A Coinbase mostantól három kereskedési szignált is biztosít

Az amerikai kriptotőzsde és tárca-szolgáltató, a Coinbase hivatalos blogposztban jelentette be, hogy mostantól három, az általuk rendszerezett adatsorokon alapuló kereskedési szignál is a felhasználóik rendelkezésére áll.
A három szignál a legfontosabb paramétereket, a coinok tartását, és annak tipikus időtartama, eloszlása, valamint az ár korrelációját mutatja.

Ezek célja, hogy biztosítsák a befektetők számára, hogy jobb értesülések alapján alkothassák meg a kereskedési stratégiáikat, hiszen így láthatják, mi van a nyers árfolyamadatok mögött.
A tipikus tartási idő megmutatja, hogy mediánértékben számolva hány napig van az adott eszköz egy kézben, mielőtt tranzaktálnának vele. A népszerűségi mutató ugyanebben a kategóriában pedig a holderek létszámát adja meg.
Ezzel az a cél, hogy a befektetők jobban megértsék a felhasználók viselkedését a rendszerezett adatok segítségével.
A hirdetmény szerint ezek a kimutatások elsők a maguk nemében a kriptók esetében, és hozzáteszi, ezek a mérőszámok a hagyományos piaci adatok mellett érhetőek el, amelyeket már eddig is biztosítottak a felhasználóiknak.

Ahogy már olvashattuk, a Coinbase június 28.-án kiadott egy jelentést, amelyben a digitális pénzek adopcióját, és megfigyelhető trendjeiket részletezték.

Olvastad már? 6 módszer, hogy részesüljünk a blokklánc előnyeiből

Az adatokat 2019-ben gyűjtötték, mintegy 2000 résztvevő megkérdezésével lebonyolított kutatással. Ez alapján állítják, az amerikaiak 58%-a saját bevallása szerint már hallott a bitcoinról.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Bit Gid

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

 

Legfrissebb bejegyzéseink

A stablecoinok biztonsága növelheti a használatot

A stablecoinok amerikai térhódítását nem feltétlenül a technológia, hanem a bizalom hiánya fékezi. A Visa friss felmérése szerint az amerikai fogyasztók jóval nagyobb arányban használnák...

A bitcoin 365 napos mozgóátlag fölé tört

A bitcoin olyan technikai határt tört át, amely a korábbi ciklusokban rendre a tartós emelkedés kezdetét jelezte. A BTC szeptember 22-én először zárt a 365...

A MoonPay felvásárlása ajtót nyit a tokenizált piac felé

A MoonPay most már nem csupán a kriptovásárlás háttér-infrastruktúráját építi: a vállalat a szabályozott értékpapírpiac felé nyit, és több mint 60 millió dollár értékűre becsült...

A Solana DEX-forgalma már megelőzte a NYSE-t

A Solana hálózatán zajló tőzsdei aktivitás olyan szintre lépett, amelyet a hagyományos piacok már nem hagyhatnak figyelmen kívül. A decentralizált tőzsdék heti tranzakciószáma először haladta...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.