A bitcoin az elmúlt 3 év legrosszabb negyedéve felé rohan

-

Úgy tűnik, hogy a Bitcoin 2014 eleje óta a második leggyengébb negyedévét könyvelheti el.
A Bitcoin arra készül, hogy a 2018-as medve trend kezdete óta a legrosszabbul teljesítő negyedévét könyvelje el.

Kriptovalutát vennél vagy eladnál? Próbáld ki a CoinCharlie-t, Magyarország legújabb kriptováltóját!


A jelenlegi negyedév a 2014 eleje óta eltelt majdnem nyolc év alatt a második legrosszabb negyedévnek ígérkezik a BTC számára.
A Skew kriptoadat-aggregátor szerint a Bitcoin jelenleg közel 46%-ot esett a negyedévben, ami a leggyengébbnek ígérkezik 2018 első negyedéve óta – amikor a 2017-es történelmi csúcsok utáni zuhanás közepette mindössze három hónap alatt értékének mintegy 50%-át veszítette el.


2019 kezdete óta 2021 második negyedéve a negyedik olyan negyedév, amelyben a Bitcoin értéke csökkenést mutat: a BTC árfolyama 2020 első negyedévében nagyjából 10,6%-kal, 2019 negyedik negyedévében 13,6%-kal, 2019 harmadik negyedévében pedig 21,5%-kal esett.

A nagyok eladják a BTC-t

A CoinShares június 21-i digitáliseszközalap-áramlási heti jelentése szerint az intézményi befektetők már a hatodik egymást követő héten folytatták a Bitcoi-kitettség kiürítését, a BTC-t követő befektetési termékekből hét nap alatt 89 millió dollárnyi kiáramlást tapasztaltak.
Összességében a kriptobefektetési termékek együttesen a harmadik egymást követő héten tapasztaltak kiáramlást, a befektetők 79 millió dollárt vontak ki a szektorból a múlt héten.
A CoinShares azonban megjegyzi, hogy a multi-asset termékek 10 millió dolláros beáramlást tapasztaltak, ezt követte a Polkadot 1,2 millió dollárral, majd a Ripple 800.000 dollárral.
Az intézmények nincsenek egyedül a Bitcoin-kitettségük csökkentésével, a Glassnode on-chain elemzőszolgáltató adataiból kiderül, hogy az OTC-kereskedési pultok és a bányászok is eladják bitcoinjaikat.kivonulnak az érmékből.
A Glassnode szerint az OTC-pultok BTC-állománya 2020 márciusa óta a legalacsonyabb szintre esett, míg a bányászok is eladtak az elmúlt hetekben a Bitcoin-bányászattal szembeni kínai szigorítás közepette.


De nem mindenki kapitulál, a népszerű Bitcoin-podcaster, Anthony Pompliano például közel egymillió követőjének tweetelte, hogy ettől függetlenül ő továbbra is átlagolással halmozza a bitcoint.
Pomp „borzalmas kereskedőként írja le magát, aki garantáltan veszíteni fog”, és elismeri, hogy „fogalma sincs, merre tart a Bitcoin árfolyama rövid távon”, ezért az influencer a BTC hosszú távú kilátásait hangsúlyozza.

A Glassnode azt is megjegyzi, hogy a hosszú távú tulajdonosok – olyan Bitcoin-címek, amelyek történetüket tekintve nem adják el az általuk felhalmozott érméket – jelentősen növelték állományukat, mióta a Bitcoin áprilisban elkezdett visszaszorulni az eddigi csúcsokról.

Olvastad már? A Bitcoin medvepiacon van? A szakértők nem biztosak benne

Forrás: cointelegraph.com

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!




Tájékoztatás: A kriptoworld.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptoworld.hu felelősséget nem vállal.

Legfrissebb bejegyzéseink

Miért olyan megbízható a blokklánc technológia?

A blokklánc technológia az utóbbi években robbanásszerűen terjedt el, különösen a pénzügyi szektorban, ahol a technológia a Bitcoin és egyéb kriptovaluták mellett vált ismertté. A...

Solana (SOL) technikai elemzés 04.19.

Prémium Solana (SOL) A Solana (SOL) kétszámjegyű árfolyam-emelkedése az elmúlt 24 órában a Coinglass adatai szerint a Futures piacon néhány short pozíció felszámolását eredményezte. A SOL értéke a...

Arthur Hayes: A „kockázatos” stablecoin

Az Ethena mesterséges dollárja, az USDe az utóbbi időben robbanásszerű növekedést ért el, tekintettel az ellenállhatatlan hozamviszonyaira. Sőt, most már a stablecoinok között az első ötben...

A ChatGPT előrejelzi a főbb kriptók árait a BTC feleződése után

Vendégbejegyzés A közelmúltbeli felezési esemény egy sor árfolyammozgást indított el a jól ismert kriptovaluták esetében. Ahogy a piaci szereplők alkalmazkodnak ehhez az új fázishoz, a ChatGPT friss...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!