A bitcoin lehet az elkövetkezendő két év legjobban teljesítő eszköze

Raoul Pal, a Goldman Sachs korábbi kockázatitőke-eladásokért felelős igazgatója az elmúlt hetek során többször is kiállt a bitcoin mellett, miután rájött, hogy milyen jövő várhat a vezető kriptovalutára.
A Real Vision vezérigazgatója ezt hétfőn tovább folytatta, amikor az alábbi tweeteket írta:



A Wall Street-i veterán ezekkel az üzenetekkel azt mondta:

 „Ezek mind rendkívül bikás hosszú távú jelek. A grafikonokon látható lehetőségek azt mutatják, hogy a bitcoin messze a legjobban teljesítő piaci eszköz lehet az elkövetkező 24 hónap során.”

A befektető korábban elmondta, hogy a bitcoin az egyetlen eszköz, amely gyorsabban nő, mint a G4 országok vagyonmérlege.
 
Ez azt jelenti, hogy a bitcoin kitűnő eszköz lehet arra, hogy felvegyük a harcot az inflációval:

 „Egyetlen olyan pénzügyi eszköz létezik, amely gyorsabban nő, mint a G4 országok vagyonmérlege. Ez nem egy részvény, kötvény, árucikk, hitel, nemesfém vagy bánya. Csupán egyetlen dolog volt képes erre: igen, a bitcoin az.”

Pal nem említett árfolyamcélt üzenetében. Azonban korábbi tweetjei és interjúi alapján a befektető nyilvánvalóvá tette optimizmusát a kriptopénz jövőjével kapcsolatban.
A befektető egy áprilisi hírlevélben azt mondta, hogy a bitcoin értéke az elkövetkezendő két év során akár a 100.000 dollárt is elérheti és az ezt követő 5-10 év során akár az 1 millió dollárt is.
Pal arra számít, hogy a jelenlegi fiat pénzek és pénzügyi rendszerek összeomolhatnak, ebben az esetben annyira nem is elképzelhetetlen ez a jóslat.

Nincs egyedül

Pal nem az egyetlen elemző, aki arra számít, hogy a bitcoin kitűnően teljesíthet különösen, ha a makrogazdasági helyzet az olyan ritka, alternatív valutáknak kedvez, mint a bitcoin.
Robert Kiyosaki, a „Rich Dad Poor Dad” írója a múlt héten azt mondta:

 „Az arany értéke 35%-ot emelkedett 2020 során, az S&P csupán 3%-ot növekedett. Továbbra is az ezüst a legjobb, 30%-kal árfolyamcsúcsa alatt. Azért a legjobb, mivel korlátozott a készlete, több iparágban is használják és azok is tudnak vásárolni belőle, akiknek korlátozott a tőkéje. A bitcoin megbújhat a háttérben, úgy számolok, hogy igazi versenyló lehet belőle.”


Paul Tudor Jones, milliárdos vagyonkezelő is hasonlóan gondolkodik. Jones egy májusi hírlevélben azt mondta, hogy szerinte a bitcoin „lehet a leggyorsabb versenyló” a pénzügypolitikai helyzet miatt.

Olvastad már? „Ázsia a Bitcoin Expresszt használja tőkekiáramlás céljából” – mondja Max Keiser

Forrás: bitcoinist.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.

Legfrissebb bejegyzéseink

Növekszik az optimizmus a bitcoin körül

A bitcoinról most kétféle nyelven beszélnek, de mindkettő ugyanazt sugallja. Nem egyszerűen arról van szó, hogy sokan optimisták, hiszen a megrögzött cypherpunkok és a felhasználók...

Az RWA-k következő szintje a használhatóság

Az RWA-k, azaz a “real world assets”, valódi eszközök esetén már nem kérdés, hogy fel lehet-e vinni valamit a blokkláncra. A piac kezd túllépni azon...

Új szintre lépett a Ripple stablecoinja – az OKX 280 piacon indította el az RLUSD-t

A Ripple stablecoinja újabb jelentős mérföldkőhöz érkezett. Az OKX bejelentette, hogy az RLUSD mostantól több mint 280 spot kereskedési párban érhető el a platformon, ami...

A Polymarket valójában egy valószínűségi adatbázis?

A Polymarket körül nem csak a fogadás a lényeg. A platform köré épülő narratíva azt sugallja, hogy az igazi termék talán nem is maga a...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

This field is required.