A Bitwise szerint a határidőhöz közeledve a bitcoin-ETF „közelebb van, mint valaha”

-

A Bitwise Asset Management igazgatói nagyon optimisták az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (SEC) döntésének határideje miatt – most dőlhet el a bitcoinalapú tőzsdén kereskedett alap (ETF) jövője.
Napokkal az október 13-ai határidő előtt, egy október 7-ei CNBC cikk Matt Hougant idézi. A Bitwise vezérigazgatója és kutatásért felelős vezetője elmondta:

„Közelebb vagyunk, mint valaha ahhoz, hogy engedélyezzenek egy bitcoin-ETF javaslatot. […] Ezt már nem lehet tovább halogatni.”

A Bitwise januárban adta be az SEC számára legújabb jelentkezését egy bitcoin-ETF megalapítására.

Az SEC augusztusban – két másik kripto-ETF-jelentkezéssel együtt – október 13-ig halasztotta a döntéshozást. Ezen túl már nem tudják halogatni az állásfoglalást – emelte ki Hougan.

„Valamikor hétfő előtt, az SEC-nek döntést kell hoznia: igen vagy nem. Ezen a ponton túl már nem tudnak halogatni. Hétfőig egyértelművé válik, hogy mit gondolnak.”

A törvényhozó folyamatos kifogásai ellenére Hougan bízik a mostani esélyekben:

„Két évvel ezelőtt még nem létezett szabályozott és biztosított letétkezelő a bitocinpiacokon. Ma olyan nagy nevek, mint a Fidelity és a Coinbase több száz millió dollárnyi biztosítékkal rendelkeznek olyan cégektől, mint a londoni Lloyds Bank.”

Hozzátette, hogy a két évvel ezelőtti állapotokhoz képest a tíz vezető kriptotőzsde körül hat felelt meg a New York Department of State (NYDS) szabályozásának, ezek rendelkeznek ugyanis korszerű piacmegfigyelési technológiákkal.
Hangsúlyozta, hogy a piacon több mint 200 millió dollárnyi forgalom van, és szabályozott határidős szerződésekkel lehet kereskedni napi szinten, amely szöges ellentétben áll egy „egyoldalú, hatástalan piac” képével.

Az olyan piaci szereplők belépése, mint a Jane Street Capital és a Susquehanna, a bitcoint a  „világ egyik leghatékonyabb intézményi piacává alakították” – tette hozzá

Egy bitcoin-ETF előnyei

Hougan szerint egy ETF engedélyezése hatalmas lehetőséget nyújtana az átlagbefektetők számára, hogy biztonságos hozzáférésük legyen a bitcoinhoz.
Megjegyezte:

„A nagy intézmények rendelkeznek biztonságos módszerekkel arra, hogy bitcoint vásároljanak privát pénzügyi alapokkal. Ezek azonban csak az ultragazdag emberek számára elérhetők el, a hagyományos befektetőknek más eszközökre van szükségük.”

Egy ETF lehetővé tenné a pénzügyi tanácsadók számára, hogy a bitcoint könnyen ügyfeleik elé kínálják, „a bizonytalan útvonalakkal szemben.”

Olvastad már? Kevesebbet beszélnek az altcoinszezonról

Hunter Horsley, a Bitwise vezérigazgatója augusztusban hasonló állásponton volt. Olyan pozitív fejleményeket idézett, mint a Susquehanna belépése, a jobb arbitrázs, az új árrések és a biztosításokhoz való jobb hozzáférés.
Forrás: cointelegraph.com
Kiemelt kép: Marco Verch Professional

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A beszámoló leleplezi a top 5 kripto bálnát

Az Arkham Intelligence, egy elismert blokklánc adatszolgáltató cég, nyilvánosságra hozta az öt legnagyobb kriptobálna kilétét, akiknek nyilvánosan ismert tárcacímei elképesztő 3,5 milliárd dollárnyi digitális vagyont...

A végső útmutató a kripto legjobban őrzött titkaihoz 2024-ben

Vendégbejegyzés A kriptovaluták izgalmas birodalmában 2024 olyan évnek ígérkezik, mint eddig még soha. A bikafutás teljes erővel zajlik, és mindenki a siker rejtett kulcsait keresi. Ez a cikk...

A Litecoin kitörésének indokolása a Bitcoin feleződése előtt

A Litecoin (LTC) elérte azt a kritikus pontot, ami egy kiugrást indíthat el. A Glassnode-tól kapott Market Value to Realized Value (MVRV) Z-Score a megjelenési időpontban...

Sokkoló 2024 kripto jóslatok: Mely érmék fognak az egekbe szökni?

Vendégbejegyzés A 2024-es bikafutás elérkezett, izgalmat és várakozást keltve a kripto rajongók körében. Az, hogy megjósoljuk, mely kriptovalutáknál fog megugrani a növekedés, felkapott témává vált. Ez a cikk...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!