A Coinbase vezérigazgatója 5 éven belül többet szeretne a cégtől, mint a kereskedés

Brian Armstrong, a vezető amerikai kriptotőzsde és tárcaszolgáltató Coinbase vezérigazgatója úgy hiszi, hogy 5 éven belül a cég kevésbé fog a kereskedésről szólni, mint a kriptopénzek elfogadásának a terjesztéséről.

Armstrong össze akarja kötni a kriptoipar embereit

Egy július 19-ei AMA-ban (Ask Me Anything – Kérdezz Bármit) Armstrong elmondta vízióját a cég ötéves jövőjéről, szerinte a Coinbaset nem csak kriptokereskedési szolgáltatásként tudja látni, hanem a kriptopénzek elterjedését segítő univerzális entitásként.

Armstrong leszögezte, hogy a Coinbase küldetése, hogy segítse a globális kriptogazdaságot azzal, hogy összekötni az embereket a piacon és terjessze a kriptoközösséget, hogy az emberek ne csak eladásra és vásárlásra használják a kriptopénzeket.
Armstrong felidézte a Coinbase legújabb fejleményeit, mint a kriptojutalommal buzdító Coinbase Earn oktatási platformot és azt, hogy hamarosan elérhetővé teszik a kriptokölcsönzést és a marginkereskedést.
Armstrong elmondta:

 „Abban reménykedek, hogy öt éven belül még ezeken is túlléphetünk. Több ezer cég lesz, melyek számára a kriptopénzek lesznek az elsők.”

Armstrong támogatja azokat, akik otthagyták a Coinbaset, hogy saját projektet indítsanak
A Coinbase kriptopénzek terjedését segítő küldetés kapcsán Armstrong elmondta, hogy pozitívan áll azokhoz a korábbi Coinbase alkalmazottakhoz, akik úgy döntöttek, hogy ott hagyják a céget, hogy egy új, sikeres kriptoprojektet indítsanak.
A Coinbase vezérigazgatója is megemlítette a Coinbase maffia kifejezést, mely nagyjából tíz emberre utal, akik otthagyták a Coinbaset, hogy saját projektbe vágjanak.

Armstrong bíztatni próbálja ezeket a korábbi alkalmazottakat, ő azt szeretné, hogy az emberek tanuljanak a Coinbasenél és terjesszék tudásokat, hogy még jobban terjedjenek a kriptopénzek.
„Továbbra is ezt fogjuk csinálni.” – mondta Armstrong, hozzátéve, hogy a Coinbase egy több termékkel rendelkező cég.

Olvastad már? Ennyit keresne bitcoinban Lionel Messi és Cristiano Ronaldo

Július 12-én Armstrong elmondta, hogy Donald Trump nemrég közölt bitcoin ellenes twitter üzenete egy újabb mérföldkő a kriptoipar számára, mivel a kriptoipar független a globális erőktől és ezek az erők nem tudnák megállítani a kriptót.
Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Kitörés előtt lehet a Gram token a Telegram új kriptotárcája miatt

A Telegram legújabb kriptós kezdeményezése ismét a piaci figyelem középpontjába helyezte a GRAM tokent. Azzal, hogy a vállalat egy natív, letétkezelés nélküli tárcát épít be...

OpenAI-modellek törtek ki a tesztkörnyezetből és feltörték a Hugging Face-t

Az OpenAI kedden közölte, hogy MI-modelljeinek egy csoportja – köztük a GPT-5.6 Sol és egy nagyobb tudású, még ki nem adott modell — múlt héten...

Bitcoin kiáramlás a Binance-ről: erősödhet a vevői oldal 65.000 dollárnál?

A bitcoin (BTC) vevői 65.000 dollárnál „jobb felszívódást” mutatnak, miután a Binance-nél közel két éve a legnagyobb nettó kiáramlást mérték. A Binance napi 9000 BTC-s kiáramlása...

Nyomás alá került a Hyperliquid árfolyama, miközben a HYPE 60 dollár alá esett

A Hyperliquid felpattanási kísérlete ismét kudarcot vallott, miután az altcoin 63 dollárnál ellenállásba ütközött. Ennek következtében a HYPE bezuhant, áttörte a 60 dolláros támaszt,...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.