Összefüggésben van-e a bitcoin árfolyama és a tőzsdék pénzforgalma?

„A bitcoin ára, és a tőzsdékre való ki- és beutalás volumene közötti összefüggés elég nyilvánvaló. Az árfolyamralik növekvő beutalásokkal járnak együtt, ahogy a felhasználók észreveszik a profit lehetőségét.” – olvashatjuk a Delphi Digital független kriptoelemző tanulmányában.

A bitcoin áramlása lelassult

Az emberek mindig keresik a módját, hogyan profitálhatnak az általuk tartott bitcoinból.
Az elemzés alapján a bitcoin áramlása némileg lelassult, legalábbis a júniusi, júliusi hónapokkal összehasonlítva. Jelenleg a kereskedők által beutalt mennyiség egyenlő azzal, amelyeket a tőzsdékről utalnak ki.

Az eddigi negyedévek teljesítménye

Elias Simos, a TokenAnalyst elemzője mostanában osztotta meg meglátásait a Twitteren. Ahogy állítja, 2019 első negyedévében láthattuk a kiutalások lassú növekedését.
A második negyedévre ez kicsúcsosodott:

„Az áramlás trendje, folyamatosan a kiutalás felé tolódott. Azaz BTC-t vettek dollárért, és kivették a tőzsdéről. Márciusban, miközben az árfolyam szinte alig mozdult, a kiutalások növekedtek.”

Sok résztvevő akkor tér vissza a piacra, mikor az árfolyam mozgolódni kezd. A második negyedév végére a trend megfordult, a kiutalások helyett a beutalások száma növekedett. Most, a harmadik negyedévre egyelőre nincs elég adatunk, hogy az arányokat láthassuk.
De ahogy az elemzésben írják, „a 2019-es tranzakciós volumen most az idei legalacsonyabb ponton áll, a tőzsdei forgalom pedig a második negyedév elején tapasztalt szintre esett vissza. A hiányzó volumen, a többi középtávon használt mutatóval együtt lassú esést prognosztizál, a kiutalás így valószínűleg nőni fog.”

A Binance eddig júliusban és augusztusban mérte a legtöbb beutalást

Az elemzés alapján a teljes beutalási volumen 42%-át a Binance tőzsde fogadta. Mindezt úgy, hogy a kimutatás során az összes nagy tőzsdét vizsgálták, mint amilyen a Bitmex, Bitfinex, Poloniex, Bitstamp és a Bittrex.
Az elmúlt hónapban ezekre a tőzsdékre kevesebb bitcoint küldtek be, így az árfolyamokban sem tapasztalhattunk jelentős változást. Az szép lassan csökken, amely előre sejthető volt a júniusi parabolikus felfutás után.
Emiatt viszont a Delphi elemzői nagy mozgást várnak a közeljövőben:

„A 11 000, 11 200 dolláros árfolyam hozhatja meg az áttörést. Komoly mozgást indíthat be. Ezzel szemben a 9400 dolláros árfolyamnál nagyon erős vásárlói nyomás lépett fel, és a bitcoin júliusban és augusztusban is erősen pattant vissza erről a szintről.”

Szerinted is van összefüggés az árfolyam, és a coinok mozgása között? Mondd el nekünk kommentben!
Forrás: bitcoinist.com

Várjuk hozzászólásaitokat itt lent, illetve a közösségimédia-felületeken. Ne hagyjátok ki a többi hírt, és iratkozzatok fel hírlevelünkre. Ne felejtsétek el nyomon követni oldalunkat a Facebookon .
Legyen szép napotok! 🙂

Legfrissebb bejegyzéseink

A kis tokenekben mutatkozik nagy esély az altcoinpiacon

Az altcoinpiac öt éve vár az igazán széles körű kitörésre, miközben a legtöbb befektető már lemondott a kisebb projektek nagy visszatéréséről. Lark Davis kriptoelemző szerint...

Decemberben indulhat az orosz Sberbank kriptoszolgáltatása

Oroszország legnagyobb bankja is belép a kriptopiacra: decemberben indulhat a Sberbank új szolgáltatása. A Sberbank bekerült az orosz jegybank digitálisvaluta-cserével foglalkozó szervezeteket tartalmazó nyilvántartásába. A lépés nem...

Az XRP ETF-ek a piaccal szemben vonzzák a tőkét

Az XRP ETF-ek szembementek a piaccal: több mint egymilliárd dollár távozott a kriptoalapokból. A kriptopiac egyik legfontosabb tőzsdei terméke ezen a héten szinte teljesen más történetet...

Apple, Ondas és Nvidia részvények: közel lehet a fordulat

Három részvény, amelynél közel lehet a technikai fordulat: Apple, Ondas és Nvidia Új lendületet kaphat három amerikai részvény, ha a grafikonokon kijelölt kulcsszintek fölé vagy alá...

Legolvasottabb híreink

Vendégbejegyzések

SZERETNÉD MEGKAPNI LEGFRISSEBB HÍREINKET? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE!

Mező kötelező.