A Coinbase továbbra is a SEC válaszára vár a kriptós jogszabályok ügyében

Paul Grewal, a tőzsde jogi vezetője elmondta, hogy a SEC még mindig nem válaszolt a Coinbase által benyújtott petícióra, amelyben letisztázott kriptós törvénykezést kérnek.

A Coinbase így a bíróághoz fordult, hogy megszülessen egy határozat, amely kötelezné a hatóságot, hogy megadott időn belül nyilatkozzon a petíció elfogadásáról vagy elutasításáról.


Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A SEC október 12-én adott ki egy nyilatkozatot, amelyet az iparág már régóta várt, és amelyben úgy fogalmaztak, hogy a felügyelet szakértői több gondolatot is fontolóra vehetnek a Coinbase által benyújtott petícióból.

Ez a semmitmondó válasz arra késztette a Coinbase jogi vezetőjét, hogy a bírósághoz forduljon, és megpróbáljon érvényt szerezni az elvárásuknak, hogy a SEC végezze rendesen a munkáját, és adjon egy megfelelő, hivatalos választ a beadott petíciójukra.

Grewal a Twitteren azt is megosztotta a kriptoközösség tagjaival, hogy hogyan képzelik el a bírósági eljárást a hatósággal szemben.

„A SEC jelentése nem más, mint üres szócséplés, és egyértelművé teszi, hogy itt bírósági határozatra van szükség ahhoz, hogy a hatóság végre komolyan vegye és elvégezze a munkáját. Több, mint egy év kellett nekik ahhoz, hogy annyit mondjanak, a felügyelet fontolóra veheti a dolgot. A felügyelet a jelek szerint elkötelezett amellett, hogy még véletlenül se kelljen dolgoznia a törvények megalkotásán, és ehhez igénybe vesz minden lehetséges jogi eszközt, amelyet a bíróság lehetővé tesz nekik.”

A Coinbase tavaly júliusban adta be a petícióját, amelyben felkérte a SEC szervezetét, hogy dolgozzon ki, és terjesszen be egy törvénycsomagot, amely letisztázná a kriptoipar jogállását és működését az országban, különös tekintettel arra, hogy pontosan milyen kriptoeszközöket tekint a hatóság értékpapírnak.

coinbase
Forrás: Grewal/X

A SEC nem válaszolt erre a petícióra, ezért a Coinbase a bírósághoz fordult, hogy egy egyszerű, igen vagy nem választ kaphassanak a hivatalnokoktól.


Csatlakozz Prémium csoportunkhoz, ahol exkluzív tartalmakhoz, elemzésekhez és érdekességekhez nyílik hozzáférésed.


A SEC természetesen többször is megpróbálta elkerülni ezt a helyzetet, és azzal érvel a bíróság előtt, hogy semmi szükség a Coinbase petíciójára.

Június közepén a SEC azt kérte a bíróságtól, hogy engedélyezzen egy 120 napos türelmi időt számára a válaszadáshoz, így a szakértők szerint a végső döntés most októberben, vagy novemberben születhet meg ebben a kérdésben.

Olvastad már? Az Ethereum díjak drasztikusan csökkennek

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

26 Polymarket-felhasználót azonosítottak be a koreai hatóságok

A blokklánc átláthatósága végül a dél-koreai Polymarket-felhasználók ellen fordult. A hatóságok nyilvánosan elérhető tranzakciós adatok és nyílt forrású hírszerzési módszerek segítségével azonosítottak 26 helyi felhasználót,...

Forexkereskedés a Binance-en – új terméket indít a kriptotőzsde

A kriptotőzsdék újabb frontot nyitnak a hagyományos pénzügyi piacokon: a Binance szeptember 21-én elindítja első, devizapárra épülő örökös határidős kontraktusát, amellyel a kereskedők a brazil...

A közel-keleti konfliktus fékezheti a bitcoin árfolyamát

A közel-keleti konfliktus újabb fronttal bővülhet, miközben a bitcoin éppen egy erőteljes felpattanás után próbálja megtartani a 82.000 dollár alatti szinteket. A legnagyobb kriptovaluta néhány nap...

A Metaplanet Bitcoin-stratégiája hígítja a részvényeket

A bitcoinvásárlásra épülő vállalati stratégia önmagában még nem garancia arra, hogy a részvényesek is jól járnak. A VanEck friss elemzése szerint a japán Metaplanetnél éppen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.