A CEO szerint szárnyalni fog a bitcoin 2019-ben

A japán Quoine fintech kriptotőzsde-kezelő vezérigazgatója szerint a bitcoin ára 2019 végéig „túlszárnyalja” eddigi árfolyamrekordjait – árulta el a Bloomberg Marketsnek adott interjújában.

Olvastad már? Az árzuhanás csak átmeneti akadály

A piac széles körű pangásának utóhatásában, Mike Kayamori azt mondta, úgy látja, a kriptopiac átrendeződött, és elég lendületet kap majd az új évben. Megjegyezte azonban, hogy a közeljövőben nincs olyan „katalizátor”, ami felpumpálná az árakat.

A vállalat elnöke úgy látja, hogy sokan a 4.000 dollárt jelölték meg a Bitcoin téli árfolyamhatáraként. A legnagyobb kriptopénz ettől függetlenül nem tartotta magát az elvárásokhoz a közelmúltbeli eladások során.

Hozzátette, hogy a történelmi mintákat, illetve az aktuális körülményeket figyelembe véve minimális ár már közel van”.

A bányászok hozzák el az egyensúlyt

Elemzését a bitcoin bányászokra nehezedő nyomással támasztotta alá: sokan húzták le közülük a redőnyt, mivel a kriptopénz ára lecsökkentette a nyereségeket is. Kayamori megjegyezte:

„Ha elegendő bányász adta fel vállalkozását, akkor az egyensúly hamarosan beáll. Ha megnézed, mennyire lőtt túl a célon a piac, mind lefelé, mind pedig felfelé, akkor láthatod, hogy a minimális árfolyam már közel van.”

Kayamori azt állította, hogy a japán szabályozók most arra készülnek, hogy újra engedélyezzék az kriptováltók elindulását, illetve új tokenek listázását.

A januári Coincheck-botrány után – mely során 534 millió dollárnyi kriptopénzt loptak el a váltótól – ilyen ügyekben rendkívül szigorúan jártak el.

Ezen felül a belföldi tőzsdék nagy része meg fog felelni azoknak a feltételeknek, amelyet japán pénzügyi szabályozója, az FSA bocsátott ki. Ezen új irányelvek célja, hogy megtisztítsa a piacot a Coinchack-támadás utóhatásaitól.

A kormány részéről történő jobb gyakorlatokkal, engedékenységgel, eszközszegregációval, biztonságos hidegtárolással – valamint a pénzügyipar veteránjainak megnövekedett részvételével – Japán kriptoágazata a megszilárdulás útjára lépett.

Azzal kapcsolatban, hogy Japán volt az „első globális gazdasági” nagyhatalom, amely szabályozta a kriptót, Kayamori elmondta, hogy az ország kiemelt figyelmet szentel az ágazat legutóbbi úttörő alapgyűjtő modelljének, az ICO-k örökösének: a részvénytoken-kibocsátásnak (STO).

Ezen felül az FSA olyan ICO-szabályozásokon dolgozik, melyeknek célja a befektetők védelme. Nemrég számoltak be róla, hogy a japán kormány célja ezzel az, hogy elkerüljék a kriptopénzekkel kapcsolatos adócsalásokat.

Forrás: cointelegraph.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

Legfrissebb bejegyzéseink

Saylor szerint a kriptoipar felhasználókat épít

Michael Saylor szerint az amerikai kriptoiparnak nem feltétlenül a kongresszusi kompromisszumokra kell várnia: előbb olyan termékeket kell felépítenie, amelyeket amerikaiak tízmilliói használnak. A Strategy ügyvezető...

A bitcoin 45 hét után az 50 hetes mozgóátlag fölött zárt

A bitcoin 45 hét után ismét a hosszú távú trend egyik legfontosabb határvonala fölött zárt. A szeptember 20-án véget ért héten a BTC 81.159 dolláron...

Perpetual futures: új verseny indul a részvényekért

Új front nyílik a kriptotőzsdék és a hagyományos részvénypiac között: a Kalshi amerikai egyedi részvényekre épülő perpetual futures termékeket vezetne be, miközben a Coinbase és...

Négy év börtönt kapott a hongkongi bankár, aki kriptóban fogadott el kenőpénzt

Kriptovalutában kapott több mint 470.000 dollárnyi kenőpénzt az a hongkongi banki alkalmazott, aki 1,6 milliárd dollár értékű hamis hiteldokumentumokat hitelesített. Lam Chun-yin ügyében a bíróság négy...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.