A Bitcoin hálózata 10 év múlva a beelőzheti a Visát és a Mastercardot

Köztudott, hogy a világ első kriptopénze a bitcoin. 2009 óta, amikor létrejött, a tranzakciók és a fizetések világában hatalmas változások zajlottak le.

Mindennek hátterében egy olyan eredeti, blokkláncra tervezett ötlet is állt, amelyet a Satoshi Nakamoto néven publikáló személy vagy csoport alkotott meg.

A kriptopénz létrejötte óta mindössze tíz év telt el, mégis olyan áttöréseket sikerült elérnie, amellyel több nemzeti valuta felhasználási forgalmát is lekörözte.

A napi szinten továbbított érték mennyiségét azonban az legnagyobb internetes tárcaszolgáltató, a PayPal is jelentősen megnövelte.

9,6 milliárd dollár egy nap alatt

A PlanB elemzői október 24-én igencsak érdekes adatokat osztottak meg.

Néhány évvel ezelőtt a BTC-t tartották az egyetlen alternatívának az olyan internetes pénztárcák esetében, mint a PayPal a Skrill vagy a Neteler… Manapság mindez megváltozott.

A bitcoinra már nem tekinthetünk alternatívaként, hiszen ez a világ leginkább használt digitális fizetőeszköze. Ez a hálózat napi szinten összesen nagyjából 9,6 milliárd dollárt érő tranzakciókat dolgoz fel.

Összehasonlításképpen: A PayPal egy év alatt 578 milliárd dollárnyi forgalmat bonyolított le (2018). Arányait tekintve tehát a bitcoin felhasználás 6-szor nagyobb.

A Bitcoin 10 éven belül beelőzi a Visát és a Mastercardot

A Bitcoin megalkotóinak szemei előtt talán egyetlen nagy cél lebegett. Megelőzni a világ legnagyobb fizetési hálózatait, a Visát és a Mastercardot.

A nemzeti valuták mellett a BTC persze egyéb területeken is versenyezhet. A programozók folyamatosan bővítik, gyorsítják a hálózatot.

Ezek a kísérletek jóval nagyobb forradalmat hozhatnak el, mint az első ránézésre tűnik. Egy új kutatás például bebizonyította, hogy 2029-re a Bitcoin válhat a világ leginkább használt pénzügyi hálózatává, maga a bitcoin pedig a leginkább használt „valutává”.

„A Bitcoin nem egész 10 év alatt bebizonyította, hogy versenyképes a fizetési rendszerek területén. A BTC fejlődése exponenciálisan növekszik.”

A jövő, amikor már láncon kívül is új megoldások jelennek meg (mint például a Lighting Network jelenleg), újabb lépéseket jelenthet a blokklánc területén.

2009-ben talán senki sem gondolta volna, hogy pár év múlva az egész világ felkapja majd a fejét a bitcoin szó hallatán.

2013-ban kevesen gondolhatták azt, hogy egyszer 20 ezer dolláron fogják majd adni-venni, illetve, hogy annyi új és új kriptopénz jön létre, mint amennyi a világban jelenleg létezik.

Olvastad már? Internet of Things – A nagy játékosok

Hogy mi lesz 5 vagy 10 év múlva, azt senki sem tudja megmondani. Így tehát az sincs kizárva, hogy ennyi időn belül minden boltban fizethetünk majd a segítségével.

Forrás: kryptomagazin.sk

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép estétek! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kriptoipari lobbi rákapcsolt, már nem szabályozást kér, hanem kampánypénzzel írná át a pályát

A kriptoipar nagyon sokáig úgy működött Washingtonban, mint a szegény rokon, aki a hátsó ajtón próbál bejutni a felnőttek asztalához, és egy kis jogi tisztséget...

Ítélet született a Goliath ponzi ügyében

A kriptopiac egyik legszomorúbb tanulsága, hogy egy klasszikus, régivágású csaláshoz valójában nincs is szükség új trükkökre. Elég csak megtanulni az aktuális blokkláncos szakzsargont, és leönteni...

Te odaadnád a kriptotárcádat egy AI agentnek? A felhasználók 70%-a igen

Not your keys, not your coins. A héten már a második cikket kezdjük ezzel a parancsolattal, de szerencsére most szó sincs hackertámadásról. Az egész iparág...

1,7 milliárd dollár folyt ki a Bitcoin és az Ethereum ETF-ekből, és az XRP meg a HYPE le is csapott rá

Amikor az intézményi pénzek megérkeztek a kriptóba, mindenki azt hitte, hogy a Wall Street csak a Bitcoint és esetleg az Ethereumot fogja venni. És sokáig...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.