A bitcoin „nevetségesen alulértékelt, mint pénzügyi rendszer”

Raoul Pal, a Global Macro Investor és a Real Vision Group alapítója a Twitteren elmondta, hogy a globális pénzügyi piacok és valuták nagyon kritikus ponton állnak.
Pal egy tweetben azt írta, hogy irányíthatatlan mértékben emelkedik a dollár, amely minden jelentős ázsiai valuta 20%-os vagy ennél is nagyobb eséséhez vezethet. Hozzátette, hogy a bitcoin egyre népszerűbb, mint alternatíva.

Alternatív pénzügyi rendszerré válhat a bitcoin

Raoul Pal azon kevés befektető között volt, aki megjósolta a 2008-as gazdasági világválságot. Azt mondta, hogy a befektetőknek a dollár gyengülését kell figyelnie, amely egy újabb a 2008-hoz hasonló válsághoz vezethet. A dollár a legmagasabb pontján áll 2002 óta, a Fed kereskedelmi súlyozott dollár indexe alapján.
Pal a Stephen Liveria podcastben szerepelt július 29-én, ahol elmondta, hogyha a világ pénzkészlete és összes válsága több mint 80 billió dollárt ér és csak 10%-os esély van rá, hogy megjelenik egy alternatív pénzügyi rendszer, akkor az akár 8 billió dollárt is érhet. Ehhez képest a bitcoin összértéke jelenleg csupán 200 milliárd dollár.


Pal szerint még ha csak alacsony piaci igény is van egy alternatív pénzügyi rendszerre, akkor a bitcoin „nevetségesen alulértékelt”.
Úgy hiszi, hogy érdemes hosszú távon a  bitcoinra fogadni, ugyanis a lehetséges nyereség jelentősen jobb, mint a  kockázatok. Megemlítette a kripto elemző „PlanB” tweetjeit, melyek azt sugallják, hogy a bitcoin árfolyama akár az 1 millió dollárt is meglépheti 2024-re, a jövő évi feleződést követően.

Hasonlóképpen mozog a bitcoin és az arany

Pal szerint a befektetők a hagyományos tőzsdepiacok helyett biztos befektetéseket keresnek. Ennek következtében a bitcoin és az arany is több éves csúcsra került.
Szerinte ez azt sugallja, hogy a befektetők egy valutaválságra számítanak, amely elől a bitcoin lehet a menedék alternatív valutaként vagy akár pénzügyi rendszerként.


Dan McArdle, a Messari elemzőcég társalapítója elmondta, hogy a bitcoin úgy viselkedik, mint ahogy az arany tette 2008 és 2011 között. Hozzátette, hogy a bitcoin is hirtelen megugorhat, ha az emberek félni kezdenek egy válságtól, ha csökken a fizetőképesség, ami még több adóssághoz vezethet a valuta gyengülésével.

Olvastad már? A nagy kriptotőzsde robbanás

Raoul Pal korai bitcoinbefektetőként is ismert. Akkor találkozott vele, amikor néhány ügyfele bányászni kezdett. Ekkor még csak 17 cent volt a bitcoin árfolyama, így „nagyon-nagyon korai befektetők voltak.” Mára a bitcoin a világ 11. legnagyobb pénzügyi rendszerévé nőtte ki magát.
Forrás: beincrypto.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

Christine Lagarde akadályozhatta meg a Binance görög engedélyét

Christine Lagarde állítólag személyesen avatkozott közbe, hogy Görögország ne engedélyezze a Binance európai működését. Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde közvetlenül kérhette a görög miniszterelnököt,...

26 Polymarket-felhasználót azonosítottak be a koreai hatóságok

A blokklánc átláthatósága végül a dél-koreai Polymarket-felhasználók ellen fordult. A hatóságok nyilvánosan elérhető tranzakciós adatok és nyílt forrású hírszerzési módszerek segítségével azonosítottak 26 helyi felhasználót,...

Forexkereskedés a Binance-en – új terméket indít a kriptotőzsde

A kriptotőzsdék újabb frontot nyitnak a hagyományos pénzügyi piacokon: a Binance szeptember 21-én elindítja első, devizapárra épülő örökös határidős kontraktusát, amellyel a kereskedők a brazil...

A közel-keleti konfliktus fékezheti a bitcoin árfolyamát

A közel-keleti konfliktus újabb fronttal bővülhet, miközben a bitcoin éppen egy erőteljes felpattanás után próbálja megtartani a 82.000 dollár alatti szinteket. A legnagyobb kriptovaluta néhány nap...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.