Kevesebbet beszélnek az altcoinszezonról

Miután néhány tőzsdei zuhanás elvitte a 2019-es emelkedés nagy részét, a közösségi médiában alaposan lecsökkent azok száma, akik egyáltalán még említik az altszezont.
Az altok utat adtak a bitcoin növekedésének, így a vezető kriptopénz a legtöbb kisebb kriptót túlteljesítette.

Az altszezon reménytelennek tűnik

The TIE elemzése alapján az altszezon említései a közösségi médiában zuhanórepülést produkálnak október eddigi felében.


A reményvesztettség tovább nőtt, ahogy a bitcoin beesett 8000 dollár alá a hónap elején. Természetesen vannak altok, amelyek szembe mennek ezzel a trenddel, néhányuk meglepően stabilnak bizonyult. Néhány napig másérmék miniraliba kezdtek, ez viszont csak hiú reményeket táplált.
A KIN token bedőlése például – amelyik kőként süllyedve veszett el – emlékeztette a befektetőket, hogy az altcoinok továbbra is nagyon kockázatosak, a nagy ígéretek ellenére.
A kérdés ma is ugyanaz: mely altok fognak a 2017-eshez hasonló ralit produkálni?

A bitcoin dominanciája egyelőre kitart

Altszezon esetén a bitcoindominancia erősen le szokott csökkenni, BTC-ben számolva viszont az altok jelentősen emelkednek. A piac fejlődött a tavalyi év során, néhány alt már a dollárral szemben is emelkedést mutat.
Ahogy a stabilkoinok bekerülnek az altok kereskedési párjai közé, néhány kriptó komoly teljesítményt ér el, és jelentős likviditást mutat.
A BTC nemrég „kapott” egy kétmilliárd dollárnyi tethertőkét, viszont néhány nagyobb alt szintén növelte a likviditását majdnem ugyanennyivel.
A visszafogottabb várakozások ellenére – vagy talán pont emiatt – az altszezon valószínűleg váratlanul fog betörni a piacra. Tény, hogy a most tapasztalható alacsony árfolyamok sokkal nagyobb emelkedések lehetőségét vetítik előre.

A CoinMarketCap által számolt BTC-dominancia a mostanában látott 71%-ról 66,7%-ra esett. Ezzel pont ellentétesen mozdult az előrejelzésekkel, amelyek szerint év végére 90%-on fog állni. Ez is arra utal, hogy altszezonra kell készülnünk.


Ehhez hozzájön, hogy a „BTC fear and greed” indexe a 41 pontos magasságból egészen 27-ig esett. A BTC várhatóan tovább csökken, így már kevésbé vonzó, ráadásul kockázatosabb is, összehasonlítva az altokkal.
A BTC árfolyamát valószínűleg a Bakkt határidős kereskedésének indulása is érintette, miközben az altok egyelőre visszafogottabban viselkednek a piacon.
A hosszú medve piac segített megtisztítani az iparágat, kiejtve a legkevésbé versenyképes projekteket.

Olvastad már? Kincskereső nyereményjáték a Kriptoworldön!

Emellett hatósági oldalról is történt „tisztogatás”, hiszen az USA piacáról több kriptó is kikerült, mint potenciálisan értékpapírként, de regisztrálatlanul működő termék.
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A Bitcoin árfolyam ingadozik – Robert Kiyosaki újabb zuhanásban reménykedik felhalmozási céllal

A Bitcoin (BTC) jelenleg ingadozó piaci környezetben kereskedik, az árfolyam a cikk írásakor nagyjából 108.192 dollár körül mozgott, ami 0,12%-os enyhe csökkenést jelent az elmúlt...

„A kormányoknak nincs joguk adót szedni a Bitcoin után” – állítja Bill Miller IV

A Miller Value Partners befektetési igazgatója, Bill Miller IV szerint a kormányoknak nincs joguk adót kivetni a Bitcoinra, mivel a tulajdonjogok kezelése nem igényel semmilyen...

A Toncoin árfolyam kilőtt – Ez a meglepő hír áll mögötte!

A The Open Network (TON), a nyílt forráskódú decentralizált Layer 1 blokklánc natív kriptovalutája, a Toncoin, július 8-án megnövekedett keresletet tapasztalt. A token árfolyama mindössze két...

Felhasználók panaszaival küzd az OKX – Számlák befagyasztva, mi áll a háttérben?

Az OKX kriptotőzsde az elmúlt napokban a hírek középpontjába került, miután egyre több felhasználói panasz érkezett számlazárolások miatt. Egy felhasználó arról számolt be, hogy négy éve...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.