A Bitcoin fontosabb, mint a szerelem?

-

Michael Dell, a töbek között laptopokat is forgalmazó Dell alapítója nemrégiben egy szavazást indított a közösségi médiában, amelyben arra kérdezett rá, hogy az emberek szerint mi a legfontosabb most a világon, a mesterséges intelligencia (AI), a szerelem és kapcsolatok, vagy a Bitcoin?

Az igazság pillanata

Június 28-án a milliárdos Michael Dell, a Dell alapítója és vezérigazgatója újra megemlítette a Bitcoint a közösségi médiában, mikor egy szavazást indított az X-en, amelyben arra kérte a felhasználókat, hogy válasszák ki, jelenleg mit tartanak a legfontosabb dolognak a világon.

A választási lehetőségek között olyanokat találhattunk, mint az AI, a Bitcoin, vagy a szerelem, de természetesen volt egy „egyik sem” opció is.

Szombat délutánra a Bitcoin került az első helyre, megszerezve a leadott 64,035 szavazat 43.1%-át.

bitcoin
Forrás: X

S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!

Míg a Bitcoin vezette a szavazást, a szerelem a második helyen végzett a szavazatok 39.2%-ával. Az AI 9.3%-ot kapott, míg a negyedik kategória 8.3%-ot gyűjtött be.

A hétvége előtt indított szavazás számos hozzászólást vonzott az X felhasználóitól, köztük a platform tulajdonosától, Elon Musktól is.

„Érzelgős bolond vagyok, ezért a szerelemre szavaztam.”

Pierre Rochard, a Riot Platforms alelnöke szerint az Isten, család, Bitcoin sorrend a megfelelő, mások pedig úgy fogalmaztak, hogy a Bitcoin kijavítja a pénz hibáit, és így kijavítja a világ hibáit is.

Dell egy másik szavazást is indított már hasonló témakörben, még június 21-én, amelyben azt kérdezte, hogy az emberek szerint mi lesz a következő nagy áttörés a technológiában.

Itt olyan lehetőségek közül lehetett választani, mint a kvantum-számítástechnika, az AI, a blokklánc, vagy az űrtechnológia.

A szavazásra végül 30,589 szavazat érkezett, és az eredmény a blokklánc vezetésével zárult, amely 38.6%-ot kapott.

Fontos kérdés

Dell legutóbbi interakciói a közönségével rávilágítanak, hogy a Bitcoin kérdésköre nagyon is aktuális rengeteg ember számára, mégpedig társadalmi szempontból.

Miközben a mesterséges intelligenciáról, a szerelemről és az innovációról szóló viták folytatódnak, a Bitcoin győzelme egy ilyen szavazásban rávilágít, hogy a téma rengeteg embert tud megszólítani, legalábbis ezen a közösségi platformon.

Figyelembe kell venni, hogy az X-en kifejezetten magas a kriptopénz-rajongók létszáma, ráadásul ők a legaktívabbak közé tartoznak.

Sokan úgy vélik, hogy egy másik platformon, vagy máshogyan lefolytatott szavazás esetén a végeredmény valószínűleg ettől eltérő lett volna.

Olvastad már? Döntött a SEC: július közepéig még biztos várni kell az ether-ETF-ekre

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!


Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Hallatlanul megugrott az amerikai munkanélküliség, de a BTC és 99BTC remekel, vásároljunk most?

Olyan kritikus amerikai gazdasági adatok láttak napvilágot július 18-án, csütörtökön, amelyekről neked is tudnod kell, hiszen befolyásolhatják a Bitcoin jövőbeni értékét. Gyengélkedő munkaerőpiacra utal az,...

Breaking: Joe Biden hivatalosan is visszalép a 2024-es elnökválasztási versenytől

Joe Biden elnök vasárnap bejelentette, hogy befejezi újraválasztási kampányát. A döntés hátterében a demokraták körében növekvő aggodalmak állnak, hogy a 81 éves politikus nem tudna második...

3, egy kávéscsészénél olcsóbb érme, amelyek 2024-ben megváltoztatják az életünket ☕

Vendégbejegyzés A kriptopiac nyugalomban van a várva várt bikafutás előtt. Az Altcoinok jelenleg jó belépési ponton vannak, de máris emelkednek, és bármelyik pillanatban robbanásra készen állnak. A...

Nagyon optimista Bitcoin árelőrejelzés a Mechanism Capital részéről

A geopolitikai erők kezdenek megmozdulni a Bitcoin körül, egy elemző szerint bármi lehetséges a digitális valuta árfolyamát illetően. A Bitcoin potenciálisan elérheti az 1 millió dollár...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!