A Bitcoinról tartottak előadást az Óbudai és a Corvinus Egyetemeken

Csaknem 250 budapesti hallgató vett részt azon az előadáson, amelyet a Cryptofalka alapítója, Honti Roland tartott nemrég az Óbudai Egyetemen. A fő téma a Bitcoin és a kriptopénzek kereskedése volt.
Kriptovaluták és pénzügyi innováció – ezzel a címmel szervezte meg április 19-i előadássorozatát az Óbudai Egyetem, ahol a blokkláncról, adózásról, okosszerződésekről, és a Cryptofalka révén a kriptopénz-kereskedésről is szó esett.

Az eseményből és az egyetemi oktatók felvezetőjéből is világosan látszik, hogy az innovatív technológia egyre inkább beszivárog az akadémiai világba is, amely a Cryptofalka szerint azért is számít fontosnak, mivel az áttörő felfedezések nagyon gyakran az egyetemi kutatások és fejlesztések révén buknak a felszínre.
A Cryptofalka beszámolójából az is kiderült, hogy meghatározó jövőbeni pénzügyi találmánynak tartják a technológiát, amelyet az egyetem felső vezetése is támogat.


Ez a fajta támogatás pedig nem alaptalan, hiszen érdeklődő fiatalokból nincs hiány.
És nincs hiány belőlük a Corvinus Egyetemen sem, ahová folyton visszatérő vendégnek számít a Cryptofalka.
A pénzügyi téma egyik legnevesebb hazai egyetemén a kockázatkezelés témájának berkein belül egy több mint egyórás előadást hallgathattak a diákok a Bitcoinról és annak kereskedéséről.
 

2018 óta oktatnak

A Cryptofalka megalakulása óta készít különféle oktatóanyagokat és útmutatókat, illetve az egyetemeken is jó párszor megfordultak már.
Ahogy azonban cikkükben elmondták, olyan még nem volt, hogy egy napra két egyetemtől is megkeresést kapjanak.
A mostani rendezvénysorozattal kapcsolatban reményüket fejezték ki az iránt, hogy az Óbudai és a Corvinus Egyetemek kezdeményezései hatására a többi hazai felsőoktatási intézmény is felveszi majd a tempót.
A CryptoFalka teljes beszámolóját ide kattintva olvashatjátok el.

Olvastad már? Bitcoin 32500 dollárért

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Legfrissebb bejegyzéseink

A Fed kamatdöntése új lendületet adhat a bitcoinnak

A Federal Reserve októberi kamatdöntése előtt látványosan visszavett a piac az azonnali szigorításra vonatkozó várakozásaiból. A határidős kamatügyletek alapján most már 15 százalék alatti esélyt...

Banki kriptófordulat: a Schwab és a Deutsche Bank is lépéseket tett

A hagyományos pénzügyi szektor két meghatározó szereplője egyszerre lép közelebb a digitális eszközökhöz, ám eltérő stratégiát választanak. A Charles Schwab az amerikai kisbefektetők számára teszi...

Az SEC kriptószabályai: tisztább keretek, keményebb fellépés

Az SEC új irányt szab a kriptoszektornak: a csalásokra fókuszál, miközben tisztább szabályokat ígér. A kriptopiac éveken át egyszerre szenvedett a túlzott szabályozói bizonytalanságtól és a...

Orosz vezetők kerültek az A7 fizetési hálózat élére

Alig két héttel azután, hogy Washington nemzetközi bűnszervezetként azonosította az A7 fizetési hálózatot, Oroszország három meghatározó kormányzati szereplője kapott helyet a vállalat felügyelőbizottságában. A lépés...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.