A Coinbase szerint jó úton haladnak a japán licensz megszerzése felé

Mivel éppen a japán működési engedélyt várja, a Coinbase vezető amerikai kriptováltó pozitív megjegyzéseket tett az ország által a kriptoipar felé mutatott egyre szigorúbb hozzáállására.

A Nikkei Asian Review pénzügyi hírlap egy október 10-i cikkében a Coinbase egy főtisztviselője, Mike Lempres azt nyilatkozta, hogy a „jó úton haladnak” az engedély megszerzéséhez az ország legfőbb pénzügyi felügyeletétől, illetve azt, hogy a szabályozó kiemelt figyelme csak jó nekik.

Ahogy azt korában is megírtuk, a Pénzügyi Felügyelőbizottság (FSA) fokozott vizsgálatot rendelt el a kriptovaluta váltókra. Ennek oka a Coincheck tőzsdét ért januári hackertámadás, amely rekordértékű 532 millió dolláros veszteséget okozott.

A szabályozó kijelentette, hogy még szigorúbb feltételekhez köti majd a működési engedélyek megszerzését az erre vágyó kriptotőzsdék számára. Jelen pillanatban körülbelül 160 ilyen szervezet várja a döntést az ügyben.

Lempres ma azt mondta: „a japán kormány nagyobb figyelmet fordít a biztonságra, ám ez csak jó nekünk”. A főtisztviselő hangsúlyozta, hogy a tőzsde legfőbb célja jelenleg, hogy a szabályozó minden igényének megfelelve zöld utat kapjon a működéshez.

„Eltökélten törekszünk arra, hogy megszerezzük az engedélyt. Ez valószínűleg 2019-ben sikerül is.”

Mindazonáltal Lempres egy kulcskérdésre is rámutatott, amely továbbra is megoldásra vár, mégpedig az, hogy az FSA vajon megköveteli-e a Coinbase rendszerének Japánból való működtetését. A főtisztviselő azt nyilatkozta, hogy ez a feltétel jelentősen növelhetné a biztonsági kockázatokat:

„Mindent megteszünk adataink védelme érdekében… az USÁ-ban. Semmilyen olyan megoldásba nem egyezünk bele, amely növeli egy esetleges hackertámadás lehetőségét. Túl nehéz lenne számunkra újra kialakítani ugyanazt a rendszert Japánban és más országokban, amelyet már az Egyesült Államokban felépítettünk.”

Lempres megjegyezte, hogy a tőzsde jelenleg „egy tucatnyi” munkatársat foglalkoztat az USÁ-ban, kifejezetten biztonsági feladatokra.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a Coinbase először júniusban fedte fel a japán piacra vonatkozó terveit. Ekkor abban reménykedtek, hogy az ehhez szükséges licenszet egy éven belül képesek lesznek megszerezni.

Míg az engedély megszerzése kötelező volt minden, az országban működő kriptovaluta váltó számára a fizetési szolgáltatásokról szóló törvény 2017. áprilisi módosítása óta, az FSA tovább szigorította a követelményeket az azóta jelentkezők számára.

Hónap elején a szabályozó szerv bejelentette, hogy meg kívánja erősíteni a kriptotőzsdék kockázatfelmérésének folyamatát, például megnövelte „a jelentkezéskor megválaszolandó kérdések számát körülbelül 400-ra, azaz az előző rendszer négyszeresére”.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép estét!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

A CoinGlass felvásárlása erősíti a CoinMarketCapet

A kriptopiac egyik legfontosabb adatrétege kerül egy tető alá: a cszeptember 25-én bejelentette, hogy megvásárolta a derivatívapiaci adatokat szolgáltató CoinGlasst. A tranzakció pénzügyi részleteit nem...

Már 4,3 millió tárca tart tokenizált részvényeket

A tokenizált részvények néhány hónap alatt kiléptek a blokkláncos kísérletek világából: ma már több millió tárca kapcsolódik olyan digitális eszközökhöz, amelyek amerikai tőzsdei vállalatok árfolyamát...

Történelmi mélyponton az Ethereum tőzsdei készlete

Az Ethereum tőzsdéken elérhető készlete történelmi mélypontra süllyedt, miközben a hálózat aktivitása továbbra sem mutat érdemi gyengülést. Az ETH árfolyama a közelmúltbeli emelkedés után visszahúzódott,...

CZ szerint nem az ő posztjai mozgatják a bitcoin árfolyamát

Egy jól időzített bejegyzés néha úgy tűnhet, mintha egyetlen ember képes lenne megfordítani a teljes kriptopiacot. Changpeng Zhao, a Binance alapítója szerint azonban ez inkább...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.