A bitcoin tartja a kulcsfontosságú szinteket, de korai lenne még a bikákra fogadni

Több piaci szereplő is úgy véli, az elmúlt hetek ármozgásai alapján a bitcoin kifejezetten medvésen viselkedik.
Mindenesetre majdnem biztos, hogy három nap alatt 2000 dollár esés a legkevésbé sem bikás.A Bollinger szalagok elemzése alapján egy kereskedő úgy véli, hosszú időtávon viszont mindenképpen long oldalon érdemes maradni.

Heti nézeten a grafikonon is látszik, hogy a mostani két támasz-tesztelés a zóna közepén történt. Szóval ez erős támasznak számít, az ezelőtti tesztelések pedig emelkedésben folytatódtak.
Hasonlóan, ha ez a szint lentről került megközelítésre, és nem sikerült áttörni, az nagyon erős visszahúzódást szokott eredményezni, ahogy azt idén márciusban láthattuk is.

11200 aztán meg 12000 dollár

Az elemzők most a 11200 dolláros szintet tekintik fordulópontnak, ha ezt sikerül megtartani, akkor a bikák beindulhatnak végre, hiszen megerősítést nyer a hosszú távú pozitív perspektíva.
Ez a szint is fontosnak számít az elmúlt év tapasztalatai alapján.

„Végre elértük a nagy ellenállást. Ha nem vagy biztos a dolgodban, akkor most zárd a pozícióid, és várd meg, hogy ez a szint támasszá váljon. Most a 11200 a kulcsrégió, ezt kell mindenképpen megtartani.”


Ha ez a szint megvan, utána 12000 környékén van a következő, amely megfontolásra érdemes. Hogy a hosszú időtávú bikás trend is megerősítést nyerjen, a bitcoinnak el kell érnie, és meg is kell tartania a 12000 dolláros szintet.

„Nagyon közel vagyunk az ellenálláshoz. Mondtam, hogy a 12 ezren indított shortomat zárni fogom, ha ide esünk, és ez a pillanat ma jött el. Tulajdonképpen az árfolyam a semmi közepén van, a 11500-as ellenállás és a 10600-as támasz között oldalazunk. Szóval azt hiszem, érdemes fogni a profitot, és zsebre tenni.”


A következő hetek ármozgásai mindenképpen sorsdöntőek lehetnek. A kriptobefektetők számára viszont balszerencse lehet, hogy a makrogazdasági faktorok, és a geopolitikai változások, mint amilyen a járvány, vagy a közelgő USA elnökválasztás, bizony alaposan megrángathatják az árfolyamokat, akár váratlan irányba is.

Olvastad már? A Nasdaq és egy brazil vagyonkezelő révén elindult a világ első bitcoin ETF-je

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

 

Legfrissebb bejegyzéseink

Trezor csökkenti a viszonteladói számát a Ledger támadás után

A Trezor bejelentette, hogy csökkenti a viszonteladói számát. A lépést a cég maga megelőző intézkedésnek nevezte, amelyet a körültekintés indokolt, miután kiderült, hogy a versenytárs...

Ripple Prime: napi 24 órás kereskedés perpetual swapokkal

Ripple újabb fronton lép be a Wall Street világába: intézményi ügyfelei mostantól a részvényekhez, árupiaci termékekhez és devizákhoz kötött perpetual swapokon keresztül is kereskedhetnek a...

Cégeknek indít stablecoinplatformot a Mastercard

A Mastercard a háttérbe költözteti a stablecoinokat – új platformmal támad a vállalati pénzforgalomban. A Mastercard új szolgáltatása egyetlen infrastruktúrába tereli a hagyományos pénzeket és a...

Svédország újra vizsgálja a digitális korona bevezetését

Svédország néhány éve még úgy látta, hogy nincs sürgető szükség állami digitális pénzre. A pénzügyi környezet azonban gyorsan megváltozott: az Európai Központi Bank előrehaladt a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.