A Bitstamp megerősítette: dél-korai vállalat vásárolta fel őket

Egy dél-koreai vállalat európai leányvállalata felvásárolta a Bitstampet – erősíŧette meg a kriptováltó. A tőzsde vezérigazgatója Nejc Kodrič marad. Ugyanez a koreai csoport birtokolja a Nexon játékóriást, és az ország negyedik legnagyobb kriptovalutaváltóját, a Korbitot.

 

Európa legrégebbi és legnagyobb kriptotőzsdéje, a Bitstamp hétfőn bejelentette, hogy a céget felvásárolta a belga székhelyű NXMH, a dél-koreai székhelyű NXC Corp leányvállalata.

Forrás: en.wikipedia.org

 

A vállalat vezérigazgatója, Nejc Kodrič blogbejegyzésében azt írta:

„A Bitstampet rendszeresen környékezték meg az ajánlattevők. Az, hogy végül úgy döntöttünk, eladjuk a céget, a vevő minőségének, az ajánlat minőségének és annak köszönhető, hogy az ipar állapotának ezen a pontján a konszolidáció a legfontosabb.”

A Reutersnek tett nyilatkozatában pedig azt mondta: „Az üzlet nem volt tervezett, semmilyen erőfeszítést nem tettünk annak érdekében, hogy vevőket keressünk”. A Financial Timesnak elmondta, hogy a tőzsdére „tavaly négy komoly érdeklődő is ajánlatot tett, köztük az USÁ-ból és Kínából érkezők is”.

A vezérigazgató elmagyarázta, hogy a Bitstamp „azért döntött úgy, hogy elfogadja az NXMH ajánlatát, mert az lehetővé teszi, hogy a luxemburgi váltó továbbra is ugyanúgy működjön, ahogyan eddig. A legfontosabb tehát, hogy a vállalat küldetése, vezetése és céljai megmaradnak”, összefoglalva:

 

Olvastad már? 300 millió dolláros Coinbase tőkebevonás a kriptovaluta gyorsabb elfogadása érdekében

 

„Szeretném biztosítani, hogy a Bitstamp továbbra is Bitstamp tudjon maradni… Ez csak mellékes üzleti tevékenység.”

 

Hétfői bejelentésében a vezető kiemelte, hogy a felhasználók „a felhasználói élmény, az ügyfélszolgálat, a kereskedési funkciók és más lehetőségek javulására számíthatnak”.

Az üzletről

A felvásárlásról szóló szerződés a Reuters információi szerint október 25-én került aláírásra. A felvásárlás előtt a Bitstamp részvényeit nagyjából egyforma arányban birtokolta a vállalat két alapítója és a Pantera Capital Management fedezeti alap, amely 2014-ben 10 millió dollárt fektetett be a kriptotőzsdébe. A vállalat igazgatói posztja változatlan, továbbra is Kodrič marad a váltó élén.

Az NXMH 80 százalékos részesedéssel rendelkezik: „a 2015 óta inaktív Merlak eladta teljes 30 százalékos részesedését” – mondta a vezérigazgató a hírportálnak. Az üzlet további részleteit nem hozták nyilvánosságra, ám a a Financial Times azt írta:

„Kodrič és a Pantera a továbbiakban 10 és 6 százalékos részesedéssel rendelkezik a vállalatból, a tulajdonjog maradék részét az NXMH birtokolja.”

 

Forrás: news.bitcoin.com

 

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyd ki a többi hírt, és iratkozz fel hírlevelünkre. Ne felejtsd el nyomon követni oldalunkat a Facebookon az Instagramon és a Twitteren. Legyen szép napod!

Ha tetszenek a posztok és az oldalam, illetve szeretnéd támogatni a munkámat, akkor itt megteheted:

BTC: 37Vhz41ZecsMqmDkCntAmY8JUsu6Jp32DC

LTC: MGfcUc7YSHLbYuoEEaoFvhZBLRW1KuSnRE

ETH: 0x7A653baD688C5c09C2D8A4A1eb39C1505e48CaCd

KÖSZÖNÖM!

2 HOZZÁSZÓLÁS

Hozzászólások lezárva.

Legfrissebb bejegyzéseink

Bitcoin-ETF-ek: egy új korszak kezdete a kriptopiacon

Hunter Horsley, a Bitwise befektetési cég vezérigazgatója szerint a kriptopiac hosszú távú kilátásai ígéretesek. Bár október és november megingatta a piacot, az eszközárak estek, a befektetői...

Kiyosaki szerint az arany és a bitcoin most hosszú távú nyereséget hozhat

Robert Kiyosaki, a „Gazdag papa, szegény papa” című könyv szerzője közölte 2,8 millió követőjével az X-en, hogy nem adja el bitcoinját és aranyát, annak ellenére...

Kriptovaluták az online kaszinókban

Vendégbejegyzés A digitális világ folyamatosan változik, és a kriptovaluta az egyik legtöbbet emlegetett újítás lett. Nemcsak a befektetések és pénzügyek terén, hanem abban is, ahogyan az...

Miért számítanak sokan még mindig bitcoin emelkedésére?

A közelmúltban a bitcoin ára a 100.000 dolláros lélektani szint alá esett, ami újabb negatív előrejelzéseket váltott ki. Mégsem hiszi mindenki, hogy mélyebb visszaesés jönne. Sok kereskedő...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.