Az árfolyamváltozás egy utóhatása

A Bitcoin árfolyama jelenleg a legrosszabb időszakán esik át, több mint 80%-ot zuhanva legmagasabb árfolyamáról. Ez az arány azonban a kriptopénzekkel foglalkozó cégeket sem kímélte. Nem kivétel ez alól a Bitmain bányászóriás sem.

Olvastad már? A CEO szerint szárnyalni fog a bitcoin 2019-ben 

Egy izraeli újság, a Globes írta meg, hogy a kínai cég bezárta a Bitmaintech nevű leányvállalatát, melyet két éve alapított az izraeli Ra’ananaban. A cég megszűnése 23 alkalmazottat és a cég vezetőjét, Gading Glikberget érinti.

A Bitmain azt nyilatkozta, hogy az elbocsátások oka a már egy ideje tartó medvepiac, amely az év elején kezdődött, és mostanáig nem enyhült.

A cikk szerint Gilbert azt mondta alkalmazottainak:

„Az utóbbi hónapok megrázták a kriptopiacot, amely így arra kényszerítette a Bitmaint, hogy megvizsgálja kiadásait. A vállalat arra jutott, hogy alkalmazkodnia kell az újonnan kialakult helyzethez.”

A Bitmain fő terméke a kriptopénz-bányászgépek fejlesztése és értékesítése, az izraeli leányvállalat fő feladata pedig a mesterséges intelligencia és a Connect BTC bányászoldal fejlesztése volt, a Bitmain „Sophon” projekt égisze alatt.

Forrás: wikimedia.com

A Ra’anana-i iroda bezárása éles váltás azután, hogy júliusban a Bitmain megháromszorozta az izraeli iroda alkalmazottainak számát. Mikor megalakult, az leányvállalatnak még csak 15 alkalmazottja volt.

A Bitmain számos rossz üzleti döntést is hozott, mely a kirptopénzek áresésével együtt nagymértékű veszteségeket okozott a cégnek. Most épp azon dolgozik, hogy elvégezze a saját részvénykibocsátását. Ezen felül a cég vezetése is számos változáson esett át a közelmúltban.

Forrás: btcnn.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon és az Instagramon. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért tartják az elemzők a DTX Exchange-et okosabb befektetésnek, mint a Ripple-t és a Solanát 2025-ben?

Vendégbejegyzés Bár a Solana (SOL) és a Ripple (XRP) továbbra is a reflektorfényben van, egy feltörekvő rivális egyre inkább magára vonja a befektetők figyelmét. Vajon a...

Az XRP és az Ethereum erősödik, miközben a Bitcoin gyengélkedik

A blokklánc-elemzéssel foglalkozó Santiment legfrissebb jelentése érdekes adatokat hozott nyilvánosságra a három legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin, Ethereum és XRP  birtokosainak számáról. Ez a mutató azt...

IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL): Melyik token készül hatalmas növekedésre?

Vendégbejegyzés A kriptopiac lángol, és az IntelMarkets (INTL), Dogecoin (DOGE) és Solana (SOL) a legforróbb tokenek közé tartoznak. Az IntelMarkets egy kilencedik fázisban lévő előértékesítési sztár,...

Az SEC tényleg fontolóra vette a Dogecoin és az XRP ETF-eket?

A Grayscale újabb tőzsdén kereskedett alapokat szeretne indítani, ezúttal az XRP és a Dogecoin számára. És ami igazán meglepő ebben a történetben az Amerikai Értékpapír-...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.