzés. Az Ethereum esetében ez a forgalom összesen 1,4 millió tranzakcióból jött össze.
A Bitcoin 300 ezret kezelt, a Dogecoin pedig mindössze 76000 utalást bonyolított aznap. Ráadásul egy nagy vagyoni rés is feltűnik a rendszerben.
A BTC átlagos tranzakciója 420 ezer, míg a DOGE esetében 800 ezer dolláros összeget jelent, ez majdnem kétszeres különbség.
Az Ethereum esetében még durvább, 8000%-os eltérést tapasztalunk. Holott a tranzakciószám csupán 5%-a annak.
Ehhez vegyük hozzá a tényt, hogy a legnagyobb tulajdonosnál van az összes DOGE 28%-a, a top12 tárca pedig a készlet 67%-át birtokolja.
Egyértelmű, hogy a Dogecoin egyáltalán nem „az emberek kriptója”, hiába állítja ezt a közösség hangosabbik része.
Nemrégiben a Galaxy Digital publikálta a saját tanulmányát a projektről, és arra jutottak, hogy a Dogecoin nehezen tartja fent a valódi kriptopénz státuszt.

A Github-könyvtáruk, ahová a fejlesztők a kódokat feltöltik, tulajdonképpen 2017 óta változatlan.
A teljesen szinkronizált csomópontok mindössze 26%-át teszik ki az összes csomópontnak, ez arra utal, hogy a hálózati biztonságot elég kevés felhasználó érzi fontosnak.
Mindezek ellenére a coin az iparág egyik legjobban teljesítő kriptója. Idén év eleje óta 14000%-ot növekedett.
Ebben vélhetően nem kis szerepe van Elon Musk, a Dogefather megmozdulásainak. Ő az év eddigi részében viszonylag folyamatosan tweetelt a projektről az 52 millió követőjének, még ha legtöbbször csak mmémeket is.
Figyelembe kell venni, hogy az internetes közösségek, főleg a reddites kereskedők a 69 centes árfolyamot tűzték ki a célnak, ameddig felpumpálnák a coint. Eredetileg április 20-ára tervezték, de aznap csak a 42 cent lett meg.

Az azóta eltelt két hétben viszont sikerült elérni, és most az új cél az 1 dollár.
Nem kell több bizonyíték arra, hogy a piacok néha nem racionálisak, de ha mégis, elég megnézni a GameStop körüli eseményeket.
Egy majdnem bukott cég papírjait pumpálták fel 9000%-kal, hogy az intézményi shortolókat kiszórják a piacról.

Olvastad már? Az S&P kriptovaluta-indexeket indít a bitcoinnal és az ethereummal

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Robinhood Chain hatalmasat nőtt a memecoin-láz miatt, de ebből még baj lehet

Ha te vagy a világ egyik legismertebb fintech óriása, és megépíted a Wall Street blokkláncos, "on-chain" változatát, valószínűleg abban reménykedsz, hogy az első vendégek öltönyben,...

A BitMine milliókat keres az ETH stakinggel

A kriptobányászat hagyományosan arról szól, hogy egy cég vesz egy hangos, forró és rengeteg áramot zabáló gépfarmot, hogy bitcoint kaparjon ki a blokkláncból. A BitMine...

Az USA és az Egyesült Királyság közös stablecoin-szabályokat dolgozna ki

Sokáig úgy tűnt, hogy a világ legfontosabb pénzügyi központjai, az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság inkább csak távolról figyelik a stablecoinokat. Vagy ha kezdenek...

A Coinbase kódját már 95%-ban az AI írja

Sokáig úgy beszéltünk a mesterséges intelligenciáról, mint egy jóindulatú asszisztensről, aki néha kijavít egy-egy hibát a kódsorokban. A Coinbase viszont elmondta, hogy ők már hivatalosan...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.