A Bitcoin egy 5000 dolláros üzlet, állítja El-Erian, az Allianz vezető közgazdásza

Az Allianz pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cég vezető gazdasági tanácsadója, Mohamed El-Erian, június 29-én a CNBC-nek azt nyilatkozta, úgy gondolja, hogy a Bitcoint (BTC) értékmegőrzőként fogják kezelni – és azt fontolgatja, hogy venni is fog belőle, ha az ára eléri az 5000 dollárt.

Míg El-Erian jelenleg nem rendelkezik Bitcoinnal, a befolyásos közgazdász azt állítja, hogy vásárolna belőle, persze csak akkor, ha az eléri az 5000 dolláros árfolyamot. Ezt azzal magyarázza, hogy ”jó megérzése” van ezzel kapcsolatban.

El-Erian a 2017-es év végén a Bitcoin egekbe emelkedő árait „tiszta spekulációként” utasította el, szerinte az árfolyamot a „kripto társadalomba” belépő emberek mozgatták.

Hozzátette, hogy:

„Nem hiszem, hogy még egyszer eléri a 20.000 dolláros értéket, de úgy gondolom, hogy létre kell hozni egy olyan alapot, ahol az emberek tényleg hisznek a Bitcoin jövőjében, illetve ami végül biztosítja majd az áremelkedést.”

El-Erian elmondta, hogy úgy gondolja, a kriptovaluták hosszú életűek lesznek, viszont a jövőben a maitól eltérővé formálódnak majd:

„Azt gyanítom, hogy 10-15 év múlva már lesznek digitális pénznemeink, de az állami szférának is lesz beleszólása. Nem lesz tiszta Bitcoin. Viszont a blokklánc-technológiát érdemes komolyan venni.”

El-Erian véleménye szerint hosszú távon a Bitcoin inkább „egy árucikkszerű eszköz, amivel kereskedni lehet, de inkább értéktároló”, mintsem pénznem lenne.

Ebben a tekintetben a véleménye teljes összhangban van az Egyesült Államok Határidős Kereskedést Ellenőrző Bizottságának (U.S. Commodities Futures Trading Commission (CFTC)) jelenlegi álláspontjával, amely már 2015 óta árucikként osztályozza a vezető kriptovalutát.

El-Erian azonban úgy véli, hogy a kriptovaluták elfogadása „sokkal lassabb lesz, mint ahogy azt a kriptopénz-hívők gondolják.”

2017-ben szintén ezt az álláspontot képviselte, előre látva a Bitcoin későbbi „árrobbanását”, de úgy véli, hogy a „tömeges adoptálás” nem történik majd meg, legfőképp a kormányok beavatkozása miatt.

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.

Legfrissebb bejegyzéseink

Az EKB blokkláncon bocsátaná ki a digitális eurót

Van egy dolog, amit a jegybankok eddig minden új technológiával szemben megvédtek. A saját pénzük. Most viszont az EKB igazgatósági tagja, Isabel Schnabel a Jackson...

XRP ETF-beáramlás: rekordközeli hetet zártak az alapok

Az XRP árfolyama visszahúzódott, miközben az amerikai spot ETF-ekbe rekordközeli ütemben érkezett a friss tőke. A hét végére a befektetők több mint 110 millió dollárt...

Sber kriptohitel: új szabályokra készül az orosz bank

A Sber kriptofedezetű hitelekkel készül az orosz szabályozás rajtjára. Oroszország legnagyobb bankja már nemcsak a bitcoint, hanem az ethereumot és a Tether dollárhoz kötött stablecoinját, az...

A BitGo felvásárlásával új intézményi platform jön létre

A kriptotőzsdei infrastruktúra következő nagy csatája már nem pusztán arról szól, ki tud több bitcoint eladni. A döntő kérdés az, hogy melyik szolgáltató képes egyetlen...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.