A Coinbase egy korábbi Google Pay-vezetőt bízott meg indiai ágának vezetésével

A közelgő kriptotilalommal kapcsolatos hírek ellenére, a Coinbase Indiában kezdett terjeszkedni.

A Coinbase kriptovaluta-tőzsde, amely a hónap elején került a Nasdaq-ra, továbbra is aktívan terjeszkedik Indiában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről és érdekességekről – kövess minket Facebookon is, és legyél naprakész a kriptovilágban!


A Coinbase Pankaj Guptát, a Google Pay indiai és csendes-óceáni régiójának korábbi vezetőjét vette fel indiai telephelyének mérnökséget vezető alelnökeként.
A keddi bejelentést követően Gupta elmondta, hogy ő lesz a felelős a vállalat indiai technológiai központjának vezetéséért és felépítéséért. Megjegyezte azt is, hogy a Coinbase számos álláshirdetést tett közzé Indiában.
A Coinbase a múlt hónapban hivatalosan is bejelentette üzleti terjeszkedését Indiában, illetve, hogy irodát nyit Hajdarábádban, ahol mérnöki, szoftverfejlesztési és ügyfélszolgálati feladatokra keres munkatársakat.

„A tervek szerint, a következő 1-2 év során több száz alkalmazottat fogunk felvenni mérnöki, termékmenedzsmenti, UX-tervezési, kutatási és programmenedzsment területekre, hogy egy teljes műszaki központ létesüljön Indiában”jelentette ki Gupta egy bejegyzésében.

„Az nagyravágyó indiai növekedési tervek támogatása érdekében utánajárunk a startupbefektetési és -felvásárlási lehetőségeknek is” – tette hozzá.
A kriptovaluták országos jogi státuszát illetően a Coinbase indiai terjeszkedése egy meglehetősen merész lépés volt.

2021 eleje óta több névtelen forrás is megerősítette a pletykákat az Indiában várható kriptotilalomról.
Nirmala Sitharaman pénzügyminiszter később kijelentette, hogy a szabályozók nem akarnak „minden lehetőséget elvenni”, és hogy „bizonyos kereteken belül” hajlandók megengedni az emberek számára a digitális eszközök használatát.

Olvastad már? A Baillie Gifford 100 millió dollárt fektet a Blockchain.com-ba

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A bitcoin-védők kínai AI használatára kényszerülnek, a támadók meg épp most fegyverkeznek fel

A bitcoin-ökoszisztéma biztonsága újabb akadállyal került szembe. Ez a fordulat most nem a kódban, hanem a hozzáférésben történt. Az AnchorWatch vezérigazgatója, Rob Hamilton, aki a...

Európában új bitcoin-treasury óriás született, a svéd H100 a második helyre ugrott

A bitcoin-treasury trend, amelyet a Strategy tett híressé, Európában is gyökeret eresztett. A svéd tőzsdén jegyzett H100 Group befejezte két norvég bitcoin-cég felvásárlását, és ezzel...

Ausztrália leállította a Cryptolink 96 bitcoin-ATM-jét

A kripto-ATM-ek világában Amerika mellett mostantól Ausztrália a másik frontvonal. Az ausztrál pénzmosás-elleni hatóság, az AUSTRAC három hónapra felfüggesztette a Cryptolink regisztrációját, így a cég...

Bitcoin árfolyam: újrateszt jöhet 60 ezer dollárnál

A Bitcoin-piaca újabb nagy mozgás előtt állhat, miközben a legtöbb kereskedő már belefáradt a hetek óta tartó oldalazásba. Sykodelic kriptoelemző szerint a februárban kialakult, 60.000 dollár...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.